A szlovén mezőgazdasági miniszter, Dejan Židan meghívására a múlt héten Goricskón látogatást tett a magyar vidékfejlesztési tárcavezető, Fazekas Sándor. A munkamegbeszélés során a két miniszter többek között az EU 2013 utáni közös agrárpolitikájáról és az élelmiszerlánc működéséről is tárgyalt.

A két tárcavezető a találkozó során tájékozódott a szomszédos Goricskói Natúrpark és az Őrségi Nemzeti Park tevékenységeiről, a köztük meglévő együttműködésről, a legnagyobb figyelmet viszont az EU 2013 utáni közös agrárpolitikájának szentelték. Ahogy a megbeszélések utáni sajtótájékoztatón fogalmaztak, az uniós mezőgazdasági miniszterek luxemburgi tanácskozásán megállapodás jött léte a 2014–2020-as időszak fő irányelveiről, a főbb törvényhozási javaslatokról, amelyeket még az idén ősszel szeretnének kiegészíteni, így már 2012 során elfogadásra is kerülhetnek, tehát nem kerül veszélybe a 2014-től esedékes új közös agrárpolitika.

Dejan Židan szerint a magyar mezőgazdasági elnökség ezzel mindenképpen sikeresnek nevezhető, az előjelek ugyanis nem arra mutattak, hogy ilyen gyorsan és ilyen magas támogatottság mellett sikerül megállapodni az uniós költségvetés 40 százalékát kitevő mezőgazdasági pénzekről. A közös agrárpolitikában várható változásokat illetően mindkét ország azon az állásponton van, hogy a módosításokat csak fokozatosan szabad életbe léptetni. A miniszterek tárgyaltak az élelmiszerláncon belüli profitmegoszlásról is, a Magyarországon életben lévő törvényi, illetve a Szlovéniában előkészületben lévő, a területet rendezni kívánó kódexes megoldásról is.

 

Cikk megosztása