„… folyamatosan aratjuk le munkánk gyümölcsét szép eredmények és elismerések terén egyaránt” – olvasható Bősze Balázs főszerkesztő, a friss szám olvasóihoz írt levelében. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgatói köszöntőjében szintén kiemeli, hogy „már láthatók az első eredményei a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) az előző időszakban elindított programjainak.


És valóban: a szeptemberben megjelent szám aktuális témái között konkrét adatokkal szolgáló cikk értékeli a Vidékfejlesztési Minisztérium által tavaly elindított Tanyafejlesztési Programot. Beszámolunk arról, hogy a tavalyi  nyertes pályázatok egyharmada már kifizetésre került, és összegezzük a tavalyi pályázat során nyert tapasztalatokat, amelyek alapján az új, idei kiírást némileg módosították, természetesen a gazdálkodók és a pályázatot beadható önkormányzatok, tanyagondnokságok igényeihez igazodva. A tavaly elnyert támogatásból számos, jó gyakorlatnak is beillő fejlesztés, beruházás valósult meg, ezek közül választottunk ki néhányat, hogy egy külön cikkben röviden ismertessük őket.
 

További fontos és aktuális téma az MNVH projektötleti felhívásainak bemutatása. Ezúttal már nem a kiírásról, hanem már az eredményekről olvashat: az MNVH által támogatott és sikeresen megvalósult LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) nemzetközi együttműködését elősegítő vagy előkészítő látogatásokról számolunk be. Egyöntetű vélekedés, hogy a megvalósult utazások és látogatások jelentős nemzetközi tapasztalatokkal bővítették a HACS-ok szakmai tudását.
 

Bemutatjuk továbbá az MNVH nemzetközi szerepvállalását, amelyben a Hálózat aktívan részt vesz, hiszen céljai között szerepel, hogy a magyar vidék ügyét nemzetközi kapcsolatok és tapasztalatok révén is előre vigye. E célból elsősorban a szomszédos illetve környező országok hasonló szervezeteivel épít ki szoros kapcsolatokat, illetve igyekszik segíteni abban, hogy a vidékfejlesztésben érdekelt hazai szereplők minél könnyebben valósítsák meg nemzetközi együttműködéseiket.
 

Nagy örömmel tudósítunk a rendkívül sikeres „A Nagyapám Háza” kezdeményezésről is, amelynek célja a magyar népi építészeti örökség megőrzése, a tudás továbbítása a következő generációnak. Külön öröm, hogy a programra nagyon sok fiatal jelentkezett jobbnál-jobb pályaművel, közülük a legjobbak négy héten keresztül közvetlenül egy mestertől, egy-egy konkrét építkezés során szereztek gyakorlati tapasztalatokat a hagyományos népi építészet szakmai fogásairól, jellemzőiről.


Szintén örömteli feladat volt gratulálnunk illetve egy írásban megemlékeznünk a Hálózat Tanácsa tagjainak valamint a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) több munkatársának kitüntetéséről: augusztus 20. alkalmából több kollegánk munkásságát ismerték el a VM Hagyományok Házában tartott ünnepségén.
 

Több sikeres rendezvényről is beszámolunk. Kétoldalas képválogatás és egy riport foglalkozik az idei Sziget Fesztivállal, ahol öt napon keresztül folyamatosan seregnyi érdeklődő fordult meg az MNVH és a szaktárca közös sátrában, illette előtte, a Civil Sziget egyik legnépszerűbb rendezvényén, a közel kétezer versenyzőt fogadó Magyar Vidék Olimpián. Kevésbé szórakoztató, de annál fontosabb esemény volt az augusztus 17-én megtartott nemzetközi szakmai konferencia Balatonkenesén, amely a helyi termékek, a helyi értékek és a helyi fejlesztések fontosságát emelte ki, de sok szó esett az Unió következő, 2014–20-as költségvetési időszak az agráriumot és a vidékfejlesztést érintő, a mostanihoz képest teljesen újnak számító elemeiről is. Utóbbiak szintén a lokális erők erősödését hozhatják meg, így például felértékelődik a LEADER szerepe is.


Beharangozó írás a szeptember 21–23. között megrendezendő 19. Hortus Hungaricus kertészeti szakkiállításról és vásárról szóló ismertető cikk, amely a legfontosabb és legnagyobb ilyen jellegű magyarországi rendezvényt mutatja be.


Egy rendkívül színes és érdekes anyag is helyet kapott a lapban: az egyedi tájértékekről szóló írás. A táji értékek ismerete a szerzők szerint (is) nagy mértékben hozzájárul, hozzá kell járuljon tájaink fenntartható hasznosításához, okosan kell sáfárkodnunk vele, megőrzésük pedig közös feladatunk.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása