A minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) az ország minden régiójának szaktanácsadási központjában konferenciát szervez. Gödöllő és Debrecen után június 13-án a Kaposvári Egyetem adott otthont a Szaktanácsadás 2013 rendezvénysorozat harmadik állomásának, ahol Dér Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Szaktanácsadási Központ (DDRSZK) vezetője bemutatta a DDRSZK tevékenységét és előadásában kiemelte, a szaktanácsadás olyan tudományág, amely árbevételt és eredményeket produkál a hazai agrárágazatban, mégis nehezebb helyzetben van a nyugat-európai példákhoz képest. „A rendszerváltás után a gazdálkodók nem lettek felkészítve a változásra, a szaktanácsadás lényegét pedig az akkori kormányok nem mutatták be kellőképpen” – mutatott rá a DDRSZK vezetője. Felhívta a figyelmet, hogy a közeljövőben visszaáll majd a bemutató gazdaságok rendszere, így a gazdák jó példákon keresztül felkészültebben láthatnak neki a munkának.


Bartos Szabolcs, a NAKVI szaktanácsadási és képzési igazgatója előadásában a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus főbb mérföldköveiről beszélt, valamint a tervezés és a szaktanácsadás feladatai közötti összefüggéseket emelte ki. „Nagyon fontos a tervezés társadalmasítása, hiszen a meglévő tapasztalatok adaptálásával kell a 2014-2020-as költségvetési ciklust tervezni, amely során a munkacsoport felhasználja a szaktanácsadók fejlesztési javaslatait is” – emelte ki. A Közös Agrárpolitika prioritásai között szerepel a tudásátadás és az egész életen át tartó tanulás, ezért a szaktanácsadók tevékenysége a következő időszakban is kiemelt jelentőségű. A tervezés társadalmi egyeztetése 2013 szeptemberére várható, elfogadása pedig 2014 első felében lesz esedékes – hangsúlyozta Bartos Szabolcs.


Füsi Erzsébet a NAKVI osztályvezetője a 2013 végéig érvényes ÚMVP szaktanácsadási és képzési rendeletek módosításaira hívta fel a figyelmet. Új előírás, hogy a kötelező képzés alól nem kapható felmentés.  Korábban igazolást kapott személyek közül – nem volt képzés, illetve a képzésről nem kapott értesítést – 108 főnek a NAKVI-nak pótképzést kellett biztosítani. A jelenleg érvényes szakképzési jogcímrendelet szerint az ÚMVP Képző Szervezetek 2013. augusztus 15-ig szervezhetnek képzést, ezt követően mindössze egy Kötelező Képzéseket Szolgáltató Szervezet működik majd az országban.


A szaktanácsadók éves kötelező továbbképzésének újdonságait mutatta be Szántai Erzsébet szaktanácsadási szakreferens. A szaktanácsadói rendszer minőségének és hatékonyságának javítása érdekében több változás is történt. A kreditrendszerű képzésben idén 50 kreditet kell elérni, amely az éves kötelező vizsgából és egyéb választható képzési formákból tevődik össze. „Ennek a rendszernek a végén a gazdák állnak, akik próbálnak eligazodni a bonyolult jogszabályok között és szeretnének támogatáshoz jutni, miközben a földjeiken is helyt kell állniuk. Hogy milyen lesz a magyar mezőgazdaság a jövőben, az a szaktanácsadókon múlik” – fejezte be Szántai Erzsébet.


A konferencia zárásaként a teljes szaktanácsadói hálózat nevében köszöntötték a visszavonuló Dér Ferencet és Cser Jánost, aki 1998-tól vezette a nyugat-dunántúli RSZK-t. Dér Ferenc 1973 óta munkatársa a Kaposvári Egyetemnek és már munkája kezdetén kapcsolatba került a szaktanácsadással.


Forrás: NAKVI

Cikk megosztása