A rendezvény célja volt, hogy általános tájékoztatást nyújtson az MNVH felépítéséről és munkájáról, a regisztrációs lehetőségről, a projektötleti felhívásokról és a vidékfejlesztéshez kapcsolódó forrásszerzési lehetőségekről.

A három megye referense együttműködve választotta ki helyszínül Szarvast, Békés megye nyugati kapuját, ahol a helyi IKSZT fogadta be a rendezvényt.

A rendezvény keretein belül a szervezők helyet kívántak adni a felmerülő kérdéseknek, és kiemelt céljuk, hogy a megjelentek között együttműködéseket generáljanak és segítsék a hálózatosodást.

Tóth Márta, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Bács-Kiskun megyei referense előadásában bemutatta az MNVH-t, annak felépítését, céljait és feladatait. Kiemelte, hogy a hálózatba díjmentes regisztrációval lehet csatlakozni a www.mnvh.eu oldalon keresztül, és a regisztráltak nemcsak információkat kapnak az aktuális vidékfejlesztési lehetőségekről, hanem otthonukba díjmentesen megkapják a Magyar Vidéki Mozaik című szaklapot is.

Dr. Barancsi Ágnes, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Jász-Nagykun-Szolnok megyei referense tájékoztatást adott azon vidékfejlesztési forrásokról, melyek rövidesen rendelkezésre állnak a kisléptékű fejlesztésekhez. Többek között megemlítette az elmúlt időszak egyik legnagyobb sikerét, a tanyaprogramot, a május hónapban megnyíló projektötleti felhívásokat és az idei nyáron kiírásra kerülő LEADER forrásokat. Kiemelte, hogy a sikeres pályázat alapfeltétele a folyamatos informálódás, és ennek kapcsán ajánlotta a www.umvp.eu oldal rendszeres látogatását és a személyes kapcsolatfelvételt a megyei referensekkel.

Gyebnár Péter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Békés megyei referense a 2014-2020. közötti programozási időszakra való felkészülésről tartott előadást. Kifejtette, hogy az elkövetkező időszakra nagyon fontos a felkészülés, hiszen ha már most elkezdjük azt, akkor az új források megjelenésével egy időben megkezdődhet a források lehívása. Hangsúlyozta, hogy a jövőben törekedni kell arra, hogy komplex, nagy ívű, önmagát fenntartani képes, lehetőség szerint munkahelyeket teremtő, gazdasági növekedést generáló fejlesztésekben gondolkodjunk.

Kiemelte, hogy a vidékfejlesztés és a területfejlesztés az Alföldön szorosan összekapcsolódik, mivel a helyi gazdaság alapvetően a mezőgazdaságon alapul. Erre a gondolatra épül a Békés Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Koncepciója is, aminek jelenleg is fut a véleményeztetése.

Békés megyében a soron következő Vidékfejlesztési Információs Nap Pusztaföldváron az IKSZT-ben kerül megrendezésre május 22-én, ahol hasonló témakörökben az aktualitásokról adnak tájékoztatót a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Békés megyei és Csongrád megyei referensei.

A referensek előadásai elérhetők a csatolmányokból.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása