Húszezren vettek részt a Zirci hétvégi betyár bulin

Az utóbbi idők legsikeresebb rendezvényét zárták vasárnap hajnalban a 11. alkalommal megrendezett Bakonyi betyárnapok résztvevői.

Becslések szerint a záró bulin mintegy húszezer ember szórakozott együtt Josh és Jutta, a Free Dance, a Gaze, Csizmadia Géza és Hegedűs Veronika, Csocsesz, Nagy Bandó András és a Retro zenekar műsorára.

Az esti program mellett nagy sikere volt a 82-es főutat 40 percen át megszálló látványos felvonulásnak, ami a nézők mellett sok autósnak is emlékezetes marad. Az idén sok érdeklődőt vonzott a fogathajtó verseny, a díjugratás, a lovas- és harcművészeti bemutatók, valamint a színpadi kulturális programok. A korábbinál nagyobb és színvonalasabb kézművesbemutatót és -vásárt több érdekes program, köztük Nagy Bandó András folyamatos dedikálása színesítette.

*

Szakrendelőt építenek európai uniós pénzből

Zircen, szeptember elején elkezdődik az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a 888 millió forintból megvalósuló szakrendelő építése, amelyet a tervek szerint jövő év végén adnak át.
Ottó Péter polgármester elismeréssel szólt az épület tervezőjéről, Lohrmann Máriáról, majd rövid áttekintést adott a város egészségügyi fejlődéséről.

Elmondta, Magyarországon az 1850-es évekig 33 kórház működött, megyénkben a veszprémi, ahová akkor is nehéz volt bejutni a bakonyi falvakból. 1855-ben kezdődött a gyűjtés, hogy a városban saját kórház épülhessen. Erre 45 évet kellett várniuk a zircieknek, ugyanis ennyi idő alatt gyűlt össze 40 ezer forint. Az új létesítményt 1900-ban adták át. Kilencvenhat esztendővel később azért tüntettek a zirciek, hogy ne szüntessék meg az aktív ágyakat.

Tiltakozásukat ugyan siker koronázta, ám 2007-től a kórházban már csak krónikus és rehabilitációs ellátás zajlik. Az időközben felhalmozódott 80 milliós adósságot sikerült részben lefaragni, de a mentőövet a megyei kórház dobta, amikor 2008 márciusában intézményfenntartó társulási szerződést írtak alá.

A polgármester megjegyezte, második nekifutásra, idén májusban elfogadták pályázatukat: 888 millió forint uniós pénzből megvalósulhat a térség szempontjából is jelentős szakrendelő, ehhez az önkormányzatnak 88 millióval kell hozzájárulnia. A megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta: az egész megyéért felelősséggel tartozunk.

Dr. Rácz Jenő, a megyei kórház főigazgatója arra világított rá, hogy a világban zajló egészségügyi reformokban miért nem találták meg a közös megoldást. Kijelentette, a gyógyászat jelenlegi rendszere nem hatékony, szükség van a változtatásra.

*

Érkezik a vidékfejlesztési pénz

Balatonalmádi, Nemesvámos - Pályázati támogatással, közösen - e szavak jellemzik azokat az augusztusi hétvégi programokat, amelyek több kistérség lakóit gyűjtötték egybe fellépőként vagy hallgatóként.

A veszprémi társulás a klasszikus kistérségi napokat szeretné újjáéleszteni. Első kísérletként egyszerre három helyen.
A szombaton tartott nemesvámosi program vasárnap Hajmáskéren folytatódott, majd augusztus 15-én Bándon zárult.

Mivel a települések földrajzi elhelyezkedése nem igazán tesz lehetővé egyetlen közös nagy programot, a három mikrotérségre építve szervezik a műsorokat, de mindenhol fellépnek a távolabbi települések lakói is - magyarázta dr. Francia Ferenc, a kistérségi munkaszervezet vezetője.
Így kerülhettek a hajmáskéri és a veszprémfajszi dalkörösök, a pulai táncosok, a szentgáli zenészek és a Megyersarja Hagyományőrző Egyesület tagjai nemesvámosi színpadra, küzdőtérre.

Győrffy Árpád

*

Állatjóléti támogatások

Idén is igénybe vehető a sertés- és baromfitartók részére az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás ellentételezésére szolgáló támogatás.

A támogatás mértéke sertéseknél összesen hatmilliárd, baromfiknál négymilliárd forint. A támogatási igényeket július 31-ig kellett benyújtani az illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara állattenyésztési osztálya.

Állatjóléti támogatás ebben az évben január 1-je és december 31-a között a továbbtartásra (tömésre) nevelt libára és kacsára, beólazott jércére és beólazott előnevelt pulykára, illetve a levágott összes baromfifélére, sertések esetében közvetlenül vagy kereskedő útján, vágóhídra vagy élve külföldre kiszállított vágósertések vagy tenyésztésre továbbértékesített kocasüldőkre adható.

Az állatjóléti támogatások az alábbi, ötéves kötelezettség vállalása esetén nyújthatók: a takarmány nem kívánatos anyagtartalma mentességének biztosítása, mechanikai sérülések megelőzéséhez szükséges feltételek biztosítása, kíméletes állatmozgatás és -szállítás biztosítása, állati fehérjementes takarmány felhasználása, vagy a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása esetén.

A támogatás baromfiállományonként egy alkalommal, sertések esetében teljes negyedévre, kérelmezőnként egy alkalommal igényelhető, a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig (jelen esetben július 31-ig) írásban benyújtva az igénylő lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségéhez.

*

Milyen lesz Veszprém belvárosa?

Jelen pillantban nem tudni, beleilleszkedik-e egy átgondolt koncepcióba a belváros közlekedésének átalakítási terve. A megyeszékhely közgyűlési ellenzékének szocialista frakcióvezetője vélekedik így.

Hartmann Ferenc elmondta, a képviselőcsoport és ő is egyetért azzal, hogy a belváros közlekedését át kell szervezni, lehetővé kell tenni a megnövekedett forgalom minél gyorsabb áteresztését. Az augusztus végén tartott rendkívüli közgyűlésen erről, illetve ennek anyagi hátteréről határozott a képviselő-testület. A Jutasi út-Budapest út kereszteződésében körforgalmat alakítanak ki, a gyalogosforgalom zavartalanságának biztosítása érdekében aluljárót is építenek. A 600 milliós volumenű beruházáshoz a pénz nagy részét uniós pályázaton reméli elnyerni a város, a különbözet saját forrásból biztosítják, részben a jövő évi költségvetés terhére.

Mivel a céllal egyetértenek, nem is szavazott senki az előterjesztés ellen. A szocialista frakcióból viszont ketten - Hartmann Ferenc és Katanics Sándor - tartózkodtak. Ugyanígy voksolt rajtuk kívül a közgyűlésben helyet foglaló két civil szervezet, a lokálpatrióták és a Szövetség Veszprémért Egyesület képviselője is. A szocialisták aggályai az előkészítetlenségnek szólnak. Hartmann Ferenc szerint a körforgalom építésének bele kellene illeszkednie egy nagyobb egység - a Budapest út, az autóbuszpályaudvar, a Jutasi út városközponti szakasza - összehangolt átalakításába. Erről szóló koncepció már van az önkormányzat birtokában, 2003-ban tervpályázotot hirdetett meg a város. Szakmai zsűri értékelte a beérkezett pályaműveket, a legjobbat 800 ezer forintért megvásárolták.

A nyertes pályázat újra megnyitná a buszpályaudvar melletti lezárt útszakaszt a Budapest út felé, az érintett terület mindkét végpontján körforgalmi csomópontot alakítana ki. Hartmann Ferenc aki a tervpályázat bonyolításakor a gazdasági alpolgámesteri tisztséget töltötte be nem érti, ha van a város kezében egy szakmai zsűri últal elfogadott koncepció, amellyért közel egymillió forintot kifizettek, akkor miért nem használták azt.

Forrás: "A Bakonyért" Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület, Zirci HVI

Cikk megosztása