Az államtitkár a megnyitó-ünnepségen hangsúlyozta: a Minisztérium segíti, hogy az ország valamennyi tájegységben a nyíregyházihoz hasonló, hungarikumokat árusító üzletek nyíljanak, ahol az adott térségben készült híres élelmiszeripari termékeket hozzák forgalomba. Hozzátette, hogy a hungarikumok olyan minőségi magyar kézműves termékek, amelyek hagyományos módon, régi receptúrák alapján, adalékanyagok nélkül készülnek, és a legegészségesebb élelmiszeripari áruknak számítanak. Az Országgyűlés több mint egy éve fogadta el a hungarikumokról szóló törvényt, amely – a jogalkotók szándéka szerint – mérföldkő lehet a magyar értékek védelme területén.

A törvény lehetőséget teremt a nemzet számára fontos anyagi és szellemi termékek felkutatásához, összegyűjtéséhez, regisztrálásához és forgalmazásához. A legkiemelkedőbb magyar értékek kapják meg a hungarikum minősítést, amelyet védjegy is fémjelez majd.

A nyíregyházi Hungarikum és Szalámiboltot a családi vállalkozásként működő helyi SOTEX Kft. hozta létre a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával. Somogyi Tibor tulajdonos elmondta: a vállalkozás hagyományos és tájjellegű élelmiszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A 24 éve alakult családi vállalkozás által kínált termékek kézzel készült, magas minőségű egyedi kuriózumok. A vállalkozás elkötelezett a hagyományok ápolásában, amit a gyártott élelmiszereken keresztül valósítanak meg. Ezek a népművészek által kézzel festett kerámia kulacsban ,,kotyogó" pálinkák, szatmári szilvalekvár, mézes gyümölcsszörpök. A tulajdonos hozzátette, hogy szerettek volna valami egyedit, különlegeset és szerethetőt létrehozni. Ezért nyílt meg Nyíregyházán a Szent István u.60.sz. alatt az első Hungarikum és Szalámi Bolt.

A bútorok, a berendezési tárgyak a régi paraszti háztartásból és mezőgazdaságból valók. A saját gyártású termékek mellett kalocsai fűszerpaprikát, termelői mézet, tokaji és egri borokat valamint nem utolsó sorban több mint 30 féle kolbászt és szalámit kínálnak, többek között a Hortobágyi Ökoparkból származó mangalica, szürkemarha, rackajuh és bivaly termékeket. A vállalkozás reméli, hogy az első Hungarikum és Szalámi Bolt hozzájárul Nyíregyháza és a térség még kedvezőbb turisztikai megítéléséhez, az idelátogatók pedig lehetőséget kapnak arra, hogy hazavigyenek egy kis darabot térségünkből vagy hazánkból.
A Nyíregyházával szomszédos Napkor településen lévő üzemben töltik alföldi népművészek által készített kerámia kulacsba a híres, eredetvédett szatmári szilvapálinkát, amely már megkapta a hungarikum minősítést. Az ugyancsak híres szatmári szilvalekvárt is ott készítik elő forgalmazásra, amit a szatmári tájegység magánházainál beszállító családok főznek, évszázados recept alapján.

A napkori kisüzemben mézes gyümölcsszörpöt is készítenek. A vállalkozás éves forgalma 2012-ben nettó 40 millió forint volt, amit az új üzlet nyitásával az idén 50 millió forintra szeretnének növelni. Somogyi Tibor tájékoztatása szerint az üzlet berendezési tárgyai egykori paraszti bútorok, amelyeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken kutattak fel, vásároltak meg és újítottak fel, hogy a bolt arculata méltó legyen a hagyományos termékekhez. A hungarikumok számának növekedésével tovább bővítik majd a terméklistát.

A SOTEX Kft. ügyvezetőjével folytatott beszélgetés során az MNVH-hoz benyújtható projektötletek is szóba kerültek, amelynek nyomán néhány továbbgondolandó ötlet is megfogalmazódott.

 

Baracsi Endre

MNVH megyei referens

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Cikk megosztása