Százötvenegymillió forintos beruházás

Százötvenegymillió forintos beruházással újította meg az önkormányzat a Tapolcai Általános Iskola Kazinczy tagintézményét.

A saját erőből kivitelezett projektet ünnepélyesen átadták az udvaron felsorakozott gyerekek és pedagógusok előtt.

Császár László polgármester az ünnepség első szónokaként arról beszélt, hogy a város eltökélt volt az intézmény felújítása tekintetében, amelyet még úgy is végrehajtottak, hogy ahhoz pályázati támogatást sem kaptak. Pedig Tapolca két alkalommal is pályázatott az iskola fejlesztésére. Végül a képviselő-testület a saját erős beruházás megvalósítása mellett dontött, igaz az eredeti elképzelésekhez képest csökkentett tartalommal.

A munkálatok kiterjedtek a külső homlokzat felújítására, a nyílászárók cseréjére, a későbbi beépítési lehetőséget is magába foglaló magastető elkészítésére, valamint a tornaterem szigetelésére, nyílászáróinak cseréjére.

Bajner Imre igazgató hangsúlyozta, hogy igazán örömteli dolog azt tudni, hogy az önkormányzat elkötelezett az iskolarendszer fejlesztése mellett, hiszen amíg jelenleg sok helyen egyszerűen a fenntartás okoz súlyos problémákat, addig Tapolca fejlesztésre is tud költeni.

A gyerekek és pedagógusok nevében Udvariné Horváth Anna tagintézményvezető mondott köszönetet, majd Császár László, Bajner Imre és a kivitelező cég vezetője, Horváth Lajos közösen átvágták az udvar felőli bejáratnál kifeszített nemzeti színű szalagot.

*

A virágjárók ajándéka

Keszthely - Ismeretterjesztő és kulturális programokkal, kóstolási lehetőséget is kínálva rendezték meg az immár hagyományos balatoni mézesnapot.

A helyi Méhész Egyesület és a Balaton Nektár Szövetkezet egész napos programot szervezett, ami kiállítással kezdődött a Balaton Színházban, majd a Balaton-parton kulturális műsorok is színesítették az eseményt.

- Azzal a céllal indítottuk útjára ezt a rendezvényt, hogy népszerűsítsük a méhészetet, s annak termékeit mind jobban megismerjék az emberek - mondta Plótár László, a program rendezője. - Örömmel vettük a Goldmark Károly Művelődési Központ segítségét, az intézmény kísérő műsorokat szervezett, ami nagyban hozzájárul a mézesnap vonzerejéhez.

Mézkirályt és mézkirálynőt is választottak, mely címekre az általános iskolás korosztályúak pályázhattak. Tesztlapokat töltöttek ki a gyerekek, ezen mérhették össze a méhészeti tudásukat a versenybe nevezők.

- Fontosnak tartjuk a legifjabbak érdeklődésének felkeltését, hiszen így lehet jövője a mi munkánknak, ami szorosan kötődik a természethez. A mézek sokfélesége, az egyéb termékek köre számos tudnivalót ölel föl, ezen ismeretekkel tudja az ember az értékeket a hasznára fordítani - tette hozzá Plótár László.

A kedvesség, az ünnepet érző szív tradicionális szimbolikája, a mézeskalács sem hiányzott a kínálatból.

- Ezek ajándéknak illő díszek, s természetesen fogyaszthatók is - mondta standjánál Kutasi Gyöngyi.

A kulturális kísérőműsorok mellett a rovarvilág szorgos nemzetéről, a méhészeti termékek egészségmegőrző szerepéről szakmai előadások is elhangzottak.

*

Anno menekültek, ma barátok

Keszthely - A lengyel menekültügy 70. évfordulójára emlékeztek több rendezvénnyel. A Balaton Színházban kiállítás nyílt, majd emléktáblát avattak a városban a jubileum jegyében.

Az ünnepség fényét a Festetics György Zeneiskola tanárai által adott koncert emelte. Az eseményeken részt vett Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete, aki a szolidaritás fontos jelképeként szólt az évfordulóról. Ruzsics Ferenc polgármester személyes indíttatással beszélt a lengyel-magyar barátság ápolásáról, a nevelkedésének környezetére utalóan.

A Lengyel Népköztársaság - közel és távol címmel rendezett dokumentumfotó-kiállítást Jerzy Eisler professzor nyitotta meg. Cséby Géza, író-költő műfordító kötetet jelentetett meg az évforduló tiszteletére, az ünnepségen az élő kapcsolatok szorosságának példájaként említette, hogy Keszthely 3 lengyel várossal ápol testvéri kapcsolatot.

Az ünneplők emléktáblát avattak a Deák Ferenc utca 47. szám alatti ház falán, ahol annak idején menekültek találtak otthonra, illetve közösségi helyszínre. A kiállítás szeptember 25-ig tekinthető meg, Cséby Géza kötetét szeptember 8-án 17 órakor mutatják be a Fejér György Városi Könyvtárban.

*

Az anyatej ma sem pótolható tápszerrel

Tapolca - Az anyatejes táplálás fontosságára hívta fel a figyelmet a védőnői szolgálat nyári rendezvénye.

A Tamási Áron Művelődési Központba azokat a kismamákat hívták meg a tapolcai védőnők, akik tavaly született gyermeküket legalább hat hónapon át szoptatták.

Az anyatejes táplálás nem pótolható semmi mással, s ezt most a szakma részéről is igyekeztek hangsúlyozottan kifejezni a megjelent anyukák számára. Azaz, egyfajta elismerés, a megbecsülés kifejezésre juttatása is a rendezvény célja volt.

A résztvevőket Lenner Lászlóné védőnő köszöntötte, majd Vida Ernesztina tartott előadást az orrszívó használatáról, Szigetváriné Farkas Anita a gyermek-balesetekről beszélt. Szabóné Takács Mária az anyaságról mondott verset.

Az idei rendezvény egyébként immár a hetedik volt Tapolcán. Az egész városra kiterjedő szervezésben minden védőnő aktívan részt vett és ezúttal az önkormányzat is támogatta.

Az előzetesen tervezett program után közös énekléssel, kötetlen beszélgetéssel zárult a Természetesen... anyatejjel! című esemény. A közben izgő-mozgó, mászó kisgyerekek játszhattak a számukra kialakított, szülők által körbevett, szőnyegekkel leterített, játékokkal is bőven ellátott placcon.

*

Elismerés a diákoknak

Keszthely - A városvezetés és a rendőrség közös programjával, a Balaton Színházban zárult a nyári bűnmegelőzési irodai szolgálat.

Ruzsics Ferenc polgármester elmondta: idén is lelkiismeretes munkát végeztek a diákok. Harmadik éve az önkormányzat pályázati támogatási lehetőség híján saját erőből biztosítja az infrastrukturális költségeket. Örömmel vállalják a finanszírozást, amit az a két fontos tény alapoz meg, hogy a diákok szívesen vesznek részt a bűnmegelőzésben, önként vállalt tevékenységükhöz pedig szakmai segítséget nyújt a rendőrség. Mindez hozzájárult ahhoz a turisztikai célkitűzéshez, hogy a Balaton legyen Közép-Európa legbiztonságosabb tava.

Dr. Tiborcz János megyei rendőr-főkapitány arról beszélt, hogy az üdülőrégió milyen összetett közrendvédelmi feladatot jelent, melynek az eredményességéhez nélkülözhetetlen a társadalmi segítség. Hangsúlyozta: ez az összefogás hatékonyan érvényesült a diákok példamutató munkájával, az önkormányzat anyagi, valamint a keszthelyi rendőrök szakmai közreműködésével. Papp Gábor, az ifjúságot segítő Mentori Iroda vezetője beszélt arról, hogy kortárs segítő hálózat kiépítésén dolgoznak, a nyári közbiztonságért munkálkodó diákok ebben való közreműködésére is számítanak.

A szezonban 7 héten át, 28 diák teljesített bűnmegelőzési szolgálatot, a zárórendezvényen vállalkozók által felajánlott ajándékokat vehettek át.

Forrás: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület, naplo-online.hu, zalaihirlap.hu

Cikk megosztása