Az Európai Bizottság egy éves átmeneti időszakról szóló terveket jelentett be a Közös Agrárpolitika (KAP) terén, időt adva ezzel a gazdáknak és a kormányzatoknak, hogy felkészüljenek a még el sem fogadott politikák életbe léptetésére. Ennek köszönhetően gazdák milliói, akik a KAP-ból közvetlen kifizetésekhez jutnak, továbbra is eddigi szabályok szerint juthatnak pénzhez, több új szabálytervezet – például amelyek környezetvédelmi szabályokhoz kötnék a direkt támogatásokat – pedig lehet, hogy még egy évvel csúszik.

Az Európai Unió tagállami szakminiszterekből álló Tanácsának soros ír elnöksége már januárban elismerte, hogy a KAP, illetve az azt finanszírozó költségvetés elfogadásának lassú tempója miatt a 2014-2020-as reform nem lép időben életbe. A Bizottság ugyan sajtóközleménye szerint optimista, hogy a tárgyalásokat a társ-döntéshozó Tanács és az Európai Parlament között a terveknek megfelelően június végéig, a féléves ír elnökségének befejezéséig lezárhatják, Dacian Cioloş mezőgazdasági biztos szerint ugyanakkor még siker esetén sem lenne reális, hogy a tagállamok felkészüljenek az új szabályokra. „A közvetlen kifizetések mottója ’meglévő szabályok, új költségvetés’ lesz, mivel fontos, hogy a Kifizető Ügynökségeknek legyen ideje a szükséges adminisztratív intézkedéseket megtennie és garantálják az EU-alapok megfelelő kezelését, a gazdák pedig tisztában legyenek az új szabályokkal és ne kényszerítsük őket bele valami újba, mielőtt az készen lenne” – nyilatkozta Dacian Cioloş.

A haladék többek között a közvetlen kifizetésekre vonatkozik, így 2015 elejéig még biztosan nem egységesítik a hektáronkénti támogatások kétféle európai uniós módszerét (hazánk az Egységes Területalapú Támogatási Rendszert (SAPS) használja), és a különleges támogatások szabályai sem változnak. A gazdák így legalább egy év haladékot kapnak az olyan vitatott reformcsomag-elemek alól is, mint a „zöldítés”, azaz hogy nem kötik a területalapú támogatások 30 százalékát különféle természetvédelmi intézkedésekhez. Részben a közvetlen kifizetések átalakításának csúszásával indokolta a testület, hogy bizonyos vidékfejlesztési támogatások rendszere is csak 2015-től változik.

A javaslat szövege magyarul az alábbi linken érhető el: http://ec.europa.eu/agriculture/cap-post-2013/legal-proposals/transition....

 

Forrás: Európai Bizottság, Euractiv.com

Cikk megosztása