Ha a Szigeten sétálva különleges, csavaros hajfonatokat vagy arcra pingált magyar motívumokat láttunk, biztosra vehettük: tulajdonosaik a Hugarikum Faluból jöttek.
Kis településünk, s vele együtt az ország híre immár nem csak plakátok és promóciós anyagok által, hanem a Sziget egyik leghatékonyabb csatornáján, a megjelenésen keresztül is terjed. És ha már nekünk is van szalagos copfunk és somogyi virágunk, egy másik csalogató program továbbra is a faluban marasztalhatott minket. Mint például a kalácssütés. Vagy a tánc.
Aki a hajába szeretett volna csinos fonatokat, annak legalább négy-öt frizura elkészülését kell végignéznie, de a várakozásnak volt előnye is: közben ihletet nyerhettünk a sajátunkéhoz. Azt a kontyot vagy koszorút azonban, melyet kinéztünk magunknak, hiába kívántuk, pontos mását nem tudták az alkalmi fodrászok megfonni. Ezt az egyik hajfonó, a tizennyolc éves Bálint Hajnalka árulta el nekem.
- Általában a mi kreativitásunkra bízzák, hogy milyen fonat készüljön, de gyakran kérik azt is, hogy ugyanolyan legyen, mint az előző lányé. Akinek rövidebb haja van, annak nem koszorút, hanem egyszerű copfot fonunk, amelyhez öt perc is elegendő, míg egy bonyolultabb koszorú elkészítése már húsz percbe is beletelhet.
Hajnalka elmagyarázta, a különböző hajviseletek nem feltétlenül tájegységenként változnak, hanem ahogyan nőttek a lányok, és váltak asszonyokká, úgy fésülték másként hajukat is. Akik férjhez mentek, azok például már kontyot hordtak. A solymári lány, aki a Cédrus Táncegyüttesben táncol, saját bevallása szerint hétköznap nem hord fonatokat, csak fellépéseken. Nem úgy, mint a tizenhat éves Szigeti Anna, akinek a haja franciafonással készül. Mint mondja, ő hetente legalább egyszer befonja a haját, technikáját magától tanulta meg.
A kész copf végére színes szalag kerül, s míg lobog, mi nyugodtan nézelődhetünk tovább újabb helyszínt keresve. Legyen ez most a Maszk Sminkiskola kis sátra, ahol a két sminkes lány 14:00-tól hat órán keresztül várta a szigetlakókat.
Kék tulipánomat Farkas Judit festette föl, a somogyi színes hímzés mintái alapján, és közben az itteni munkájáról mesélt.
- A napi hat óra ideális, nagyon élvezzük. Sablon alapján dolgozunk, de hogy milyen színű legyen a minta, és hogy hova fessük föl, azt mindenki maga döntheti el. Szokták a nyakra, karra, a hátra, de az is előfordult már, hogy az arcra kérték. Mivel ez vízfesték, könnyen le lehet mosni bárhonnan.
A pingáló sátor mellett finom illatok csapták meg az odalátogatók orrát: kemencében sült a lakodalmi madárka. Az asztalnál Gulyás Réka mutatja nekünk, hogyan nyújtsuk, majd formázzuk a tésztát, hogy az valóban madárra hasonlítson, de sokunké inkább úgy néz ki, mint egy kígyó, amelyik csomót kötött saját magára. Mellettem egy kisfiút szülei biztatnak: „Úgy gyúrjad, mintha haragudnál rá!”. A kicsi meg is fogadja a tanácsot, de az ő arcán még az imitált düh is kedvesnek tűnik.
Hamar készen vagyunk, talán öt percbe telt maga a kalácskészítés. Körülbelül negyed óra kell neki a süléshez a kemencében, addig a tizennyolc éves Rékával beszélgetek.
- Most nagyon sokan eljöttek, máskor nem vagyunk ennyien. Ez a kalács tipikus kelt tésztából készül, mivel azonban kemencében sütjük, más ízt kap, mint amilyet az otthoni sütőben.
Réka Kiskunfélegyházán él, a Padkaporos Táncegyüttes tagja. A hagyományőrzést, mint ahogyan a Hungarikum Falu összes munkása, ő is fontos feladatának tartja.
- A családom is ezzel foglalkozik, ebbe születtem bele. A hagyományőrzés szerintem egyáltalán nem szégyellni való dolog, sőt, inkább tanítani kellene. De ha már valaki olyan zenét hallgat, amely bár nem autentikus magyar muzsika, de néhány népzenei elemet mégis tartalmaz, az egy lépéssel máris közelebb kerül a magyarsághoz.
Minket – a kalács ízén kívül – ezután a Galgamenti lakodalmas vitt a hagyományokhoz egy pár lépéssel közelebb: a Veresegyházi és a Püspökhatvani Hagyományőrző Együttes táncosai, akit csak tudnak, táncba hívtak. A többieket házi süteménnyel kínálták. Néhány szóra a püspökhatvani együttes egyik tagját, Gimesiné Szokol Emesét sikerült is elkapni.
- A zenei vezetőnk nagyon ért a közönség megmozgatásához, úgy érzem, most is sikerült jól bevonnia az embereket. Ezt a hangulatot próbáljuk visszaadni otthon is a minket nézőknek, a helyi falunapokon és az általunk rendezett táborokban is.
A veresegyházi és püspökhatvani táncosférfiak úgy megtáncoltatták a lányokat, hogy a lábujjuk hegye alig éri a földet. Folytatódjon hát a mulatság továbbra is így – kívánták ők – este is, holnap is, Sziget után is!
Hegedűs Gabriella
Fotó: Meggyesi Bálint