Az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli, november 22-23-ai ülése előtt a COPA-COGECA felhívta rá a figyelmet, hogy gyors és pozitív döntésre van szükség az EU 2014-2020-as időszakra vonatkozó költségvetéséről.

Az EU mezőgazdasági szakmai szervezeteit tömörítő COPA elnöke, Gerd Sonnleitner szerint „az Európai Bizottságnak ambiciózus tervvel kell előállnia a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjára, amely a gazdákért sokkal többet tesz kevesebb pénzért és amelynek óriási hatása lehet a termelési döntéseikre és a pénzügyi helyzetükre. Ugyanakkor az EU agrárminiszterei és az Európai Parlament nem lesz képes dönteni arról, milyen intézkedéseket vezessen be, amíg nem tudják, milyen pénz és költségvetés áll majd rendelkezésre a jövőbeni KAP finanszírozására.”

„A gazdáknak jóval előre kell befektetési és termelési döntéseket hoznia” – folytatta. „De kevéssel egy évvel azelőtt, hogy egy új KAP-ot vezetnének be, senki sem tudja megmondani a gazdáknak, mi lesz rájuk a hatása. Éppen ezért felhívjuk rá az állam- és kormányfőket, hogy hozzanak pozitív döntést a jövőbeni EU költségvetésről, amilyen gyorsan csak lehet” – jelentette ki.

Christian Pees, a szövetkezetekből álló COGECA elnöke hozzátette: „a gazdák és szövetkezeteik már most nagy kockázati szinttel és bizonytalansággal kénytelenek szembenézni a mezőgazdasági termékek egyre ingadozóbb világpiaca miatt anélkül is, hogy politikusok ehhez hozzátennének. Ennek következtében egy gyors döntés életbevágó.”

Az ikerszervezet arra is felszólít, hogy a KAP kiadásait legalább a mostani szinten tartsák fenn 2020-ig, amit tagállamok és európai parlamenti képviselők is osztanak. „Az EU mezőgazdasági ágazata és a gazdaságokon dolgozó 28 millió ember óriási hozzájárulást jelenthet a gazdasági stabilitáshoz és jóléthez. De egy erős KAP-ra van szükségük, hogy ebből a lehetőségből a legtöbbet hozzák ki és hogy megfeleljenek a világ növekvő élelmiszerigényének” – vonta le a következtetést  Christian Pees.

Forrás: COPA-COGECA

Cikk megosztása