A projektről:

A projekt olyan tevékenységekre irányul, amelyekkel szeretnénk megőrizni a kulturális örökséget és terjeszteni annak tudatosítását más nemzetek között, szilárdítani a nemzetközi kapcsolatokat, teret biztosítani barátságok és potenciális partnerség kialakításához, teret biztosítani a természeti, kulturális, szociális és más adottságok, érdekességek megismeréséhez, amelyek nem az otthoni területeken találhatók, közvetlenül bekapcsolni az embereket a határontúli együttműködésbe.

A projektbe terveink szerint különböző érdeklődési körű csoportok kapcsolódnak majd be (kb. 120 ember), akik kultúrműsor keretén belül lépnek majd fel produkciójukkal. Ez a csoport Dvory a okolie – združenie obcí (Szlovákia) lakosai soraiból áll majd össze. A kétnapos kulturális rendezvény az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás (Magyarország) mikrorégióban szeretnénk megvalósítani, pontosabban Dabas és Örkény városokban, 2009. november 20-21.-én. A helyi és környékbeli lakosok érdeklődésére számítunk ill. Szlovákiából is várjuk a nézőket.

A projekt címe: "Ahol a kultúra összeköti a nemzeteket"

A projekt célja és eredménye lenne a kulturális összetartás mindkét ország lakosai és közösségei között.

Vedúci partner/Vezető partner:
Dvory a okolie – združenie obcí
Cezhraničný partner/Külföldi partner:
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás

Egyes társulások területi összetétele:
Dvory a okolie – združenie obcí (17 obcí/település):
Branovo, Bešeňov, Bruty, Dulovce, Dvory nad Žitavou, Dubník, Gbelce, Jasová, Mudroňovo, Nová Vieska, Pribeta, Rúbaň, Semerovo, Strekov, Svätý Peter, Svodín a Šarkan.
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás (10 samospráv/település):
Hernád, Inárcs, Tatárszentgyörgy, Táborfalva, Dabas, Kakucs, Örkény, Pusztavacs, Újhartyán és Újlengyel.

*

Halászlével a civil szféráért

Az I. Dabasi Halászlé Köztársaság miniszterei közhírré tették, hogy halfőző fesztivál lesz Dabason. Talán ezzel indult a lavina…

A szervezők már márciusban szóltak, hogy számoljunk a programmal, és ettől kezdve folyton benne volt a levegőben az előkészületek illata. Heti rendszerességgel megtalált valahol a hír. Az elején csak a folyton nyüzsgő ismerősök állítottak meg, hogy ugye jöttök. Ekkor még úgy gondoltam a lelkesedés személyemnek szól, hisz én olyan „ugye menős” fajta vagyok és különben is már a 0.-on is ott voltam. Aztán sok más vicces írás között olvastam róla a honlapjukon, majd reklámoztuk a miénken.

Az élelmiszer boltban a mögöttem állók agonizálására kaptam fel a fejem sorban álldogálás közben, miszerint nem tudják eldönteni, hogy egy vagy két csapattal induljanak-e. Majd hallottam a gyógyszertárban, a fodrásznál, a postán… És innen már nem volt megállás „az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja”, hogy Halfőző Fesztivál lesz. Dabast tehát ellepte a hír, majd egy nyári láblógatós, gangon ülős estén egy országos rádióadót hallgatva tudhattam meg, hogy milyen jó kezdeményezések vannak Dabason, többek között a halfőző fesztivál is. Szerintem minden ilyen pozitív hírtől repes a szíve a Dabasiaknak, így nekem is.

Másnap a főnökünk is feltette a kérdést, hogy megyünk-e a halászlevet főzni, hát hogy ne mennénk mondtuk kórusban. Ezzel el is dőlt a csapatösszeállítás a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület és a Helyi Vidékfejlesztési Iroda színeiben indulunk. Nevünk története végül irodánk adottságiból fakadt. Egy székhelyen működik a fenti két szervezet és az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás. Az „irodarengeteget”, aminek a Dabasi Halász Bálint Kúria ad otthont nemes egyszerűséggel nevezte egyik ügyfelünk „Ország Közepe Klubnak”, hát innen a csapatnév.

A kollégákat is elragadta a hév, és mindenféle munkálatokba belefolytak a szervezéssel kapcsolatban, de az idő múlásával egyértelművé vált, hogy a lelkesedés ragadós. Cégek és vállalkozók is a civil kezdeményezés mellé álltak:a hentes ajándékba adta a halat, a pékség a kenyeret, a DAKÖV a vizet, a honvédség a sátrakat, egy sörgyártó cég a padokat. A műanyag edények, poharak és evőeszközök is felajánlásból voltak, a villanyszerelők, hangosítók, honlap készítők is ingyen dolgoztak, a rádió hirdetett, sokan-sokan pénzbeli adománnyal segítették a munkát és a helyszínen rengetegen segítették a program gördülékenységét önkéntes munkájukkal.

Nálunk az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program aktuális információi mellé hűsítő vizet kapott mindenki, aki meglátogatta a standunkat.

Azt hiszem ennyi támogató, segítő nem tévedhet. Leírhatatlan érzés egy olyan programnak a részesévé válni, ahol mindenki önként, önzetlenül dolgozik „pusztán” a helyi közösségért.
Azt hiszem, jó kezekben a hatalom az I. Dabasi Halászlé Köztársaságban. Gratulálunk a munkátokhoz!

További képek:
http://www.leadercontact.com/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=31%3Ai.-dabasi-halfz-fesztivl&Itemid=135&lang=hu

Kocsír Anikó

*

Labda a lyukban, LEADER Rendelet a célegyenesben

2009. augusztus 8-án a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Újlengyelben tartotta közgyűlését.

A napirendi pontok adottak voltak, hiszen a készülőben lévő leader rendelet ránk eső részét kellett tárgyalnunk. Az előzetesen beérkező javaslatok alapján, a munkaszervezet által előkészített, az elnökség által jóváhagyott munkaanyagot közösen tudtuk értékelni, értelmezni a közgyűlésen. A fáradságos munkát követően, a feladatok elvégzése után úgy gondoltuk ráfér egy kis lazítás a tagságunkra, különösen, hogy a nyár közepén ilyen komoly, kemény munkára fogtuk őket, mint a „rendeletalkotás”.

Kötetlen időtöltést terveztünk, ahol a formális találkozásokról már jól ismert „arcok” más oldalukról is bemutatkozhatnak. Szerettük volna ezt a szabadidős programot az akciócsoport területén megszervezni, így esett a választás az újlengyeli Akáctanyára. A hely specialitása, hogy a finn hagyományokat eleveníti fel, mind a gasztronómia, mind a szabadidős lehetőségek terén. A mi kedvünkért most kivételt tettek, így finn közegben magyar babgulyást fogyaszthattunk.

Aktívabb tagjaink kipróbálhattak egy nálunk még alig ismert, de annál szórakoztatóbb sportot, a footballgolfot. Nem akarom lelőni a poént a vállalkozó szelleműek elől, annyit árulok csak el, hogy csapatban megy a küzdelem és lyukra játszanak, a többit a fantáziájukra bízom, egy biztos, érdemes kipróbálni. Aki kedvet kapott látogasson el újlengyelbe az Akáctanyára (www.akactanya.hu), ahol a pályamesterek segítségével bárki beállhat egy meccsre.

Tagjainknak köszönjük az aktivitást a munkában és a mókában egyaránt, vendéglátóinknak pedig a szíves fogadtatást és a maradandó élményeket.

Kocsír Anikó

*

Új Egészségház átadás a Gyáli kistérségben

Szeptember 5-én Ócsán a városnapi vígasság keretein belül átadták az új Egészségházat.

Forrás: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület, Gyáli HVI

Cikk megosztása