Az előadók különösen aktuálissá vált témákat dolgoztak fel, melyeket a vártnál nagyobb érdeklődés övezett.
Dr. Nagy József, a BÜKK-MAK LEADER Vidékfejlesztési Közösség ügyvezetője előadásában bemutatta, hogy a hulladékfeldolgozásban és a megújuló energiatermelésben látnak fantáziát, melynek érdekében már lépéseket is tettek.
A LEADER+ keretén belül 2006-2008-ban megvalósult Európa első hidrogénfaluja, és számos környezet kímélő energiaforrás (szélerőmű 2004-ben, áramtermelő napelem-rendszer, biomassza-kazán). Megalakult az első decentralizált energiatermelő klaszter, a MAVIRKA-KLASZTER.
2009-2013-ban el szeretnék indítani az 1 falu-1 MW programot, ami a megújuló energiafelhasználásra irányul. Létrehozzák majd a kommunális szerves hulladék energetikai integrációs kapcsolat projektet, illetve a szétesett, elszegényedett települések, romatelepek, reménytelen vállalkozások segítését.
Lakatos Attila, megyei vajda szemléltette a Cigány Nemzetiség Vidékfejlesztési Stratégiát. Részletesen beszélt arról is, hogy kik ők, milyenek a cigány emberek. Beszélt arról, hogy milyen előnyös, hátrányos tulajdonságokkal rendelkeznek és mi a problémája a cigány nemzetiségnek.
Megoldásként, és legfontosabb teendőként kiemelte, hogy a cigányságot be kell kapcsolni a megújuló energiatermelésbe és hulladékgazdálkodásba, képzettségüknek, képességeiknek és adottságaiknak megfelelően.
A cigányságot a hagyományok és vallás megtartására, munkára nevelésre kell rávenni, nem környezetszennyező módon hulladékból új anyag előállítása, illetve önellátó, energiatermelő házak és települések kialakítása a cél.
A Hulladékból Anyag és Energia Integráció programmal kapcsolatban kiderült, a hulladék feldolgozására vonatkozóan megszületett a javaslat a cigányok bevonására, valamint létrejött az együttműködési megállapodás a Bükk-Makk LEADER és a vajda között. A rendszer előnye, hogy munkát kaphatnak a teljesen képzetlen és iskolázatlan romák is.
Veres Klára, a Vekla szabadalom tulajdonosa, feltalálója előadásában bemutatott egy forradalmian új építőanyagot, a Habitent. Ez a termék a piacon egyedülálló hőtároló és -csillapító tulajdonsággal rendelkezik. Energiahatékonyságának köszönhetően a fűtési költségek szintén harmadával csökkennek, vagyis egy beruházás megtérülési költsége sokkal rövidebb lesz. Az anyag előállítása környezetbarát technológiára épül, (műanyag,textil, fém, növény, fa, gumi, üveg) hulladék újrahasznosítása során nyert alapanyag a kitöltő anyag. A hulladék újrahasznosítás kapcsán akarja bevonni a cigányságot, ami a fórum egyik meghatározó témája volt.
Végezetül Dr. Nagy József elmondta, hogy a program célja az a szelektálás lenne, ami a településeken kialakítandó hulladékudvarokban történne, abból a célból, hogy a különféle szemétből új anyag, illetve energia termelődjék a hulladék hasznosító erőművek számára. A települések és környékeik megtisztulnak a kommunális hulladéktól, a cigányság értékteremtő, hosszú távon fenntartható, profitot hozó gazdálkodási rendszer részese lehet.
Forrás: Körösök Völgye Akciócsoport