Szép számú közönség gyűlt össze az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Országház utcai épületének Jakobinus Termében, ahol Majtényi Balázs tudományos főmunkatárs bemutatta az MTA Szociológiai Intézetének két frissen megjelent munkáját. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) rendezvényén górcső alá vett első könyv Kovách Imre A vidék az ezredfordulón – a jelenkori magyar vidéki társadalom szerkezeti és hatalmi változásai c. műve. A könyvet Németh Tamás akadémikus, az MTA főtitkára és Csatári Bálint geográfus, az MNVH elnöke ismertette.

Az ezredforduló előtti és utáni évtizedben a vidéki társadalmat a teljes átalakuláshoz vezető hatások érték. Ez a korszak azért volt történelmi szempontból egyedi, mert három, önmagában is mélyreható folyamat következményei egyszerre érvényesültek benne. A parasztság hanyatlásának végső szakasza egybeesett a szocializmus rendszerének lebontásával, valamint a globalizálódással és az európai integrációval, ami három struktúraváltásnak felel meg. A jelenkori magyar vidéken legalább annyi a hármas szerkezetváltás társadalmi, politikai és környezeti deficitje, mint pozitív hozadéka. A könyv nemzetközi összehasonlításban mutatja be a vidékfogalmakat, a város és falu kapcsolatát, a mezőgazdaság két évtizedes történetét, a vidéki társadalmat, a vidékpolitika hatalmi rendszerét, a parasztság végső hanyatlását és az új magyar (közép-európai) vidék jellegzetességeit.

A szerző akadémiai kutató, egyetemi tanár, a nemzetközi vidéktudományok elismert szakembere.

A második bemutatott mű a 26 tanulmányt tartalmazó Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon címmel megjelent kötet, melyet Kovách Imre, Dupcsik Csaba, P. Tóth Tamás és Takács Judit szerkesztett. A tanulmánykötetről Fokasz Nikosz, az ELTE tanára és az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Elnöke, valamint Lengyel György, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára tartott ismertető előadást.

Az MTA TK Szociológiai Intézetében összeállított tanulmánykötet annak a munkának az első része, amely a társadalmi integráció középpontba állításával kísérli meg kialakítani a jelenkori társadalmi egyenlőtlenségek elemzésének új kereteit. A kötet tanulmányai empirikus bizonyítékai annak, hogy az „integráció” alkalmas az újraelosztási és piaci rend, a fogyasztói társadalom, az értékváltozások, a „posztmodernnek” tekintett társadalmi jelenségek és a kapcsolati/hálózati társadalom elemzésének egységbe foglalására. A könyv egy kutatássorozat első produktuma, amelynek folytatása a következő években várható.

Mindkét könyv az Argumentum Kiadó gondozásában jelent meg. A művek tartalomjegyzékei a csatolmányból letölthetők.

 

Forrás: MTA, NAKVI

Cikk megosztása