Az EU-val foglalkozó European Voice megfogalmazása szerint „elképzelhetetlen, hogy Lengyelország az uniós elnöksége alatt elhanyagolja az agrárügyeket”. Az újság egy mini-portrét közölt Marek Sawicki lengyel agrárminiszterről, aki az EU Tanácsának mezőgazdasággal foglalkozó üléseit fogja vezetni. A lengyel mezőgazdasági politika irányítója maga is földművelést tanult, így a lap szerint személye megnyugtató lehet az agráriumban dolgozók számára. Élete túlnyomó részében ráadásul a mezőgazdasággal foglalkozott, vidéki szavazókörzetből került a lengyel parlamentbe, országában pedig éppen azért kritizálták, mert túlságosan védte ágazatát.

A lengyelek meg fogják védeni az Európai Unió agrárkifizetéseit Tanács-elnökségük alatt, nyilatkozta egyértelműen Jan Tombiński is. A diplomata július 1-től a Tanács üléseit előkészítő szintet, az ún. COREPER-t vezeti.

Ennek ellenére Lengyelország korántsem a jelenlegi helyzet konzerválására törekedne. „Nem engedhetünk meg magunknak kozmetikai változtatásokat” – olvasható a mezőgazdasági minisztérium honlapján. „Az új KAP-nak egyszerűbbnek, átláthatóbbnak és ballasztmentesnek kell lennie” – írja az oldal.

 

Forrás: European Voice

Cikk megosztása