Kerekharaszti Falunap

Kerekharaszt Önkormányzata és a Kerekharasztért Egyesület közös szervezésével valósult meg a Falunap 2009. augusztus 1-én.

A falunapi rendezvény alatt egésznapos Főzőverseny került megrendezésre.

*

Medence-átadás

2009. augusuztus 13-án, 16 órakor, a Hatvani Strand felújított kör alakú termálmedencéjének ünnepélyes átadására került sor.

*

Szücsi Falunap

Szücsi Község Önkormányzata az ÚMVP rendezvény sorozat pályázatán elnyert támogatással 2009. szeptember 19-én Falunapot tartott.

Az esemény részeként a gyöngyösi és hatvani HVI irodák, a Dél-Mátra és a Zagyvaság LEADER HACS, valamint a két kistérségben működő civil szervezetek bevonásával "Civil Sokadalom" szervezésével vidékfejlesztési találkozót tartott.

A falunapi rendezvényt egész napos Főzőversennyel, valamint a kistérség minden részéből érkezett fellépők esztrád műsorával szinesítették.

*

III. Őszköszöntő Fesztivál Horton

2009. szeptember 12-én immár harmadik alkalommal rendezték meg az Öszköszöntő Fesztivált a Heves megyei Horton.

A program 13 órakor lovas felvonulással kezdődött, majd az 5. kézműves udvar várta az érdeklődőket. 17 órától vették kezdetüket a Szabadtéri Színpad programjai. 20 órától Nótár Mary koncertjére került sor.

A programot 21 órakor tűzijáték, majd azt követően utcabál zárta.

*

"MÁS-KÉPp" Esély a tanuláshoz, csatlakozás a jövőhöz Hatvanban

2009. szeptember 17-én 10 órától Hatvan Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában a ""MÁS-KÉPp 60" Esély a tanuláshoz, csatlakozás a jövőhöz Hatvanban" című projekt ünnepélyes megnyitása történt.

*

Peremhelyzetben - kihívások és válaszok a kistérségben

2009 október 1-ém a Hatvani Városi Művelődési Központ és Könyvtár (Kossuth tér 3.) aulájábana Szivárvány Szociális Szolgálat szervezésében térségi konferenciát rendeztek a szociális szakma képviselőinek.

Ennek keretében a hatvani HVI iroda vezetőjétől megismerhették a jelen lévők a vidékfejlesztés európai és nemzeti (kormányzati) törekvésit, a LEADER programot, a Zagyvaság HACS helyi stratégiájának célkitűzéseit.

*

IX. Bajza József emléktúra a hatvani kistérségben

2009. szeptember 19-én rendezik meg immár kilencedik alkalommal a hagyományos Bajza József emléktúrát. A rendező a Zagyva-mente Környezet és Természetvédelmi Egyesület szervezi a hatvani Bajza József Gimnáziummal együtt.

A Mátra és a Cserhát vonulatai között páratlan látványban lehet részük a különböző távokat teljesítő résztvevőknek. A túra során több állomáshelyet kell érinteni, ahol az egyesület tagjai pecsétet adnak a menetlevélre, valamint frissítővel látják el a résztvevőket.

Az állomások hagyományosan a táj nevezetesebb pontjai, esetleg kilátóhelyek,a Nagygombosi Kistölgyes, az apci Kopasz hegy, Somlyó, Széleskő, Hármashatár hegy, rózsaszentmártoni Nagy-völgyi pincék, Kecskekő, a szűcsi Bajza József szülőház, a Víztározó és az ecsédi Szentlaposi Mária Kápolna is.

Forrás: Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Hatvani HVI

Cikk megosztása