Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg a konferenciasorozat első rendezvényét 2012. november 15-én a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központban, Gödöllőn. Köszöntőjében elmondta, hogy a géntechnológia és a génmódosított növények létjogosultsága a mai napig heves tudományos és szakmai viták középpontjában áll. Hazánk elsőként foglalt állást a GMO-mentesség mellett, és ezt a 2012. január elsejétől hatályos új Alaptörvényben is deklarálta.

A köszöntő után a rendezvénysorozat első előadásában Bardócz Zsuzsanna, a táplálkozástudomány professzora beszélt a GM-növények fogalmáról, típusairól, a jelenleg termesztett fajták veszélyeiről, jövőbeni ígéreteiről, és az engedélyezésre váró GM-növények köréről. Ezután Andorkó Rita a VM Stratégiai főosztályának munkatársa ismertette a GMO nemzetközi és európai uniós megítélését, helyzetét valamint a magyar stratégia lépéseit, majd a Greenpeace képviselője, Tömöri Balázs a GM-növények termesztésének környezeti hatásairól tartott előadást. Végül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakembere, Neszlényi Kálmán előadásában ismerhették meg az érdeklődők a genetikai módosítás technológia folyamatát, és az élelmiszerekben található GMO-összetevők kimutatásának vizsgálatát. A rendezvény zárásaként egy, a Greenpeace által készített filmből tekinthettek meg részleteket az érdeklődők, amelyben gazdálkodók beszéltek a GM-növények termesztésében szerzett tapasztalataikról, a növekvő vegyszerhasználatról, valamint GM-növényeket termesztő földek közelében élők meséltek a tapasztalataikról.

A rendezvénysorozat következő állomását november 21-én a Nyugat-Magyarországi Egyetem Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központjában, Mosonmagyaróváron tartják, amelyre minden érdeklődőt és gazdálkodót várnak.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása