Mi kell a batyuba? Kreativitás, tudás tapasztalat

2009. szeptember 12-én 7 fiatal indult útnak Olaszországba az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás, ezen belül is a Leonardo da Vinci Programon keresztül.

A fiatalok szakmai gyakorlatot végeznek 14 héten keresztül különböző cégeknél, non-profit szervezeteknél.

A Program összhangban van az Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájával, hiszen annak kiemelt prioritása a fiatalok helyben tartása, ezen célkitűzés pedig a fiatalok nemzetközi tapasztalatok szerzése, nyelvismerete nélkül nem lenne teljes.

A program jelentősége abban áll, hogy a fiatalok által alapított Bükki Hegyhát- Kamaszparlament Ifjúságáért Közhasznú Alapítvány szervezésében, hátrányos helyzetű munkavállalók és munkanélküliek kerültek kiválasztásra. A projekt következményeként a fiatalok új, nemzetközi tudással felvértezve érkeznek haza térségünkbe Karácsonykor, hogy referenciát szerezve, nyelvismerettel, kapcsolati tőkével, így nagyobb eredménnyel tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A hét fiatalból öten Padovában, ketten pedig Casertában töltik majd a gyakorlati idejüket és a fiatalok többsége a térségben szeretné a jövőben kamatoztatni megszerzett tudását.

A fiatalok mind Magyarországon mind pedig külföldön részt vesznek egy-egy intenzív nyelvi kurzuson, mely segíti a nyelvi beilleszkedésüket az olasz életbe. Ezen felül különféle tréningeket tartottak az Alapítvány önkéntesei a résztvevőknek, mely a csapatépítést, az olasz kultúrára való felkészítést, valamint a Leonardo Programmal kapcsolatos információk elsajátítását hivatott elérni.

A programba való bekapcsolódás, a projekt sikeressége jelentős, hiszen bátorítja a jövőben azokat a kis, elszigetelt településen élő fiatalokat, akiknek egyébként kevés lehetőségük lenne külföldi tapasztalatokat szerezni, hogy egy életre szóló kalandban vegyenek részt.

*

Térségek közötti és nemzetközi együttműködés az Észak-Borsodi LEADER Unió területén

2009. szeptember 20-án Sajógalgócon láttuk vendégül a Dél-borsodi LEADER Egyesület munkaszervezet vezetőjét Balázs Jánost, valamint az olasz GAL Ternano munkaszervezetének képviselőjét, Paolo Pennazzit.

Az Észak-Borsodi LEADER Unió munkaszervezetét a munkatársak, valamint azon lelkes, aktív fiatalok képviselték, akik felelősségüknek érzik a térség jövőjét és rendelkeznek nemzetközi tapasztalatokkal, valamint részt vettek innovatív kezdeményezések megvalósulásában. Ezen felül a Helyi Vidékfejlesztési Iroda is képviseltette magát a találkozón.

A munkamegbeszélés során bemutatkozott a három Helyi Akciócsoport, valamint kölcsönösen bemutattuk a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiánkat. A festői szépségű településen tett sétát követően a HACS képviselő lefektették a legfontosabb együttműködési pontokat:

  • Mindhárom térségben fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok helyben maradását segítsük, ennek megfelelően az ifjúsági innovatív kezdeményezések, vállalkozások indítása kiemelendő célunk.
  • A helyi közösségek összefogására alkalmasnak tartjuk a kultúra és kifejező művészetek eszközeit.
  • Mindhárom térségben található tájvédelmi terület, így a környezetvédelemnek nagy szerepe van a lakosság életében, mind a turisztika, mind az élhető jövő tekintetében. Éppen ezért a környezettudatos nevelés, a fenntartható fejlődés előtérbe helyezése a harmadik sarkalatos pontja az együttműködésnek.

A megbeszélés lezárásaként a HACS képviselői megegyeztek abban, hogy a következő találkozót októberben, a GAL Ternano területén, Umbriában fogják tartani. Mindenképpen mérföldkőként értékeljük a hétvégi megbeszélést, hiszen a nemzetközi és térségek közötti együttműködések, az egymás pozitív tapasztalataira építő kezdeményezések, eddig is fontos változásokat indítottak el mindhárom térség életében.

Forrás: Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesület

Cikk megosztása