October 2019

Az Európa Tanács 2019-ben immáron harmadik alkalommal hirdette meg „A táj nemzetközi napját”. A magyar natúrparkok az idén is tájséták meghirdetésével csatlakoznak a kontinensünk táji örökségének megőrzését és fenntartható hasznosítását elősegíteni hivatott kezdeményezéshez.
A pannon gyepek és a kapcsolódó élőhelyek hosszútávú megőrzését szolgálja a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által koordinált GRASSLAND-HU, amely az első természetvédelmi célú LIFE integrált projekt Magyarországon – mondta Béres András a Kft. ügyvezetője Esztergomban. A projektnyitó sajtótájékoztatón elhangzott: a nyolc éves projektben közel 5,5 milliárd forintból gazdálkodhat az együttműködő 15 szervezet.

September 2019

A Kossuth térre vetődött egy PET-palackbálna a kaposvári klímanapon. Általános iskolásoknak szerveztek programokat a helyi önkormányzat, amelyekkel vizeink védelmére hívták fel a tanulók figyelmét. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársai az iskolásokkal közösen hulladékszobrot építettek az eseményen.
Az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program (OLP) környezeti értékelését a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. koordinálta, az Agrárminisztérium megbízásából. Rövidesen a Kormány elé kerül az OLP, amely több minisztérium hatáskörébe tartozó célokat fogalmaz meg a légszennyezés csökkentése érdekében.
A hazai települések 9,5 százalékára, az ország területének pedig több mint 9 százalékára terjednek ki natúrparkjaink – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Pilisi Sziklák Natúrpark címátadó ünnepségén, Kesztölcön.
Országszerte több mint 300 településen készültek programokkal az Európai Mobilitási Hétre, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő, nemzetközi kampány idei mottója a „Sétálj velünk!” volt.
Hosszan tartó betegsége után elhunyt Csatári Bálint, geográfus, címzetes egyetemi docens, az MTA Regionális Kutató Központ Alföldi Tudományos Intézetének egykori igazgatója, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat egykori elnöke, A Falu szerkesztőbizottságának tagja.
„Hiúz ugrás” címmel rendeztek akadályversenyt mintegy száz helyi iskolás tanuló részére szeptember 13-án. 2019-ben a fokozottan védett európai hiúz kapta az „Év Emlőse” címet, így idén minél szélesebb körben szeretné a Vadonleső Program megismertetni a fajt a lakossággal, köztük a kisiskolásokkal is – mondta Balczó Bertalan Felsőtárkányban.
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Ügyvezetői Titkárságán jogi munkatárs munkakör betöltésére, határozatlan időre. A jelentkezési határidő: 2019. szeptember 23.

August 2019

A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának, valamint Agrár- és Környezettudományi Karának hallgatóinak a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. három gyakorlati helyet hirdet, amellyel gyakorlati tapasztalatra tehetnek szert a diploma megszerzéséig, amely a tanulmányok befejezését követően növeli elhelyezkedési esélyeiket.
 

Oldalak