Ünnepélyes keretek között vette át a lengyel miniszterelnök a soros elnöki teendőket a magyar kormányfőtől. A lengyel elnökségi program három pillérét a gazdasági növekedés, a biztonság és a nyitott Európa képezi.

Július elsejétől kezdve fél éven keresztül Lengyelország látja el a soros elnöki teendőket. A stafétabotot – ha szimbolikusan is – Orbán Viktor miniszterelnök adta át péntek délután Varsóban lengyel kollégájának, Donald Tusknak. Az esti gálaelőadás előtt beszédet mondott – a két kormányfő mellett – Jerzy Buzek (Európai Parlament), Herman Van Rompuy (Európai Tanács) és José Manuel Barroso (Európai Bizottság).

Lengyelország számára – a magyar elnökségtől megörökölt dossziék végigvitele mellett (ezek közé tartozhat például a megerősített gazdasági kormányzásról szóló hatos jogszabályi csomag) – az egyik legfőbb feladat a most kezdődött pénzügyi vita terelgetése lesz. (A Bizottság szerdán ismertette a hétéves költségvetési kerettel kapcsolatos elképzeléseit.) Ugyanígy fontos feladat lesz a görög adósságválság kezelése is.

A lengyel elnökség programja a gazdasági növekedés, a biztonság és a nyitott Európa hármas pillérén nyugszik. A gazdasági növekedés fellendítése mellett Varsó a belső piaci akadályok lebontására is koncentrálni kíván.

Lengyelország az elnökségi félévében nagy hangsúlyt kíván helyezni Európa biztonságosabbá tételére: az energiaellátás biztonsága mellett a pénzügyi, a katonai és az élelmiszerbiztonságra kíván fókuszálni Varsó. A lengyel elnökség elkötelezett a további uniós bővítés mellett, céljai között szerepel például, hogy Szerbia az év végéig megkapja a tagjelölti státuszt.

A „Nyitott Európa” fejezeten belül Lengyelország főként a keleti partnerség fejlesztésére koncentrálna. Mikolaj Dowgielewicz európai ügyekért felelős lengyel államtitkár korábban Budapesten elmondta, hogy a lengyel félév egyik legfontosabb elnökségi eseménye a magyarok társelnökletével szervezett keleti partnerségi csúcs lesz.

2011 második féléve a lengyel belpolitika szempontjából is kulcsfontosságú lesz, hiszen októberben tartják a parlamenti választásokat. A lengyel politikai vezetők azt ígérik, hogy a választási kampány nem fog árnyékot vetni az elnökségre.

 

Cikk megosztása