Több munkaerőt tudnak foglakoztatni

Ötven fővel bővitik a közmunkaprogramban résztvevők számát szeptember közepétől Jászkiséren.

Így 120 főt tudnak foglalkoztatni, akik a település közterületeinek gondozását és a csapadékvíz elvezető rendszer tisztítását végzik.

Éves szinten a foglalkoztatásuk 20 millió forintba kerül, ám a duplája lenne, ha a település nem csatlakozott volna az Út a munkához programhoz.

Visszautat keresnek a munkához Jászladányon

Jászladányon az Út a munkához program közfoglalkoztatási tervét úgy ütemezték, hogy április 1-től hatvan fő folyamatos foglalkoztatását két hónapos turnusokban oldják meg.

Az elkezdett program olyan sikeres volt, mind a munkavégzők hozzáállása, mind pedig munkaszervezés tekintetében, hogy augusztus 17-től nyolcvanra megemelték a foglakoztatottak számát.

— Ez több szempontból is jó eredmény, hiszen így a közel 500 fő — eddig segélyezett személy — nagyrészének legalább két hónapra munkát tudunk adni — mondta Dankó István, a település polgármestere.
— Nagy részük eddig a szürke gazdaságban dolgozott, s most legálissá vált munkavállalásuk.
Ők most közterületeinken végeznek munkát.
A másik nagy csoport a 35 éven aluli, még az általános iskolát sem befejező fiatalok. Ők az állami finanszírozású rendelkezésre állási támogatásban részesülnek, ám abból az összegből 20 százalékot kell vállalnia az önkormányzatnak. Viszont ha képzésben részesülnek, akkor csak öt százalékát kell a helyi költségvetésből a támogatásukra biztosítani.

Így az önkormányzat is érdekelt abban, hogy a fiatalok alapképzését a munkaügyi központtal közösen megszerezzék.

*

Tavasszal megszépül Jászboldogháza

Jászboldogháza az ÚMVP pályázatok közül a falufejlesztést célzó programra nyert támogatást. A több mint 29 millió forintot négy ingatlan felújítására fordíthatják. Jelenleg a kivitelező cégek kiválasztásához szükséges közbeszerzési eljárás kiírásán dolgoznak.

Sikeres választás esetén már tavasszal elkezdődhet a polgármesteri hivatal, a játszótér, a tűzoltószertár és szolgáltató ház megújítása.

*

Nyertek, mégis nőttek a terhek Jánoshidán

Jánoshida ÚMVP pályázaton nyert 26 millió forintot a falu főtérének felújításra. Ehhez az önkormányzatnak több mint hét millió forint saját erőt kell biztosítania. Ez öt százalékkal több, mint azt eredetileg tervezték a jánoshidai önkormányzatnál, hiszen a pályázat készítésekor még 20 százalék volt az ÁFA mértéke, amely az önerőt képviselte a beruházás költségvetésben.

Július 1-től a forgalmi adó változása miatt a településnek a megemelkedett ÁFA értékét kell biztosítani. Így öt százalékkal nőtt az önkormányzat költségvetését terhelő, beruházásra fordítandó összeg. Ám így felújíthatják a községháza előtti területet, ahol a zöldfelület növelésén túl új utcabútorokat is elhelyeznek majd és megvalósul a faluház külső nyílászáróinak cseréje is. A kivitelezési munkák várhatóan jövő tavasszal kezdődnek.

*

Szüreti mulatság először

Első alkalommal szervezték meg Jászalsószentgyörgyön a Lityó Horgásztó körül a Szüreti mulatságot. Sok százan vettek részt az egész napos rendezvénysoron.

A számos kulturális, közösségi programon vehetett részt a kilátogatók sokasága. Kicsik és nagyok egyaránt lehetőséget találhattak a kikapcsolódásra.

Szabó László az esemény főszervezője elmondta, hogy a rendezvénynek egyaránt célja volt a helyi turizmus erősítése, hogy a fiatalok minél több hagyományos mesterséget ismerjenek meg, nem utolsó sorban pedig, hogy a helybélieknek lehetőséget adjanak egy kellemes hétvégi kikapcsolódásra.

A program részeként megtartott csülökfőző versenyen Pál Szabó Mihály a gasztronómia lovagja és Sági Szilárd a TV2 Hal a tortán műsorának szakácsa is értékelte a csülökfőzők munkáját.

*

Túljutottak az első fordulón pályázataikkal

A Jászság települései a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér pályázatán úgynevezett címbirtokosi jogosultságot nyertek. Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászladány, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, valamint Pusztamonostor önkormányzata kapott jogosultságot — tudtuk meg Mihályi Mónikától a Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetőjétől.

Ennek értelmében a településeknek lehetőségük nyílt pályázatot benyújtani a közösségi terek kialakításához a rövidesen megnyíló minisztériumi keretekre.

*

Sikeres falubusz pályázatok a Jászságban

Jászságban a kistérségből pályázó öt nyertes településének sikerült beszereznie a „falubuszt”. A finanszírozást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott szolgáltatások körében a kistérségi közlekedés fejlesztésére igénybe vehető támogatásból oldották meg az érintett települések.

Ennek értelmében Jászágó, Jászladány, Jászszentandrás, Jászalsószentgyörgy és Jászfelsőszentgyörgy útjain találkozhatunk a közeljövőben ezekkel a buszokkal — tudtuk meg Mihályi Mónikától a Jászberényi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetőjétől.

*

Tájházat avattak Jánoshidán

Átadták a jánoshidai tájházat. A 2009/2010-es tanévnyitó után ünnepélyesen megnyitották a település tájházát.

Ez a Jászság 19. ilyen hagyományos népi értékeket, és eszközöket egybegyűjtő tájháza. A település három millió forintnyi önerőből és hét millió forint hazai pályázati pénzből alakította ki a gyűjteményt.

Forrás: Jászberényi HVI, szoljon.hu

Cikk megosztása