Több mint százmilliót nyertek új kerékpárút megépítésére

Tovább bővülhet a siklósi kistérség kerékpárút-hálózata: a Villányt Nagyharsánnyal összekötő szakasz megépítéséhez sikeres pályázatával mintegy 123 millió forint támogatást nyert a Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás.

A 3,6 kilométer hosszú, 2 méter széles bicikliút építése az elképzelések szerint legkésőbb jövő tavasszal elkezdődik, a befejezés tervezett határideje 2010. november 30. A beruházással elsődleges cél a kerékpáros turizmus további fellendítése, illetve, hogy a térségbe érkező vendégeknek még több programlehetőséget kínáljanak.
Hiszen ha megépül az új szakasz, a környék szinte egésze biztonságos körülmények között lesz bejárható két keréken.

Ez év tavaszától ugyanis Drávaszabolcs és Harkány között sem kell már az autókkal együtt biciklizni: a három kilométeres utat nem csak turisták használják előszeretettel, de a határ menti településről Harkányba vagy Siklósra dolgozni járók is szép számmal közlekednek rajta nap mint nap. Aki pedig szeretne, Horvátországba is átkerekezhet: az autómentes úton való közlekedés Drávaszabolcstól egészen Beliscéig biztosított.

*

Felújítanák a siklósi belvárost

Az eredeti elképzelések szerint idén folytatódott volna a belváros 2003-ban a Mária utca és a Piactér megújításával elkezdett, majd a körforgalom megépítésével tavaly folytatott rekonstrukciója, ám a fél milliárd forintos támogatást a pályázat bíráló bizottságának döntése szerint nem nyerte el az önkormányzat. Nem tett le azonban a város a fejlesztésről: ha a javaslatot a képviselő testület tagjai jóváhagyják, a tervezett beruházásokra most újra pályáznak.

Amennyiben nyernek, a pénzből a Felszabadulás utcának – a parkkal, szökőkúttal körülölelt körforgalom folytatásaként – a postától a Mária utcáig terjedő szakaszát, illetve a Posta parkot tennék rendbe, a mai kor igényeinek megfelelően. A művelődési ház régóta időszerű korszerűsítése szintén része a terveknek: a nagytermet alakítanák több funkcióssá, a jelenlegi büfé helyén hangulatos kávéház kapna helyet, és a vizesblokkok átépítésére is költenének. A pályázati támogatásból a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati tereit is modernizálnák, a gyorsabb ügyintézés érdekében.

A pályázathoz két siklósi vállalkozó is csatlakozott: ők belvárosi üzleteik külső és belső felújításához kérik az uniós hozzájárulást.
A korábbi elbukott pályázathoz képest annyi a különbség – mivel most csak 400 millió forint az elnyerhető támogatás maximuma, tehát a terveken változtatni kellett –, hogy a Felszabadulás utca más szakaszát érintené a fejlesztés: a polgármesteri hivatal előtti terület rekonstrukciója a mostani anyagban nem szerepel. Az önkormányzatnak önrészként a beruházás költségeinek húsz százalékát kell letennie az asztalra.

*

Ezerhatszáz kilométert bringázik a villányi borfesztivál miatt

Egy hónapig biciklizik egy norvég orvos azért, hogy részt vegyen az idei villányi borfesztiválon.

A hatvanéves, szívproblémákkal küszködő Thore Olsen – aki régóta szerelmese a baranyai borvárosnak, ezért tavaly vett is Villányban egy házat – e hét közepén indult el kerékpárral Oslóból, és várhatóan október 2-ára, a vörösborfesztivál nyitónapjára érkezik majd meg a városba.

Pólóján a következő felirat olvasható: „Oslo–Villány Wine Tour 2009” és az 1600-as szám, ami a két város közti távolságot jelöli, kilométerben. Thore Olsen – aki ily módon is igyekszik népszerűsíteni kedvenc városát – Kielben komppal kel majd át a tengeren, aztán Lübeck, Launenburg a célállomás, majd végigkerékpározik az Elba folyó partján, utána Prága, Brno, Budapest, Pécs és Villány az útvonala.

*

Oktatásfejlesztés gőzerővel az Ormánságban

Másfél év múlva befejeződnek a százmilliós iskolafejlesztések a sellyei kistérségben. Ám addig is folyik a kisebb léptékű építés, korszerűsítés.

Másfél év múlva befejeződik a sellyei és vajszlói mikrotérséget érintő, éppen aktuális közoktatás-fejlesztési program. A többcélú társulás pályázatai bejutottak a második fordulóba. E projektek befejezésének határideje 2011 februárja.

Vajszlón mintegy 453 millió, Sellyén 547 millió forint értékű, a közoktatást érintő beruházás megy végbe. Mindkét pályázathoz szakmai együttműködőként csatlakozik a Magyarmecskei Általános Iskola és Óvoda.
Ehhez kötődően nyert a társulás, egy másik program keretén belül, csaknem 100 millió forintot a kompetencia alapú oktatás megvalósítására. Ehhez hét helyen csatlakoznak, összefüggésben az iskolafejlesztési beruházásokkal. A támogatási szerződéseket megkötötték, a munka idén a jövő év augusztusának végéig tart.

Hazai forrásból felújítási, korszerűsítési munkákat végeznek a sellyei iskolában, 7 millió forint értékben, a bogádmindszenti óvodában pedig 15 millió forintot tesz ki az elvégzett munka; hamarosan sor kerül mindkét helyen a műszaki átadásra. Ezenkívül folyik egy, a vajszlói óvodát érintő, megközelítőleg 40 millió forint összértékű fejlesztés is. Ennek eredménye képpen új csoportszobákat és egy tornaszobát hoznak létre, megoldódnak a létszámproblémák, megszépül az épület. A munkákat október végére fejezik be.

Ugyancsak óvoda: a társulás a nyár folyamán 19 millió forintot nyert el a magyarmecskei, 4 milliót a sellyei óvoda felújítására, hamarosan megindul a közbeszerzési eljárás.

*

Szoborparkot alakítottak ki a faluközpontban

Beremend község önkormányzata és a Duna–Dráva Cement Kft. képviselői közösen avatták fel a hétvégén azt a szoborparkot, amely a település legújabb látványosságaként mutatja be a Siklósi Szalon művészeinek alkotásait, egyben leleplezték a parkba kerülő legújabb szobrot is.

A Siklósi Szalon 1991-ben alakult, Magyarországon kiemelkedő szerepet játszó alkotó, festőművész, szobrász, építész számára nyújt kiállítási lehetőséget. A Siklósi Szalon minden évben ünnepélyes keretek között a társaságnak adja át a Szalon előző évi – egy alkotás elkészítésére vonatkozó pályázat – nyertesének munkáját. A település központi terén kialakított szoborpark ünnepélyes avatásának keretében szombaton leplezték le Kuti László szobrászművész munkáját.

*

Gőzerővel megy a csatornázás előkészítése Siklóson

Gőzerővel zajlik a várhatóan a jövő év vége felé induló szennyvízberuházás előkészítése a kisvárosban: a kivitelezést megelőző munkákra – mint például tervezés, hatósági engedélyek beszerzése – tavaly 72,5 millió forint uniós támogatást nyert a siklósi önkormányzat.A beruházás meglehetősen időszerű, hiszen jelenleg a város mindössze hatvan százaléka csatornázott.

Mára már az előkészületek ott tartanak, hogy a képviselő-testület a napokban megbízott egy szakembert a víziközmű-társulat megszervezésével, amelynek többek közt feladata lesz az érintett mintegy 1300 siklósi ingatlantulajdonos csatlakozással kapcsolatos nyilatkozatainak begyűjtése. A hálózatra való rákötés díja a képviselő-testület döntése szerint 260 ezer forint, amit törleszteni akár tíz év alatt is lehet, havi részletekben.
A mintegy kétmilliárd forintos beruházásnak egyébként az új hálózat kiépítése mellett a meglévő rendszer elavultabb szakaszainak korszerűsítése is részét képezi majd.

Forrás: Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete, Siklósi HVI

Cikk megosztása