April 2016

alt

A Föld napján adták át a Zöld IKSZT szemléletformáló játék első három helyezettjének elismerő díjait. A két héten át zajló versenyben több mint ötven Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér vett részt.

alt

Egy alattomosan támadó szennyezés a zaj. Nem olyan látványos, mint egy szeméthegy, vagy éppen egy olajfolt a vízen, vagy egy füstölgő gyárkémény, de egészségkárosító hatása kimutatható – mondta V. Németh Zsolt a Föld napja – VI. Tudományfesztivál alkalmával tartott kiadvány bemutatón Budapesten.

alt

Elfogadták a magyarországi natúrparkok 2015. és 2030. közötti időszakra szóló fejlesztési koncepcióját – jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára a Föld napján.

Az egyházak közösségfejlesztésben betöltött szerepe volt a kiemelt témája az év harmadik Helyi Aktivációs Műhelynapjának, amelyet Abaújváron, a Református Egyházközség által működtetett Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben rendeztek.

alt

Hatodik alkalommal szervezi meg a Földművelésügyi Minisztérium társszervezeteivel karöltve a Tudományfesztivált. Idén újra a Nemzeti Múzeum kertje ad otthont a rendezvénynek, ahol a Herman Ottó Intézet is képviselteti magát. Nézzük az intézet részletes programját!

alt

A Herman Ottó Intézet a környezetvédelem területén tevékenykedő szakértők, hatósági, önkormányzati munkatársak szakmai munkájának támogatása, tájékozódásának segítése érdekében rendezett konferenciát a környezetvédelem aktuális kérdéseiről április 14-én.
 

alt

Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) program szakmai koordinálásáért felelős Herman Ottó Intézet 2016. március 30-án indította útjára a Zöld IKSZT játék elnevezésű szemléletformáló programját. Íme a vetélkedő eredménye!

alt

A Herman Ottó Intézet pályázatot hirdet Kiemelt Programok és Fejlesztések Igazgatóságának Pályázatkezelési Osztályán kérelemkezelési referens munkakör betöltésére. A jelentkezési határidő: 2016. április 29.

alt

Hagyományteremtő szándékkal éjszakai túrával ünnepli bolygónkat hazánk valamennyi zöldútja április 22-én, amelyhez a Herman Ottó Intézet, illetve számos Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér is csatlakozott.

Oldalak