Bucsutai Falunap

2009. június 26-án a bucsutai művelődési ház udvarán került megrendezésre a „Bucsutai Falunap”.

Délelőtt kispályás labdarúgó mérkőzéseket rendeztek, a gyermekeket pedig légvár szórakoztatta. A délutáni program szentmisével kezdődött, majd a település lakói és a vendégek járdaavatón vettek részt. A program folytatásaként gulyás és halászlé partit került megrendezésre.

A Kulturális műsorban felléptek: a gellénházi Vajda József Népdalkör, a Kiszöv Táncegyüttes, a petriventei Horváth Nemzetiségi Dalkör, a Tótszentmártoni Tamburazenekar, a Zalaszentbalázsi Nyugdíjaskör, a Bucsutai Népdalkör, a Zalaszentmihályi Férfikar, Pap Rita és Bodnár Attila. A falunap tábortűzgyújtással és harmonika muzsikával zárult.

A rendezvényt támogatta az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében. Az illetékes HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI IRODA (HVI) vezetője és a LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACS) munkaszervezet munkatársainak közreműködésével a rendezvény területén elhelyezett ÚMVP-standon a rendezvény ideje alatt információt nyújtottak és tájékoztatták az érdeklődőket, valamint a sátorban az ÚMVP-hez és a LEADER HACS munkájához kapcsolódó szóróanyagokhoz juthattak a látogatók.

*

Nemzetközi Ifjúsági Tűzoltó Szaktábor

Letenye Város Hivatásos Tűzoltósága szorosan együttműködve a Letenyei Körzeti Tűzoltó Egyesülettel, idén is a kistolmácsi Horváth-kert kempingben rendezte ifjúsági szaktáborát.

Az augusztus 4-10-ig tartó tábor programjára a horvátországi Hodosanból és a szlovéniai Lendváról is jöttek résztvevők, akik a Fejér, Pest, Somogy és Csongrád megyei, valamint a zalai önkéntes tűzoltó egyesületek (Alsópáhok, Becsehely, Miháld, Letenye, Pacsa) delegáltjaival együtt több mint százan voltak.

A tűzoltó egyesületek utánpótlását segítő szaktáborban komoly munka folyt, biztosítva a fiataloknak a tűzvédelmi, tűzrendészeti, balesetvédelmi, elsősegély-nyújtási és katasztrófavédelmi ismeretek elsajátítását és elmélyítését, kiemelt figyelmet fordítva az egészséges életmódra, a hagyományápolásra és a toleranciára is. A CTIF ifjúsági és felnőtt nemzetközi versenyszabályzat oktatása is főszerepet kapott.

*

Szapáry Nap

Augusztus 8-án rendezték meg Szécsiszigeten a hagyományos Szapáry Napot. A program keretében mutatták be Pintérné S. Veronika - Pintér József: KerKaLand című könyvét.

A délelőtt folyamán tartott bemutatót a Négy Kos Hagyományőrző Íjász Egyesület. Délután cowboy bemutatót láthatott az érdeklődő közönség. A kulturális műsorban felléptek: Póta László előadóművész, Gyanta Banda, Kocsmazaj együttes.

*

Mura-menti Fúvósrandevú és Mazsorett Bemutató

2009.08.22-én rendezték meg Letenyén a Szabadság téren a Mura-menti Fúvósrandevú és Mazsorett Bemutató című rendezvényt.

Az eseményen felléptek: a Mura Menti Fúvósok (Letenye), Letenye Város Fúvószenekara, Omladinska Limena Glazba Belica (Horvátország), Barcsi Fúvószenekar és Mazsorett Csoport, Jánossomorjai Fúvós Együttes és Mazsorett Csoport, Letenye Város Mazsorett Csoportjai.

*

Lovászi Falunap

2009.08. 21-én rendezték meg Lovásziban a falunapot. A rendezvényen kispályás focitornát és főzőversenyt tartottak. felléptek: az Igricek együttes, Dabaston Energy modern táncegyüttes, Mixolíd kamarakórus, Yalla hastánc csoport, Gyöngyhalász együttes, Kocsmazaj együttes, Éjszakai Járat együttes. A program tűzijátékkal zárult.

Forrás: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása