Félmilliárd a majsai kistérségnek

A Kiskunok Vidékéért Egyesület szeptember 22-én, Pirtón tartotta Közgyűlését, melyen az elnökség 1,3 milliárd forint támogatás odaítéléséről tájékoztatta az Egyesület tagságát.

A 69 nyertes önkormányzat, vállalkozás, civil szervezet, egyház hamarosan jelentős beruházásokat indíthat el a Kiskunok alkotta összefogás 24 településén.

Az Egyesület illetékességi területének - a kiskunfélegyházi, kiskunmajsai és kiskunhalasi kistérségek - 24 településéről 98 kérelem került benyújtásra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett négy jogcímre (falumegújítás, vidéki örökség megőrzése, mikrovállalkozások fejlesztése, turisztikai tevékenységek ösztönzése).

A benyújtott kérelmekből 21-et utasított el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az így versenyben maradt kérelmekből 69 részesült támogatásban, melynek összege meghaladja az 1,3 milliárd forintot. Kiskunmajsa és térsége kiemelkedően jól szerepelt az uniós források megszerzéséért folytatott versenyben. Kiskunmajsára 240,5 millió forintnyi támogatás érkezett, a kiskunmajsai kistérség településeire 518 millió forintnyi támogatás került.

Az egyesület munkaszervezete gőzerővel dolgozik a LEADER program elindításán is. Október 1-től ugyanis újabb pályázatok kerültek kiírásra, melyek forrása meghaladja a 322 millió forintot.

A civil szervezetek, polgárőr egyesületek támogatását, rendezvények megszervezését, sportlétesítmények felújítását és a helyi termékek előállítását, piacra jutását célzó pályázati kiírások részletes feltételei már elérhetőek a www.umvp.eu és a www.mvh.gov.hu oldalakon.

Forrás: Új-Kun Majsa

*

Ezren meneteltek

Minden idők legnagyobb szüreti menete vonult végig a kiskunhalasi vasútállomástól a főtérig.

A színes forgatagban a testvérvárosok csoportjai mellett, a környékbeli települések, a helyi iskolák és a civil szervezetek képviselői is ott haladtak. A lelkes közönség több mint két órán keresztül gyönyörködhetett a felvonulókban, akiknek létszáma a szervezők szerint meghaladta az ezer főt.

A néptáncosok a főtéren is bemutatták tudásukat a harmincadik alkalommal megrendezett halasi szüreti karneválon.

*

Első Kun Lovastúra

Nemrégiben indult útjára a Kunok I. Világtalálkozója apropójából egy kun lovas emléktúra, melynek célállomása Ópusztaszer volt.

A korhű öltözetet viselő résztvevők reggel a Kiskun Múzeum előtt gyülekeztek, és lelkes követőkkel érkeztek meg délután a Pálmonostora határában fekvő Kiss tanyára.

A lovasok innen folytatták útjukat Ópusztaszerre.

2009. szeptember 16-án Kiskunfélegyháza polgármestere, Ficsór József ezekkel a szavakkal indította útjára az I. Kun lovas emléktúra résztvevőit Ópusztaszerre, ahol sor került a Kun Önkormányzatok Napjára és a Kunhalom avatásra. A túra célja volt, hogy a lelkes lovasok így tisztelegjenek a kun őseink előtt. A kis csapatot Dózsa Tamás, Kiskunkapitány vezette.

A lovasok Félegyházát elhagyva, Szentkutat érintve a Pálmonostora határában fekvő Kiss tanyán is megpihentek, ahol Pálmonostora polgármester asszonya üdvözlő szavakkal és egy-egy pohár pálinkával köszöntötte őket.

A Kun lovas emléktúra ötlete pedig a 770 évvel ezelőtti betelepítés emlékére született meg Gulyás László fejében. A szép számmal érkezett résztvevők között pedig voltak idősebbek, fiatalabbak. Az egyetlen feltétel, hogy mindenkinek korhű öltözetben kellet nyeregbe szállnia, így a betyár mellett volt katona és ősmagyar viseletbe bújt lovas Félegyházáról, Majsáról, Tiszakécskéről, Ópusztaszerről, Haleszból és Halasról is. A tervek szerint ez a túra jövőre megismétlődik, ezzel is erősítve az emberekben a kun öntudatot.

forrás: Trió Tv, Kiskunfélegyháza

*

Mobilitás Hét – 2009. szept.16-22. (Kiskunmajsa)

Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is csatlakozott a kiskunmajsai önkormányzat az „Európai Mobilitás Hét” programjához, melyet 2002 óta szerveznek meg Európaszerte.

Az idei Mobilitás Hét központi témája „Éghajlatváltozás kihívásai – városi klíma” címet viseli. A szlogen nem csak az éghajlattani klímára, de a városi közérzetre, az életminőséget befolyásoló tényezőkre – pl. a levegő minősége,zaj, közúti biztonság, a közterületek minősége, a társadalmi kohézió és integráció fogalom köreire is fel kívánja hívni a figyelmet.

A megvalósítandó cél a fenntartható közlekedés, mely a lehető legkisebb mértékű környezet terhelés mellett, megfelelő szinten szolgálja a közösségi, a magán és a transzport célú közlekedési igényeket. Természetesen ezen cél megvalósításakor figyelembe kell venni a rendelkezésre álló anyagi forrásokat, melyek minden önkormányzati fejlesztés megvalósításánál külső források bevonását teszik szükségessé.

Így történt ez Kiskunmajsán is a közlekedési fejlesztéseknél. Azonban a technikai és technológiai fejlesztések mellett fontos szerep hárul a humán megoldásokra is. A Mobilitás Hét ennek lehetőségeit szeretné erősíteni a közlekedésben résztvevőkben. Ha csak lehet mondjunk le a környezetet és az emberi egészséget közvetlenül is károsító gépjárművek használatáról.

Helyettük az egészséget is erősítő gyalogos, kerékpáros megoldásokat alkalmazzunk. Szerencsére ezen a területen folyamatosan bővülnek a feltételek, szaporodnak a kerékpárutak, tanösvények, bővülnek szépülnek a járdák, szaporodnak a biztonságos gyalog-átkelők, stb. Ahhoz, hogy a környezettudatos közlekedés szervesen illeszkedjen a mindennapi életünkbe, az iskolás korosztály szemléletformálására kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni.

A majsai program összeállításakor is erre a célközönségre összpontosítottuk a programokat. Az iskolák felelősen gondolkodó partnerként dolgozták ki programjaikat és valóban érdekes, gondolatébresztő előadásokkal ( pl. A klímaváltozás hatása az élővilágra, Megújuló energiaforrások és a közlekedés, Globális hatások várható hatásai, stb.) és játékos vetélkedőkkel kívánják „belopni” a diákok mindennapi életébe a fenti gondolatokat. De az autósok figyelmét is igyekszünk felhívni a fölösleges autóhasználat hátrányaira, a Kiskunmajsai Rendőrőrs és a Kiskunmajsa Város Polgárőrsége közös közlekedésbiztonsági akciójával (Szept.19-20), melyben a sikeresen válaszoló autósokat egy matricával jutalmazzuk meg.

*

Lássuk, hol élünk - Kiskunmajsa

Kiskunmajsán a Művelődési Központ jóvoltából egy egyedülálló kiadvány kerülhet a kiskunmajsai kistérség olvasóinak kezébe.

A Kiskunmajsai Kistérség Kulturális Értéktára címet viselő füzetecske - mint címe is mutatja - azon célnak kíván megfelelni, hogy egy csokorba szedje a környék nevezetességeit, s megossza ezt a nagyközönséggel.

A színes lapokba mélyedve településekre szétbontva, s azokon belül is tematikusan rendszerezve kutathatunk információk után.

A huszonnégy oldalas kislexikont tíz témában hívhatjuk segítségül: megtalálhatjuk benne a kulturális intézményeket, az építészeti értékeket, turisztikai nevezetességeket, a természeti környezet különlegességeit, a szórakozási lehetőségeket, a gyűjteményeket, helyi alkotókat és tudáshordozókat, de vannak itt kulturális egyesületek és helyi ünnepek is.

A kiadvány az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programjának támogatásával jelenhetett meg.

A program, ezáltal a kiadvány célja is korszerű szemlélettel hozzájárulni a térségi identitás kialakításához, erősítéséhez, népességmegtartó erejének növeléséhez.

Forrás: Kiskunok Vidékéért Egyesület, haon.hu

Cikk megosztása