Örömteli és mindeddig az országban is egyedül álló rendezvényt szervezett a berettyóújfalui Helyi Vidékfejlesztési Iroda.

Október 1-én tartottuk ugyanis a berettyóújfalui kistérség 13 db., már beszerzett és felmatricázott Falubuszának átadási ünnepségét.

Az ünnepség díszvendége Dr. Forgács Barnabás FVM szakállamtitkár Úr volt, aki személyesen adta át a kedvezményezett polgármestereknek falubuszaik kulcsait.

Minden kulcsátadást a kedvezményezett települések lakóinak, a buszok használóinak saját maguk által kiválasztott és előadott műsora követett.

A repertoárban volt többek között népitánc, népdal, vers, szólóének, óvodás műsor stb. A hangulat igazán ünnepi és bensőséges volt kistérségünk településeinek lakóinak közreműködésével.

Újabb sikeres fejezetet mondhat hát magáénak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program a berettyóújfalui kistérségben.

Jakab Judit HVI Irodavezető
Berettyóújfalu

*

Épül az összekötő út

Az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) keretében őszre megújul a berettyóújfalui kistérség Furtát Komádi várossal, és a Berettyóújfalut-Körösszegapátival összekötő út Mezősastól Körösszegapátiig tartó útszakasza összesen 26 km-en, 990 millió forint ráfordítással, amelyet az Európai Unió strukturális alapjai biztosítanak.

A munkálatokat már el is kezdték a felújításra igencsak megérett szakaszokon. Az utak megújulásának a helyiek és az átutazók egyaránt örülhetnek majd, hiszen ezzel javulnak a Komádi, Berettyóújfalu és Biharkeresztes városok vonzáskörzetében élők munkába járási körülményei, valamint járhatóbb lesz a Furta-Gyula és a Furta-Komádi-Biharkeresztes-Nagyvárad útvonal is.

A munkálatokat a lefolytatott közbeszerzési eljárás után a Swietelsky Magyarország Kft. és az Euro Aszfalt Kft. végzi. A kivitelezők mindkét útszakaszon megerősítik az aszfaltot, kitisztítják az árkokat és átereszeket, új jelzőtáblákat és szalagkorlátokat helyeznek ki, kijavítják és szabványosítják az autóbuszmegállókat és rendbe teszik az útpadkákat.

Ezekkel a munkálatokkal több, mint 10 ezer ember életkörülményei javulhatnak, hisz ekkora nagyságrendű a környező települések lakossága, akik dolgozni, hivatalos ügyet intézni, várásolni járnak át rendszeresen a városokba.

*

"Esélypont" Ifjúsági Iroda Berettyóújfaluban

A helyi és környékbeli fiatalok kultúrálódásához és szabadidős tevékenységeihez nagyban hozzájárul a nemrégiben nyílt "Esélypont" Ifjúsági Iroda Berettyóújfalu központjában, a Kálvin tér 4. szám alatt.

A kezdeményezés több, mint 20 millió forintos TÁMOP-5.2.5 EU-s pályázati forrásból, valamint a berettyóújfalui önkormányzat támogatásából kelt életre. Célja a kistérségben élő nagyon sok hátrányos helyzetben élő fiatal (12-29 év közötti) életminőségének javítása, egyéni, illetve közösségi kompetenciájának fejlesztése, továbbtaníttatása, szabadidős tevékenységeik segítése, számukra megfelelő informatikai infrastruktúra biztosítása.

A Szolgáltató Iroda mindezek mellett ezen hátrányos helyzetű fiatalok önismeretét, társismeretét, csoportkohézióját erősíti és javítja kommunikációjukat is. A projekt keretében ingyenes programokat, tanfolyamokat is szerveznek.

Idén őszre például számítástechnikai- és angol nyelvtanfolyamot, környezetvédelmi foglalkozásokat, filmklubot terveznek. Másik fontos funkciója az Irodának a munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése a fiatalok körében pályaválasztási tanácsadással, különböző álláskeresési technikákkal.

Ezentúl megismerkedhetnek a fiatalok európai uniós programokkal, amelyek hozzájárulnak aktívabb állampolgárrá válásukhoz.

A kezdeményezést üdvözölve, és sok-sok hasznos programot - és az ehhez szükséges bőséges pályázati forrást - kívánva gratulálunk létrehozóiknak, a szolgáltatást igénybe vevő /remélhetőleg mind több/ Berettóújfalui kistérségben lakó fiatalnak pedig hasznos időtöltést kívánunk!

*

Az összefogás példaértékű, a cél nemes

Megható levelet olvashattak a berettyóújfalui kistérség lakói a Bihari Hírlap szeptember 4-i számában. Az összefogás példaértékű, a cél nemes: segíteni egy súlyos autóbalesetet szenvedett családon. Mindezt itt Berettyóújfaluban. A levél mindenképpen éredemes arra, hogy a tágabb olvasóközönség is megismerje és elismerje: vannak még önzetlen, segítőkész emberek! Nálunk Berettyóújfaluban biztosan...!

Íme a levél:

"Tisztelt Szerkesztőség!
Nem tudom van-e lehetőség lapjukban
megjelentetni egy köszönetnyilvánítást,
de ha igen, élnék vele.
2009. július 27-én családommal Erdélybe menet súlyos közlekedési balesetet szenvedtünk Berettyóújfalu
közelében, melyet csodával határos módon túléltünk.

Lányom a helyi kórházba került 1 hétre.
Ezúton szeretném köszönetünket kifejezni a kórház traumatológia osztálya főorvosának és kedves nővérkéinek, a mentős kollégáknak, a rendőr kollégáknak, a közeli pizzéria vezetőjének és alkalmazottainak, a városszéli panzió vezetőinek és alkalmazottainak és a helyi taxis kollégának gyakorlati és lelki támogatásukért, mellyel túlsegítettek minket a kezdeti válságos időszakunkon.

Szerencsés az a város, ahol ennyi önzetlen kedves emberrel lehet találkozni. Kívánunk
szép városuknak és lakóinak minden szépet és jót, és legalább akkora szerencsét a továbbiakban, mint nekünk volt!

Üdvözlettel!

Kajdy György és családja
Budapest
"

*

Bihari Számadó Napokat október 15-17.

Idén tizenkettedik alkalommal rendezik meg a területi kamarák Berettyóújfaluban a Bihari Számadó Napokat október 15-17. között.

A rendezvénysorozatnak hagyományosan most is a Városi Sportcsarnok ad otthont. A három nap során szakmai előadások, kultúrális programok, kállítás, vásár és termékbemutatók várják a látogatókat. A szervezők várják termék-előállítók, mezőgazdasági vállalkozók, szolgáltatók, kereskedők, alkotóművészek jelentkezését, akik szívesen megismertetnék, népszerűsítenék termékeiket, szolgáltatásaikat.

További információ a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara Területi Irodájában Berettyóújfaluban, a Dózsa Gy. u. 47. sz. alatt kérhető Balogh Sándornétól.

*

Életmentő pontok kialakítása

Országoson is egyedülálló az a kezdeményezés, melynek értelmében
félautomata defibrilláló készüléket helyeztek el a Berettyóújfalui
Rendőrkapitányságon.

Mindez köszönhető a megyei főkapitányság, a helyi kapitányság, valamint a Korfe-Med Egészségügyi és Szolgáltató Bt. együttműködésének.
Korcsmáros Ferenc, a Beretytyóújfalui
Mentőállomás vezetője, egyúttal a Bt. ügyvezetője, elmondta:
száz százalékos állami támogatásban
pályáztak a félautomata életmentő készülékre, azonban ennek feltétele volt, hogy két évre átadják azt használatra valamilyen szervezetnek. A főorvos választása a helyi kapitányságra esett, amit dr. Lingvay Csaba alezredes, kapitányságvezető örömmel felkarolt.

A kapitány indoklásában leszögezte: a megye legnagyobb kapitánysága az újfalui, főutak kereszteződése, valamint
jelentős forgalmat lebonyolító határátkelő található működési területükön,
de a hatalmas ügyfélforgalom
is indokolja, hogy a Kossuth utcai épületben "életmentő pontot" alakítsanak ki.

Az egymásra találás után Korcsmáros doktorék a közlekedésrendészeti
osztály 15 dolgozóját készítették fel nyolcórás képzés keretében az életmentő készülék használatára, melyet az ünnepélyes átadón be is mutattak a jelenlévő Fekete Csaba megyei főkapitány, a térség országgyűlési képviselői, Kincses Gyula volt államtitkár, a városvezetők, valamint a Gróf Tisza István Kórház Sürgősségi Osztályának vezető főorvosa, Muraközi Zoltán előtt.

A bemutatón kiderült: a rendőrök legfontosabb feladata felismerni a keringés leállását, minél előbb üzembe helyezni a készüléket és megkezdeni az újraélesztést.

A készüléket a közlekedésrendészeti
osztály szolgálati gépkocsijában
helyezik el, a gépjármű akadályoztatása esetén pedig a kapitányság földszinti folyosóján, hogy bármely rendőr számára hozzáférhető legyen.

Forrás: Berettyóújfalui HVI

Cikk megosztása