31 hulladéklerakó rekultivációja

A Tisza-tó környéki települések konzorciumának területén lévő harmincegy hulladéklerakó rekultivációja valósulhat meg a közeljövőben európai uniós támogatás segítségével.

A projekt megvalósulásával az érintett települések területén élő közel hatvanhétezer ember életminőségét javítják, s a bezárt lerakók közvetlen környezetében élő mintegy ezerkétszáz lakos életében azonnali, jelentős higiénés és környezeti javulást hoz a változás.

A lakóterületeken kívül pedig a turisztikailag dinamikusan fejlődő régió mintegy tíz-tizenötezer vendégének biztosíthat kulturált környezetet. Létfontosságú közös érdek, hogy megoldódjon a nem megfelelően tárolt hulladék biztonságos kezelése.

A beruházás eredményeként egészséges, tiszta lakókörnyezet alakul ki a településeken, az életminőség emelkedésével. A projektben a Füzesabonyi Kistérségből Besenyőtelek, Füzesabony, Mezőtárkány, Egerfarmos, Poroszló és Sarud vesz részt.

*

X. Heves Megyei Polgárőrnap Poroszlón

A tizedik alkalommal megrendezett megyei polgárőr nap résztvevőit Jakab Márton, a megyei szövetség elnöke köszöntötte. Egyebek mellett szólt arról, hogy a 108 működő polgárőr egyesület keményen dolgozott egész évben.

Ennek is köszönhető, hogy csökkent a bűnözés, kevesebb a bűncselekmény a statisztikák szerint. Köszöntötte a résztvevőket a rendezvénynek otthont adó település polgármestere, Bornemisza János is, aki úgy vélekedett: az ember sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, ha tudja, járőröznek a községben.

Korózs Lajos államtitkár is szólt a közel kétezer emberhez. Ő is azon a véleményen volt, hogy a polgárőr autó látványa igen csak megnyugtató. Szatmári Gyula, az országos szövetség elnökhelyettese arról beszélt, hogy kiváló az együttműködés a rendőrséggel és a rendvédelmi szervekkel. Dr. Juhász István dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány bejelentette, hogy a jövőben növelni fogják a közös járőrözéseik óraszámát.

A jó hangulatú eseményen kitüntetéseket is átadtak. A polgárőr érdemkereszt legmagasabb, arany fokozatát vehette át Bornemissza János, Poroszló polgármestere, Hajdú Dezső, a település polgárőr szervezetének elnöke, illetve Barna Antal, a felsőtárkányi egyesület elnöke. A hivatalos ünnepséget követően megkezdődtek a majális-jellegű programok. Egyebek mellett főzőversennyel, harcművészeti bemutatóval, kommandósok fellépésével, valamint a Lila Akác Népdalkör fellépésével folytatódott a polgárőr nap.

*

Térfigyelő rendszer Mezőtárkányban

Az ÉMOP keretében Mezőtárkány Önkormányzata közel 16 millió forintot nyert el térfigyelő rendszer kialakítására. A lakosság biztonságérzetének növelését szem előtt tartva pályázott az önkormányzat, mely bízik abban hogy a helybeli lakosok így biztonságban érezhetik családjukat, személyes értékeiket.

*

Andornaktálya Napja 2009

Az ÚJ Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával rendezték meg idén Andormaktálya Napját. Az időjárás reggel ráijesztett az ünneplésre készülődőkre, a reggelei zenés ébresztőt szakadó eső kisérte. Az ökomenikus istentisztelet idejére már napsütés várta a lakosokat. A Katolikus Templom és az iskola közötti térem elkezdődtek a programok.

Erős ember verseny, íjászat, gyermekeknek kézműves foglalkozások valamint karate-bemutató színesítette a programot. Délután elindult a szüreti felvonulás. A szőlő koszorút, szüreti népdalokat énekelve kisérték végig a településen. A délután folyamán folklór-találkozó keretében egri, kiskörei, andornaktályai asszonykórusok léptek fel.

Ezután Fúvószenekar és mazsorett-csoport lépett fel, akiket a tradícionális honfoglaláskori zenét játszó Kurul dobosok követtek.

Az esti programot Usztics Mátyás valamint a Kerekes band fellépése fémjelezte. A nap tűzijátékkal és utcabállal zárult.

*

Birtokba vehették az új parkot a füzesabonyiak

Füzesabony beruházásokkal is ünnepli, hogy immár húsz éve kapta meg a városi rangot. Fontos kezdeményezés volt egy ifjúsági és szabadidőpark létesítése a Remenyik gimnázium szomszédságában, ahol klasszikus pihenőparkot alakítottak ki egy, a mai kor követelményeinek megfelelő játszótérrel.

Az egész napos átadóünnepségen a gyerekeket délelőtt játszóház, légvár, bohócműsor várta, felléptek a Hupikék Törpikék is. Délután hastáncosok mutatkoztak be, majd táncház következett a Kaláris néptáncegyüttessel.Laminé Antal Éva polgármester asszony kiemelte: a középiskola mellett előzőleg is meglévő játszótér helyére egy valóban európai színvonalú parkot építettek.

A húszesztendős városban most első alkalommal létesült egy olyan nyílt közösségi tér, amit kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt bármikor felkereshetnek, s ezt sokan és régóta igényelték. Remélhetőleg számosan ki is járnak majd ide.A beruházásra 66 millió forintot fordított az önkormányzat, pályázati támogatás nélkül, saját erőből. A korszerű eszközökkel felszerelt játszótéren kívül építettek egy gördeszkapályát, nyársalóhelyeket, a víztoronynál szabadtéri színpadot alakítottak ki.

Forrás: Füzesabonyi HVI

Cikk megosztása