A helyszín a Vajdahunyadvár épülete illetve udvara, a rendezvény keretében pedig többek között élménypálya, különböző szakmai bemutatók (pl. erdőgazdálkodásról, gombákról, a hazai nermzeti parkokról), kézművessátrak, népi termékek kirakodóvására, erdei étkek kóstolása várja az érdeklődőket.
 

A „Bárban” gyerekmeséket hallgathatnak illetve gyerek-együttesek lépnek föl, lesz erdei akadálypálya, ahol az aprólékok többek között a Titkok Tornyát is megmászhatják majd, és a csillagok titkait is kifürkészhetik.
 

Eközben a felnőttek egy igazi borhungarikumot, kadarkát kóstolhatnak, jazz zenére csónakázhatnak és romantikázhatnak, továbbá táncolhatnak a Budapest Bár zenéjére, illetve Vaszlavik Gazember produkcióját látván némi nosztalgiát is összekaparhatnak maguknak.


Természetesen ezen kívül sok más élményben is lehet része kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Bővebben lásd a csatolt programtáblázatokat!

Cikk megosztása