Tiszapüspöki - egy 1000 éves település fennállását ünnepelte

Rendezvény időpontja: 2009. július 11.
A település a Tisza bal partján Szajol és Törökszentmiklós szomszédságában terül el. Tiszapüspöki és környéke a honfoglalás óta lakott terület, nevét 1009-ben említi először oklevél az egri püspökség létrehozásakor.

Az Önkormányzat és Polgár István polgármester, e neves esemény alkalomból rendezte meg ez évben a falunapot. A forrásokat ÚMVP pályázat útján, továbbá támogatókon keresztül sikerült előteremteni. A rendezvény színvonalát a színes programok emelték magas szintűvé.

Reggel 9.00-kor Szentmisével kezdődött a nap, majd ünnepi megemlékezést tartottak az alapítás évfordulója alkalmából. A délelőtt folyamán Dr. Schneider Márta, Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára ünnepélyesen megnyitotta a Helytörténeti Gyűjteményt, melyet Dr. Katona István c. püspök szentelt fel. Több kiállítás megnyitóra is sor került, ahol a látogatók megtekinthették Mile Ibolya keramikus és Szőke Tibor festőművész munkáit. Ugyancsak megnyílt a „Tisza völgye élővilágának” kiállítása. Az 1000 éves fennállás alkalmából felavatták az új Emlékparkot.

A délutáni és esti programok az iskola udvarán, a szabadtéri színpad körül folytatódtak, ahol 13.00-tól az ÚMVP sátor is megjelent, ahol a Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület és a Törökszentmiklósi Helyi Vidékfejlesztési Iroda kapott helyet.
A sátorban ÚMVP + LEADER TOTO kitöltésére volt lehetőség, továbbá gyerekek rajzolhattak és színezhettek kisebb jutalmakért.

A színpadon ezzel párhuzamosan felléptek a Fegyverneki Baldácsy Művészeti Egyesület tagjai, akik néptánc és népzenei műsorokat adtak elő, csakúgy mint Koltó és Coas testvértelepülések néptáncosai. A Dalma Dance tánccsoport helyi tagozatának bemutatóját követően 16.30-kor elkezdődött a Szuperbuli Lagzi Lajcsival. 18.00-kor „Csupa-csupa operett” elnevezéssel a Pesti Magyar Operett színpad előadását tekinthették meg az operett kedvelők. A futballpályán ezzel egy időben az Országos Cigányválogatott és Püspöki Fc labdarúgó mérközésre került sor. 19.00-kor az ÚMVP + LEADER TOTO eredményhirdetése következett, a nyertesek a sátornál vehették át az ajándékokat.

A színpadon Várkonyi András énekelt nótákat „Barátok közt” módra. A tűzijáték előtt Robin és a kolibri Együttes, továbbá a Gyémánt Szemek Együttes hangolta a közönséget a közeledő utcabálra. A Tűzijátékot követően megkezdődött az utcabál a Tisza Együttessel.

*

Összekötő út építése Örményesen

Örményes Község Önkormányzata az ÉAOP-3.1.2.-2007 jelű pályázati kiíráson Önkormányzati utak fejlesztésére 106.558.644 Ft támogatást nyert el. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Projekt neve: Összekötő út építése Örményes településen az Ófalu és Újfalu településrészek között
Projekt leírás (általános leírás, műszaki adatok): Az építési szakasz a Vasút út Szabadság út – Akácfa út közötti szakasza. Az építendő útburkolat szélessége a 0+000 – 1+170 szelvények között egységesen 6,00 m, az oldalesés a kezdőszelvénytől a végszelvényig – 2,5% mindék oldalon. Az út mindkét oldalán nemesített padkastabilizáció épül 1,0 m szélességben és 15 cm vastagságban. A padka oldalesése 3%. A korona szélesség 8,00 m. A csatlakozási ívek sugara R=6,00 m. A kiépítendő út szelvényezés szerinti baloldalán az út teljes hosszában 1,20 m szélességben aszfaltburkolatú gyalogjárda, valamint szikkasztó árok épül.

A gyalogjárda alkalmas a főút kerékpáros közlekedésének kiváltására. Az út kiépítése során a közvilágítási kandeláber sor kialakítása is megtörténik.

*

„Együtt – egymásért” családi karnevál

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program fő támogatásával 2009. augusztus 23-án újabb falunap jöhetett létre Tiszabőn. A rendezvény elnevezése hűen tükrözi a településen élő családok szoros kapcsolatát, melyet még szorosabbá kovácsolt a karnevál.

A borús idő ellenére a délelőtt folyamán is kilátogattak a lakosok a helyszínre, ahol a rendezvény előkészületei folytak.
10.00-tól az ÚMVP sátorban várta a Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület munkatársa és a Törökszentmiklósi HVI vezetője az érdeklődőket. 11.00-kor zenés hívogató jelezte az falunap kezdetét, majd hamarosan Beleznai Endre színész/humorista lépett a színpadra, megkacagtatva a közönséget remek humorával.

A délelőtt folyamán LEADER totót tölthettek ki az érdeklődők, továbbá a játékra kedvet kapó gyerekek rajzolhattak és színezhettek az ÚMVP sátorban. Az érdeklődés kiemelkedően nagy volt a gyerekek részéről, több mint 50 színezett rajz készült.

13.00-tól Iskolások és helyi zenészek előadást tartottak, majd 14.00-tól egy órán keresztül folytatódott a zenés műsor. Az ÚMVP sátorban ez idő alatt színes léggömböket kedveskedtek a gyerekeknek.

15.00-tól a mindenki által várt Michael Jackson Show megkezdődött. Az énekes emlékének tisztelegve táncos zenés show műsor kezdődött a színpadon.

A délutáni órákban a településre meghívott vendégek, illetve a lakosság megvendégelésére került sor.
17.00-tól a Jolly és a románcok együttes lépett fel, amely a település apraja nagyját egyaránt megmozgatta. Ezt követően az LEADER totó, és rajzverseny eredményhírdetésére került sor a színpadon. Minden résztvevőt értékes ajándék csomaggal jutalmaztak.
20.00-kor a falunap végét a tűzijáték jelezte.

(további képek a cikk alatti galériában)

*

A Tisza-menti LEADER HACS tanulmányi útra indul

A Tisza-menti LEADER HACS 2009. szeptember 3-6. között utazást szervez Erdélybe, tanulmányi út céljából.

A utazás elsődleges célja az Egyesület IV. tengelyével kapcsolatos HVS-ben szereplő "Kárpát-medenei házak" projekt megvalósulásának elősegítése. Az utazás alkalmával felderítésre kerülnének a Kárpát-medencében található házakra jellemző külső - belső építészeti jegyek, építési hagyományai, kultúrája, valamint a beltartalom megjelenítési formái.

Főbb úticél Kalotaszentkirály és Torockó, továbbá Koltó. Az Egyesület tagjainak remek lehetőséget ad a tanulmányi út tapasztalatszerzési lehetőségein kívül a csapatépítés lehetősége is.

*

Településközpont rehabilitáció Fegyverneken

Járdaépítéssel megkezdődött a településközpont rekonstrukciója. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzatának „Fegyvernek Nagyközség történelmi településközpontjának rehabilitációja” című ÉAOP-5.1.1/E-2008-0006 számú pályázatát az Irányító Hatóság támogatásra érdemesnek találta.

Az önerővel együtt megközelítőleg 50 millió forintos projekt céljai közt szerepel a Felszabadulás úti településközpont helyreállítása, a Szent Imre tér és zöldfelületének megújítása (műemlék felújítás, díszburkolat kialakítás, utcabútorok elhelyezése, stb). A Művelődési Ház előtt parkoló kialakítással, valamint a program kiegészítő elemeként a központ két buszváró pavilonjának átépítésével, szelektív hulladékgyűjtő sziget kihelyezéssel és szélrózsa tábla elhelyezéssel szépül folyamatosan a település.

Június végén a település határában hagyományosnak nem mondható üdvözlő táblákat helyeztek ki, melyen egy idős pár köszönti a Fegyvernekre érkezőket. A projekt várható befejezése 2010 áprilisára várható.

Forrás: Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása