Lerakták a Jánoshalmi Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ alapkövét

Mérföldkőhöz érkezett Jánoshalma város önkormányzatának Kistérségi Járóbeteg-szakellátó központ kialakítására vonatkozó beruházása.

2009. augusztus 15-én volt az építkezést megelőző alapkőletétel.

Az ebből az lakalmból rendezett ünnepségen ott volt többek kközött Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Terbe Zoltán Kiskunmajsa polgármestere, Lukács László Kiskunhalas Város alpolgármestere, Péter-Szabó Lajosné Kéleshalom és Mikó Ferencné Borota polgármestere, további környező települések képviselői, a kivitelező kiskunhalasi Modinvest Kft vezető munkatársai, az egészségügy helyi és a megyéből ide érkezett képviselői.

Az eddig eltelt időszakban a kevésbé látványos elemek voltak jelen a fejlesztés kapcsán, a lakosság a képviselő-testületi döntésekről, az aktuális eseményekről, a helyi médián keresztül, újságban, televízióban tájékozódhatott. Az alapkőletétel napján van itt a helye és ideje, hogy a fejlesztéssel kapcsolatban eddig végzett munkánkról beszámoljak - hangsúlyozta ünnepi beszédében Czeller Zoltán.

Ezt követően Jánoshalma Város polgármestere vázolta, hogy a múltban lezajlott legfontosabb események a következők voltak:
• Előzetesen Borota, Hajós, Kéleshalom, Mélykút, Rém és Jánoshalma települések fejlesztési megállapodást írtak alá,
annak érdekében, hogy a településeken az egészségügyi járóbeteg szakellátás 20 percen belül elérhető legyen.
A 6 település lakosságszáma összesen megközelíti a 22 ezer főt.
• Rém és Jánoshalma önkormányzatai biztosították a fejlesztéshez szükséges önrészt, Rém település 1 millió forint
összegben, Jánoshalma pedig az építési telek biztosításával, és készpénz formájában.
• A települések testületei 2008. februárban megállapodtak abban, hogy egy 100%-os önkormányzati tulajdonú nonprofit
gazdasági társaságot hoznak létre jánoshalmi székhellyel, a megvalósítás, a fenntartás és a működtetés céljából.
A kft. ügyvezető igazgatója dr. Horváth Endre orvos, közgazdász lett.
• 2008. februárban döntött a jánoshalmi testület a projekt megvalósításának helyszínéről.
A döntést meghatározó tényezők voltak:
1. Közelében és megközelítőleg ugyanolyan távolságra legyen mindkét Jánoshalmán már működő gyógyszertártól.
2. Az oktatási intézmények közvetlen közelében legyen annak érdekében, hogy ha gyermekeknek szüksége van
gyors orvosi beavatkozásra, minél előbb elérhető legyen a szolgáltatás.
3. Mivel Jánoshalmán kívül további öt településről érkeznek ide betegek fontos szempont volt, hogy buszpályaudvar
és vasútállomás se legyen messze a létesítménytől.
• A járóbeteg szakellátó tervei a Mediplan kórháztervező cég, ifj. Pólya Endre szakmai felügyelete alatt készültek,
a tervező Luchesi Ottó volt, a Línea Mérnöki Iroda munkatársa.
• A pályázatot az önkormányzat megbízásából a kiskunhalasi székhelyű Medigordiusz Kft készítette.
• Jánoshalma város önkormányzat TIOP 2.1.2/07/1 sz pályázatának beadását a Bács-Kiskun megyei önkormányzat
támogatólag hagyta jóvá.
• Pályázatunk elfogadásáról a Strukturális Alapok Programiroda 2008. augusztus 26-án értesítette az önkormányzatot.
Ezután a Támogatási Szerződés aláírásának előkészítő és egyeztető fázisa következett, a szerződés aláírására 2008
decemberében, közvetlenül karácsony ünnepe előtt került sor.
• 2009. májusban megkezdődött az építési telken álló régi épület bontása, amelyet Palkó László jánoshalmi vállalkozó
végzett el a megadott határidőre.
• Ugyancsak 2009. tavaszán az építésre vonatkozó közbeszerzési eljárás íródott ki. Minden tekintetben a legkedvezőbb
ajánlatot a kiskunhalasi székhelyű Modinvest Kft. nyújtotta be, elnyerve ezzel a kivitelező cég feladatát.

*

Civil szervezetek komplex fejlesztése

Negyven megyei civil szervezet komplex fejlesztését tűzte ki célul a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ és konzoricumi partnerei. A projekt a TÁMOP 5.5.3 program keretén belül kapott támogatást.

Bács-Kiskun megye déli részén ezt a feladatot a Bácsalmás Kistérségi Nonprofit Kft. vállalta.

A projekt célja a Bács-Kiskun megyében működő civil szervezetek komplex szervezeti fejlesztése, működésének stabilizálása, amely által képessé válhatnak hazai és nemzetközi pályázati projektben való eredményes részvételre.

40 civil szervezet vezetői, munkatársai, önkéntesei vehetnek részt a non-profit szakértők által vezetett komplex szervezetfejlesztési folyamatban.

Konkrétan mit kínálunk?

A résztvevő civil szervezetek egy mindenre kiterjedő átvilágítás után a szakértőkkel közösen meghatározzák a fejlesztés irányait, valamint 264 órás akkreditált, tanúsítványt adó képzéseken vehetnek rész:

. 3 témakörben minden szervezetre kiterjedő képzés:
- menedzsment, projekttervezés és pályázatírás, partnerség
. Választható képzések:
- marketing, PR, kommunikáció, - társadalmi részvétel fejlesztése, - számítástechnika, - szociális gazdaság, - stratégiai tervezés és stratégiai menedzsment
. Személyes, helyszíni szakértői támogatás és tanácsadás:
- pénzügyi tervezés, pénzügyi menedzsment, adminisztráció, dokumentálás, számvitel, jogszerűség, a szervezeti működés minősége, emberi erőforrás-gazdálkodás, önkéntesek alkalmazása, forrásteremtés, kommunikáció, PR, marketing, szociális gazdaság, partnerség, társadalmi részvétel fejlesztése, számítástechnikai ismeretek.
Célunk, hogy a szervezetek a projekt végére képesek legyenek a pályázatokon való eredményes részvételre, társadalmi ismertségük, forráslehívó képességük, kapcsolatrendszerük és kommunikációs képességük fejlődjön.

A kiválasztásnál olyan szervezeteket részesítünk előnyben, amelyek:

. minimum 100.000 Ft átlagos éves bevétellel rendelkeznek
. rendelkeznek olyan elkötelezett taggal, alkalmazottal, munkatárssal, önkéntessel, aki részt vesz a 219 órás képzésen vagy annak bizonyos moduljain
. tisztában vannak a célcsoportjuk jellemzőivel, igényeivel, szükségleteivel és elkötelezettek az iránt, hogy növeljék az elégedettségüket
. képesek a szervezeti és fejlődési céljaik, területek meghatározására
. rendelkeznek már megvalósított projektekkel, programokkal, vagy megvalósítandó projekt ötletekkel.

A projektbe bevont 40 Bács-Kiskun megyei civil szervezet számára valamennyi szolgáltatás ingyenes.

*

Ajándékok a kórháznak

Az elmúlt hónapban két alkalommal is adományt kapott a Bajai Kórház gyermekosztálya.

A Harley Davidson tulajdonosok dél-magyarországi chaptere, egy névtelenséget kérő magánszemély és a kórház pénzéből egy gyerekeknél használható defibrillátor készülékkel gazdagodott az intézmény.

A K&H gyógyvarázs programja és a Sláger Rádió által meghirdetett játék- és könyvgyűjtő akcióján összegyűlt plüssfigurákat, társasjátékokat és mesekönyveket a nyár folyamán országszerte 10 gyermekgyógyító intézmény között osztották szét.

A közelmúltban a Bajai Kórház kis betegei is részesültek az ajándékokból.

Forrás: Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.

Cikk megosztása