„Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek” ─ idézte Fazekas Sándor Gárdonyi Géza szavait. A magyar mezőgazdaság megújulásában fontos szerepe van a szakkönyv- és szaklapkiadásnak – emelte ki az idei Mezőgazdasági Könyvhónap megnyitóján a vidékfejlesztési miniszter. Hozzátette: bár még sokan a nyomtatott verzióra esküsznek – hiszen a szaklapok olvasótáborát 600 ezerre teszik –, generációváltáshoz közeledik a szaklapkiadás, egyre több internetes újság is megjelenik.

2012 januárjától a Minisztérium szakkönyv- és szaklapkiadását a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) fogja össze. A tavalyi évben megjelenésükben egységesültek a szaktárca tudományos folyóiratai és megújult szerkesztőbizottságok biztosítják a színvonalat. A tíz folyóiratnak összesen 66 száma jelent meg tavaly.

„Nagyon fontos számunkra, hogy elismerjük azoknak a munkáját, akik az Intézethez, a szakképzéshez, a szaktanácsadáshoz kötődnek” – mondta Mezőszentgyörgyi Dávid, a NAKVI főigazgatója. Ezért tavaly egy Életmű Díjat és egy Szerzői Díjat is alapított az Intézet.
A megnyitón Modláné Görgényi Ildikót, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatóság főigazgatóját tüntetették ki az Életmű Díjjal, elismerve ezzel több évtizedes munkáját.
A Mezőgazdasági Könyvhónap rendezvénysorozata 2013. február 14-én a Szolnoki Főiskola Campusán, 21-én pedig Barcson szakmai rendezvényekkel folytatódik.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása