Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei március 19-én megállapodtak az EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) 2014-2020-as reformjáról. A soros elnökségi tisztet ellátó ír Simon Coveney, aki a maratoni hosszúságú, kétnapos, estébe nyúló ülést levezette, „vízválasztó pillanatként” üdvözölte a megegyezést, amelyet Szlovákia és Szlovénia nem szavazott meg.

Az EU mezőgazdasági Tanácsát alkotó miniszterek a rugalmasság elvét fogadták el azzal kapcsolatban, hogy hogyan osszák szét a közvetlen támogatásokat a gazdák között. Simon Coveney szerint a rendszer jelentősen csökkentené a támogatások újraelosztását a gazdák között, „lehetővé téve, hogy a részleges konvergencia ír modellje is a rendelkezésre álló lehetőségek között legyen a közvetlen támogatások elosztására”. A döntés szembemegy az Európai Bizottság eredeti javaslatával az egyenlő hektáronkénti kifizetésekkel régiónként és tagállamonként, amelynek célja a támogatások egységesebb elosztása lenne az EU-ban. A Bizottság a rendszert kötelezővé tenné 2019-től mindegyik tagállam számára, de a miniszterek csak részleges konvergencia mellett döntöttek addigra. A közvetlen kifizetések nyújtására hazánkban is használt Egységes Területalapú Támogatási Rendszert (SAPS) 2020-ig fenn lehetne tartani, 2015 és 2020 között pedig azt ezt alkalmazó tagállamokban átmeneti nemzeti támogatásokat lehetne adni.

Emellett „további rugalmasságot” illesztettek a bizottsági javaslatba, amely a közvetlen kifizetések 30 százalékát „zöldítéshez”, azaz különféle természetvédelmi intézkedésekhez kötné. Ezen előírások közül a miniszterek progresszíven alkalmaznák azt a szabályt, amely többféle növény termesztését követelné meg, és megjegyezték, hogy a követelmény alóli kivételeket pontosítani kellene. A zöldítés elemeit „egyenértékű intézkedésekkel” is ki lehetne váltani, a művelés alól kivonandó „ökológiai célterületek” nagysága kezdetben csak a termőterület öt százaléka lenne, és csak 2018-ra érhetné el az eredetileg javasolt hét százalékot.

Az ülésen elfogadott „végső megközelítésnek” köszönhetően megkezdődhetnek a háromoldalú egyeztetések az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal, amelyeket az ír elnökségi félév végére, június 30-ára szeretnének lezárni.

Forrás: Európai Unió Tanácsa, Euractiv.com, EUobserver, eu2013.ie

Cikk megosztása