IZSÓ MIKLÓS EMLÉKHÉT és FALUNAP

Idén is megrendezésre kerül az Izsó Miklós emlékhét Izsófalván. A rendezvénysorozat első programja a koszorúzás és megemlékezés volt, amelyre 2009. szeptember 7-én került sor Izsó Miklós szobránál.

A kellemes, napsütéses őszi délutánon ünneplőbe öltözött gyerekek, felnőttek gyülekeztek a Milleniumi Emlékparkban.

Az ünnepséget Hadobás Sándor, az Izsó Miklós Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg. A megemlékezést Bencze András és Nyíri Orsolya szavalata, valamint az Izsó Miklós Művelődési Ház Nyugdíjas Klubjának énekei színesítették.

Ezután a község intézményeinek, szervezeteinek képviselői helyezték el koszorúikat lakóhelyünk névadójának szobránál. Így az önkormányzat és a helyi képviselő testület, a Kalász László Általános Művelődési Központ intézményvezetői és növendékei, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője, a polgárőrség vezetője és tagjai, a katolikus és a református egyházközösség képviselői, a Magyar Vöröskereszt helyi képviselői, az Izsó Miklós Művelődési Ház Nyugdíjas Klubjának, valamint az Egressy Béni Művelődési Ház Nyugdíjas Klubjának tagjai, illetve a Kistérségi Közös Út Egyesület képviselői fejezték ki tiszteletüket a magyar szobrászat neves alakja iránt.

Ahogyan Hadobás Sándor megjegyezte: eddig még egyetlen alkalommal sem került ilyen sok koszorú Izsó Miklós szobrára. Beigazolódni látszik: a falu lakói nem csupán egymás mellett élnek, hanem együtt, közösséget alkotva.

*

I. Izsófalvai Falunap az ÚMVP támogatásával

Izsófalva Nagyközség szeptember 12-én, szombaton első alkalommal rendezte meg Falunapját. Az esemény sok látogatót vonzott helyből és a szomszédos településekről is.

A programok ideális körülmények között, rendben és nagy sikerrel zajlottak le, minden korosztály megtalálhatta a számára érdekes műsorokat és elfoglaltságokat.

A gyerekeket 10 órától délután 5 óráig hatalmas csúszda várta, melyet természetesen díjtalanul használhattak. Később több órán át kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

De a legnagyobb élményt a tűzoltóság bemutatója és az utána következő "habparty" jelentette számukra, sokan közülük be is ugrottak az óriásira duzzadt habokba.

A délutáni programokat Fodor Albert polgármester köszöntője nyitotta meg. Később Lukács Andor, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés tanácsnoka is üdvözölte a Falunap vendégeit, látogatóit. A küzdősportok kedvelői karate-bemutatót láthattak, majd az izsófalvai óvodások mutatták be műsorukat.

A Diri-dongó együttes zenés gyermekműsora után az izsófalvai mazsorettek kis- és nagycsoportja mutatta be táncait az egyre duzzadó közönségnek. Őket az Izsó Miklós Művelődési Ház Nyugdíjas Klubjának ének- és tánccsoportja követte. Fodor Lászlóné nótákat adott elő, Bencze András egy szép vers mellett bányászdalokat énekelt.

16 órakor lépett a színpadra vidám zenés műsorával Várkonyi András színművész, akit az ország a Barátok közt című tv-sorozat Vili bácsijaként ismer. Ezután a közkedvelt Dobi-házaspár egyórás előadásában a zenei műfajok széles skáláját mutatta be.

A 2002 óta működő helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat fiataljai sem maradtak kis a programból: Balogh Máté gitárjátékával kísérte énekét, a fiúk és leányok pedig fergetegesen ropták a hagyományos táncot.
18 órától a Brotherhood Band együttes koncertjére került sor, majd ugyanők szabadtéri bálhoz szolgáltatták a talpalávalót, egészen 22 óráig.

Közben pontosan 20 órakor - Izsófalván először pazar tűzijátékot láthatott a nézősereg.

A Falunap megrendezését az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program pályázati támogatása tette lehetővé. Az ÚMVP sátorral és több munkatársával képviseltette magát a Falunapon: segítették a rendezvény zavartalan lebonyolítását és tájékoztatták az érdeklődőket általános tevékenységükről. Sokan kitöltötték az ÚMVP-totót, melynek nyertesei Várkonyi András színművésztől vehették át nyereményüket.

Természetesen a helyi erők is derekasan kivették részüket a Falunap szervezéséből és lebonyolításából: a művelődési ház, a műszaki csoport, az önkormányzat, az óvoda és az iskola dolgozói példásan együttműködtek a siker érdekében, ami a jelek szerint nem maradt el.

Mindenki reméli, hogy lesz folytatás, és a jövőben évente megrendezésre kerül Izsófalván a Falunap.

*

IV. Császtai Búcsú

2009. szeptember 5-én került megrendezésre a IV. Császtai Búcsú. Az edelényi borosgazdák egyik fontos eseménye ez a program.

Minden év szeptemberében megmutathatják a látogatók számára borospincéiket és megkóstoltatják boraikat. Már hagyománnyá vált, hogy minden éven avatnak egy új nevezetességet a Császtán. Ezen az éven Borkutat adtak át.

*

Befejeződtek az idei régészeti ásatások Rudabányán

Augusztus 12-én befejeződött a 2009. évi kutatómunka a rudabányai őslénytani lelőhelyen, a kutatók Budapestre utaztak, onnan pedig hamarosan hazatérnek.

Augusztus 14-én, pénteken délelőtt 10 órakor sajtótájékoztatón mutatták be a Magyar Állami Földtani Intézetben a most előkerült leleteket dr. Kordos László és dr. David R. Begun professzorok, ezután pedig megkezdődött az új anyag alapos tanulmányozása, tudományos feldolgozása.

A 38 éve folyó Rudapithecus-kutatások során az idei volt az egyik legeredményesebb: 25 fontos lelet (emberszabású majmok maradványai), valamint igen sok más, paleontológiai szempontból érdekes csontlelet került elő. Dr. Begun 2010-ben is szeretné folytatni a munkát Rudabányán.

A kutatómunkáról bővebben a www.rudabanya.hu oldalon olvashatnak.

*

Bányászfúvós-zenekar és mazsorett együttes fellépése Szuhakállón

2009. augusztus 28-29-én ismét megrendezte Kazincbarcika Város Önkormányzata a „Bányászfúvós-zenekarok és Mazsorett együttesek 2009. évi országos találkozóját,” melynek egyik helyszíne, mint 1992-tõl minden évben ezúttal is Szuhakálló volt.

A vendég Szolnoki Ifjúsági Fúvószenekar és a Szolnoki Mazsorett és Zászlóforgató Csoport 2009. augusztus 27-én 17.45-kor a Bajcsy-Zs. úton menettánccal hívogatta a közönséget, majd 18.00 órától a Kastélykertben nagy sikerû elõadást biztosított a szép számú közönségnek.

A hagyományos indulók mellett nagy sikere volt a szórakoztató programoknak is. A csaknem 50 fős szolnoki együttesek vezetői a fogadtatásról, a helyszínről és a vendéglátásról elismerően nyilatkoztak.

A rendezvényről képes összeállítás tekinthető meg a www.szuhakallo.hu weboldalon.

Forrás: Borsod-Torna-Gömör Egyesület, izsofalva.hu, Edelényi HVI, Kazincbarcikai HVI

Cikk megosztása