A Duna-partokra koncentráló, nyárköszöntő kulturális fesztivállal zárul az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége  – jelentette be Balatoni Mónika a programokat szervező Hungarofest kreatív igazgatója. A Margitszigettől a Kopaszi gátig nyúló, Duna-party elnevezésű programsorozatot június 24. és 26. között rendezik meg.

A Duna, mint a magyar soros EU-elnökség központi témája kézenfekvő választás a több száz kulturális programból és kísérőeseményből álló nagyszabású rendezvénysorozat záróakkordjának helyszíneként. A háromnapos fesztiválra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség látványos sárkányhajó versennyel és vízi felvonulással készül, a hagyományosan a Városligetben megrendezésre kerülő T-Mobile Kapcsolat koncertre Kesha érkezik, az MTA Széchenyi téri székházát pedig zenei aláfestéssel kiegészített virtuális épületfestéssel változtatják át – ezzel is bizonyítva a programok és Magyarország sokszínűségét. A Duna-party keretében számos zenei programot is szerveznek majd: tizenöt zenekar, kilenc hagyományőrző együttes és hét színház teszi felejthetetlenné a zárórendezvényt.

A Margitszigettől a Kopaszi gátig nyúló, többek között a Duna Televízió segítségével a folyóparttól messzebb élőkhöz is eljutó programok révén Budapest még egyszer ráirányíthatja az EU-elnökség miatt Magyarországra irányuló figyelmet hazánk történelmi és kulturális sokszínűségére és európaiságára; a magyar főváros e nyárköszöntő kulturális fesztivál alkalmával megmutathatja vendégszerető, hagyományőrző, a békebeli, fényes és még számos izgalmas oldalát.

 

Cikk megosztása