Kis Zoltán, a VM Térségi Programok Osztályának vezetője nyitotta meg a Vidékakadémia harmadik sorozatának kaposvári eseményét. Ez a konferencia helyi munkahely-teremtési lehetőségekre fókuszál, ahogyan ezt „a közelmúltban társadalmi vitára bocsátott Vidékfejlesztési Stratégia is indokolja, de az élet is. Komoly problémák jelentkeznek az ország minden részén, kulcskérdés, hogy mi lesz a vidéki lakossággal. Az új EU költségvetési ciklus ebben is segíthet.” Az osztályvezető szerint ma a helyi gazdaságfejlesztés, helyi energia egyre nagyobb szerephez jut. A jó gyakorlatokat közkinccsé kell tenni, meg kell vizsgálni, adaptálhatók-e máshol.
Ennek szellemében zajlott le a kaposvári rendezvény.
Herczeg Béla, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség projektmenedzsere az NFÜ leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségek számára kidolgozott módszertanát mutatta be.
A kormány 2007 őszén – gazdasági, társadalmi, infrastruktúra-ellátottsági mutatók alapján – meghatározta a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérséget, és döntött ezek komplex programmal történő fejlesztésének szükségességéről. A komplex program elsődleges forrása az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) illetve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP). A célok közé tartozik, hogy minden érintett kistérség hozzájusson a forrásokhoz. Az egyes kistérségeken belüli területi különbségek mérséklése érdekében szükséges, hogy a támogatások a kistérségen belül a leghátrányosabb helyzetű település-csoportokhoz is elérjenek, azok felzárkózását is szolgálják. A kistérségek elkülönített keretösszegekre pályázhattak projektjeikkel. A forrásokat preferenciák alapján fókuszálni is lehetett és kellett, ilyen fő szempont volt a „gyerekesélyt” szolgáló fejlesztés (óvodák, bölcsődék), a telepen élők integrálása. A program példamutató gyakorlatai közül nem egy bejárta már az országos médiát is, ilyen a tarnabodi hajléktalan-családokat befogadó központ, a wifi falu program, amellyel ezerötszáz LHH háztartásba került vezeték nélküli internet és olcsó számítógép, a megfelelő képzéssel egybekötve, illetve a hernádszentandrási biogazdaság.
Kovács István, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnökségi tagja szerint a vidéki foglalkoztatás három elméleti módszeren alapul. Az első a térségközponti munkahely – itt az elérhetőség jelenthet gondot –, a második a vidékre érkező, megtelepedő vállalkozások – amelyek ritkán jönnek és nehéz őket maradásra bírni – , a harmadik pedig a helyi erőforrásokra alapozás lehet – amelynek fő akadálya általában a tőkehiány.
Kovács István szerint a hátrányos helyzetű térségekben szinte kizárólag a közösségi kezdeményezések adnak esélyt a helyi foglalkoztatási lehetőségek bővítésére, de ennek is vannak feltételei. Szükséges hozzá többek között a humán tőke, vagyis olyan rátermett, hozzáértő, biztos egzisztenciával bíró ember, aki szervező erővé válhat a térségben. Elengedhetetlen a fejlődésre vonatkozó támogatási feltételek megváltoztatása, mert ezek jelenleg nem ösztönzik a kooperációt, rövid ideig tartanak, és nem segítik fenntartható munkahelyek létrehozását. Mindeközben ellehetetlenedik az álláskereső hátrányos helyzetű emberek dolga, mert egyre távolabb sodródva a munkaerőpiactól, a felelősség, az önbizalom és a rendszeresség fenntartása egyre nehezebb számukra. Ahogy Kovács István fogalmaz: „nem lehet egy év alatt elérni, hogy vígan bólogassanak nekik az állásinterjúkon.”
Hangsúlyozta: a vidéki lakosság életébe munkahelyek nélkül is vissza kell térnie a munkának. A falu a város mintáját követte az elmúlt évtizedekben, ezért is tűnnek el a veteményesek, és nőnek tuják a kertekben manapság. El kell érni, hogy a helyi piacra termelés legyen a fő megélhetési forrás, és ne a városba menjen el pénzért, fizetésért a falu lakója. Véleménye szerint a felzárkózást az is segítené, ha közösségi erőforrás alapján történne a fejlesztés, és nem az döntené el az irányokat, hogy éppen mire lehet pályázni. „Ne feledkezzünk meg az önkéntesség erejéről”
Ezt az erőforrást is bőségesen kihasználja az általa bemutatott pozitív példa, a Hegypásztor Kör Egyesület (HK) – ahol elnöki pozíciót tölt be –, s amely épített örökség-megóvó, hagyományőrző tevékenységtől indulva jelentős helyi gazdasági tevékenységig jutott el. Az oszkói szőlődombok présházainak megvédésére 1985-ben létrejött civil szervezet piaci bevételek generálásával fenntartható foglalkoztatási programot működtet, amely az egyesület egyéb tevékenységeire is visszaforgatható többletbevételt eredményez – járulékos cél a hagyományőrzés, néprajzi értékek megőrzése.
A hagyományos zsúptető készítést ma piacképes technikaként hasznosítják építésre, felújításra. Az állandó munkát biztosító kévék értékesítése mellett keletkező hulladékszalmát szintén el tudják adni az Alföldre, ahol az ottani hagyományos módszerű tetőépítéshez pont erre van szükség. Karbantartják a présházakat, gondozzák a szőlőhegyi környezetet, komplex felújítását tudják vállalni a hagyományos épületeknek: cserélik a tetőszerkezetet és a zsúpfedést, a födém és a falak sártapasztásos burkolását, döngöltföld padozatot alakítanak ki.
Természetesen akkor tartható fenn tartósan egy ilyen munkahely, ha a szolgáltatásra stabil piaci igény van. A HK folyamatosan pályázik présház-felújítási projektekre, ezek adják megélhetésük gerincét, de a régióban más épületek felújítására is sokszor felkérik őket. A magyarországi skanzenek gyakorlatilag folyamatosan igényt tartanak a kettőzött zsúpra. Magánrendelések is érkeznek főleg szlovén és osztrák présháztulajdonosoktól, de vannak egyedi esetek is: Piliscsabán egy egész középkori díszletfalu építéséhez vették igénybe szolgálataikat. A jövőben várhatóan csökken a megrendelőknél rendelkezésre álló pályázati források aránya, de ezzel párhuzamosan a magánmegbízások bővülésére számítanak. A nyilvánvaló anyagi előny mellett a program hatására megélénkült a turisztikai érdeklődés a térség iránt, az egyesület kezelésében apartman-pincék üzemelnek. A hagyományos munkafolyamatokat beépítik az erdei iskola programjaiba („aratástól a kenyérig”), a helyi fiatalok megismerték a zsúpkészítés hagyományait, a lakosság elkötelezett a szőlőhegy értékeinek megmentése iránt. Új termékek és szolgáltatások alakultak ki, például hagyományos asztalosipari munkák, „gyerekházak”.
Németh Nándor, a Pannon Elemző Iroda vezető elemzőjének előadása a Dél-Dunántúl nehezebb helyzetben lévő térségeire koncentrált, különösen kertészeti növénytermesztési példákon keresztül vizsgálta, hogy megoldhatók–e a vidéki foglalkoztatás problémái a helyi gazdaságfejlesztés eszközeivel. A helyi gazdaságfejlesztés kiemelt célja a „jövedelmek helyben tartása”, vagyis amit meg lehet oldani helyben, azt oldják is meg így. Nyersanyag nem hagyhatja el a térséget, csak feldolgozott áru. „Ne kívülről várjuk folyton az erőforrásokat hanem helyben építsünk ki közösségi aktivitást, egyetlen társadalmi csoportot sem kirekesztve.”
Az első példa Kisvejke, a tolnai hegyháton. A térség abban a tekintetben szerencsésnek mondható, hogy a TSZ jól működő ültetvényeket hagyott maga után, és a terület, valamint a környéken maradt szakértelem felhasználásával kajszibarack termesztésébe fogtak. A helyiek felismerték, hogy összefogva sokkal nagyobb eredményeket érhetnek el, és megalapították a szövetkezetet, amelynek élére innovatív szemléletű személyeket sikerült találni, akik ösztönzik a folyamatos fejlődést. Hatvanról négyszáz hektárra nőtt a művelésbe vont terület, melyben minden család részt vesz.
Belecska községben szociális földprogram indult, a kezdeti fél hektár után mára már 24 hektárt bevontak a közösségi művelésbe. A program a helyben meglevő erőforrásokat használja ki, s olyan munkalehetőségeket biztosít, amelybe az alacsony képzettségűek könnyen, tapasztalat nélkül is, rövid idő alatt beletanulhatnak. A szociális gazdálkodás a helyi gazdaságfejlesztés minősített esete, nem profitot termel, hanem közcélokat valósít meg.
Németh Nándor szerint „a kistermelői rendelet hatalmas lépés volt, a közkonyha a legnagyobb vásárló. A 40 km-es körzetben való értékesítés működőképességét majd figyelni kell, de az állatok vágóhídi leölésének kényszerével kapcsolatban célszerű lenne ideiglenes könnyítéseket bevezetni legalább addig, amíg nem lesz sűrűbb a vágóhídi hálózat, hogy a húst is helyiek termelhessék meg a közkonyhára.”
A helyi piacok nyitása is probléma a sokrétű és drága szabályozási előírások miatt, pedig a helyi felesleg helyi értékesítéséhez szükség lenne rájuk.
Az iroda által jegyzett, a helyi kezdeményezésű gazdaságfejlesztési programokat esettanulmányok során vizsgáló tanulmánykötet itt elérhető.
Gelencsér Géza, „Öko-szociális helyi gazdaságfejlesztés a Koppányvölgyben” című előadása elején néhány térképen bemutatta, hogyan alakul az LHH térségek történelme Magyarországon: az öregedési index emelkedése és a magas roma lakosság két olyan egymást majdnem fedő területet rajzol ki, amely „szociális ballaszt”-ként, nagyon nagy, olykor nyolcvan százalékot is meghaladó mértékben kizárólag járadékokra szoruló lakossággal bír.
A fogalmi alapokra visszatérve Gelencsér Géza felhívta a figyelmet arra, hogy a fenntarthatósági törekvéseknek ma még „zöldmozgalmi”, környezetvédelmi színezete van, pedig ez nem egy „trend”, hanem egy „felismert kényszer”. Ez abból fakad, hogy a klímaváltozás és az erősödő energia- és élelmiszerigény szemben áll a leromlott ökológiai alkalmazkodóképességgel. A természeti erőforrásokkal (termőtalaj, víz, biodiverzitás) való helytelen gazdálkodás is hat a térségre: a Koppányvölgyben lepusztult az erdőtalaj a dombokról, elfolyik a víz, az élőhelyek lecsökkentek és fragmentálódtak. A földterület nagy része befektetői kézben van, behozatali függőség alakult ki fosszilis energiahordozókra és takarmányfehérjére, nincsen helyi élelmiszer-fogyasztás. A Völgy Hangja egyesület eddigi eredményei számos területet felölelnek a tradicionális sportok (íjászat) általános iskolai megjelenésétől kezdve, hulladéklerakók felszámolásán át túrautak kialakításáig, vagy kísérleti parcellákon gyümölcsök, gyógynövények termesztéséig. „A kísérletiségben ott van a bukás lehetősége, ám ezt nem támogatja az ÚMVP” – jegyzi meg Gelencsér Géza, hiszen a pályázati rendszerben öt évig fenn kell tartani ezeket a gazdálkodási formákat. Előadása vége felé kiderült, hogy ők is a biogázban gondolkodnak, mint a jövő fontos lehetőségében, hiszen az energiaigény fedezése mellett a táphoz szükséges fehérje is előállítható, a tájrehabilitáció is elindítható egy ilyen természetes erőforrásokra alapuló beruházás keretében.
Tekintetse meg az eseményen készült fotóinkat a galériában.
Forrás: mnvh.eu
