A Vidék Parlamentjének helyszíne ezúttal Svédország, Sunne. A rendezvény szervezői a nemzetközi vendégek számára külön programot biztosítanak, mely május 5-én (kora délután) kezdődik. Amennyiben már ebédidőben megérkeznek a vendégek, helyi idegenvezetés keretében megismerhetik Fryksdalen város nevezetességeit, látnivalóit. A később érkezők számára vacsora és esti szórakozási lehetőség biztosított 18 órától.

A Vidék Parlamentje ezúttal nagy hangsúlyt fektet a generációs különbségekre, a feltörekvő vidéki fiatalok és idősek zavartalan együttélésének megvalósítására.
A rendezvény résztvevői Sunne-ban több előadást is hallhatnak helyi vidékfejlesztési projektekről, majd számos, ehhez kapcsolódó interaktív feladatban gyakorlatban is bebizonyíthatják tudásukat. A nemzetközi szemináriumok tartalma:

  • Az EU következő programozási időszakának alakulása és ennek hatása a vidékfejlesztésre;
  • A Vidék Parlamentje, mint a vidékfejlesztés egyik eszköze;
  • Nők szerepe a vezetésben;
  • Fiatalok és demokrácia;
  • Európai egyházak a fenntartható vidékfejlesztésért;
  • Szintetikus diesel és sok más.

Számos kutató és elemző fogja bemutatni elképzeléseit a vidék jövőjéről, és természetesen jut majd idő az eszmecserére is. Utóbbi két fő témája a helyi vidékfejlesztési tapasztalatok megismertetése, illetve lehetőségek az európai vidéki hálózat kapcsolatainak fenntartására és bővítésére. 
Az üléseket a plenáris teremben tartják, angol nyelven. Bővebb információ a következő honlapon érhető el: www.landsbygdsriksdagen.se

Minden nemzetközi vendég számára a szervezők a FrykenStrand Hotelben biztosítanak szállást (www.frykenstrand.se). Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Vidék Parlamentje konferenciára több ezren érkeztek. Ebből adódóan előfordulhat, hogy a szervezőknek nem lesz lehetőségük, mindenkinek egyágyas szobát foglalni, így egyes résztvevőknek kétágyas szobában kell megszállniuk.
Azonban, minél gyorsabban kitöltik és visszajuttatják a regisztrációs lapot elektronikus formában, annál gördülékenyebben történik a szállás lefoglalása.

Kapcsolattartó:
Steffan Bond
All Sweden shall live
Phone+: 46824 135 0 Fax:+ 46 8242805
www.helasveriges.e - info@helasveriges.e
 

Cikk megosztása