A közelmúltban összesen nyolc nemzeti park igazgatóság tett közzé pályázati felhívást a védjegy használati jogának megszerzésére. A tanúsító oklevelet a győztes pályázók ünnepélyes keretek között vehetik át pénteken Debrecenben, a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 rendezvénysorozat keretében - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A Nemzeti Parki Termék védjegy garantálja, hogy az előállított termék védett természeti területen vagy Natura 2000 területen, elsősorban helyi alapanyagokból, a helyi hagyományok figyelembe vételével készült. A védjegyet elnyert termékek között elsősorban tésztafélék, szalámi, hús, lekvárok, kompótok, gyümölcslevek szerepelnek.

A Nemzeti Parki Termék védjegy hozzá kíván járulni a térségi ökoturizmus minőségi fejlődéséhez is. A díjazott termékek a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 rendezvény nyitónapján, június 8-án mutatkoznak be először együtt. A termékeket a látogatók meg is kóstolhatják a Nemzeti parkok ízei elnevezésű standon.

Magyarországon 2007 óta rendezi meg a természetvédelemért felelős minisztérium a rendezvénysorozatot, amely idén június 7-16. között várja a látogatókat különleges természeti élményekkel, ingyenes és kedvezményes programokkal. A rendezvény központi nyitóhétvégéjének június 7. és 9. között ebben az évben a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont.

MHO/MTI

Cikk megosztása