A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) vidékfejlesztési projektötletek benyújtására kéthavi rendszerességgel hirdet meg felhívásokat az éves cselekvési tervében foglaltak megvalósítására.

A felhívásokra azon vidékfejlesztéshez kötődő vagy azt felvállaló szervezetek nyújthatják be ötleteiket, amelyek az MNVH és a Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) hivatalos honlapján előzetes nyilvántartásba vételre kerültek.

Elsőként a LEADER Helyi Akciócsoportok számára tettük közzé 2011. augusztus 15-től október 14-ig terjedően felhívásunkat, amely alapján nemzetközi együttműködésüket elősegítő vagy előkészítő látogatásra vonatkozó projektötletek benyújtására nyílik lehetőségük azon akciócsoportoknak, amelyeknek az előzetes nyilvántartásba vétele sikeres volt.

Az elnyert támogatások révén megvalósuló előkészítő nemzetközi és határon túli látogatások lehetőséget nyújtanak a partnereknek arra, hogy találkozzanak egymással, meghatározzák a jövőbeli együttműködésük céljait és módszereit, a részt vevő partnerek szerepét, felelősségi körét és feladatát. A projektötletnek tartalmaznia kell a látogatás részletesen kidolgozott szakmai programját, az előre megtervezett intézmény-, illetve üzemlátogatásokat, a megvalósuló munkamegbeszélések pontos helyét, időpontját.

A felhívás mellékletében megjelölt országokba irányuló látogatásokat 2011. december 15. és 2012. február 15. között kell megvalósítani azon akciócsoportoknak, amelyek projektötletét az MNVH Elnökségének javaslata alapján az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága elfogadta.

Az elszámolható költségek a benyújtó szervezethez kötődő legfeljebb három személy maximum három napi tartózkodási átalánydíjából és utazási költségeik díjából tevődhet össze.

A LEADER Helyi Akciócsoportok nemzetközi együttműködését elősegítő vagy előkészítő látogatására vonatkozó projektötleti felhívásunkat egy későbbi időpontban tervezzük ismételten közzétenni, illetve jelezzük azt is, hogy ez év folyamán - nemcsak a LEADER HACS-ok számára - további projektötletek benyújtására és támogatására lesz lehetőség.

A felhívás és a mellékletek megtekintéséhez kattintson ide.

Cikk megosztása