Ebben az évben a mintegy 40 hektárnyi kiállítási területen ezer állatot és több, mint száz háttéripari kiállítót üdvözölhettünk Kaposváron. A kiállítás az idén már külföldi vendégeket is fogadott, hiszen hidegvérű lovakat hoztak a franciaországi Loire menti régióból a szakemberek, akik részt vettek a hidegvérű lófajta hasznosításának témakörében tartott konferencián is. A magyar és a nemzetközi előadók részvételével megtartott tanácskozáson többen kitértek arra, hogy ilyen témakörben Magyarországon még nem rendeztek szakmai összejövetelt. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat állattenyésztési szakterülete is sikeresen hívta össze a szakembereket a hazai sertéságazat mai helyzetét elemző tanácskozásra.

A III. Kaposvári Állattenyésztési Napokkal egybekötve tartották a VI. Állat-egészségügyi Napot, valamint a VII. Országos Alternatív Állatgyógyászati konferenciát. Természetesen ezúttal sem hiányzott a szakmai rendezvények sorából a Szent Mihály-napi Juhtenyésztési és a Húsmarhatenyésztési Fórum.

Az állattenyésztési kiállítás egyik kiemelkedő programja a tenyészállat-bírálat. Idén egy különlegessége is volt a magyartarka- fajta tenyészállat bemutatónak, hiszen a rendezvényen tartózkodó Európai Hegyitarka Tenyésztők Szövetsége 28. kongresszusa résztvevői is megtekintették a bírálatot, sőt aktívan részt is vettek benne.

A kiállítás második napján rendezték a tenyészállat díjkiosztó ünnepséget, amelyen részt vett Süth Miklós országos főállatorvos, az FVM szakállamtitkára is.

A szakmai programokon kívül számos, a nagyközönség számára is érdekes programot kínáltak a szervezők.
A helyszín különleges adottságát kihasználva, a több, mint kétezer ember befogadására alkalmas Fedeles lovardában tartották meg a kétórás lovas közönségprogramot, amely ezúttal lovas hagyományainkat elevenítette fel.

Itt mérték össze tudásukat a szarvasmarha felvezetők és az agrár-felsőoktatású intézmények jövendő gazdászai is. Emellett például szalmabála görgetésben is megmérkőztek a 3–3 fős csapatok. A gazdászverseny győztese a Kaposvári Egyetem Állattudományi kara hallgatóinak csapata lett.

A több, mint ezer állatot bemutató kiállítási területen nőtt az állattenyésztést kiszolgáló gépek száma is. Örvendetes, hogy egyre több cég mutatja be gépeit, berendezéseit, eszközeit az állattartóknak.

A III. Kaposvári Állattenyésztési Napok gyermekeknek szóló különlegessége a vad- és a nyúl simogató volt, ahol természetes környezetben barátkozhattak kicsik – és nagyok – az erdő-mező lakóival.

Az égiek is kegyesek voltak ebben az évben, hiszen a kiállítás három napja alatt szinte nyári melegben tölthették el idejüket a látogatók, és valljuk be, ez elengedhetetlen feltétele egy szabadtéri kiállítás sikerességének.

A Magyar Mezőgazdaság Kft., mint a kiállítás szervezője ezúton is szeretne köszönetet mondani a házigazda Kaposvári Egyetem, és a Pannon Lovasakadémia, valamint a Magyar Állattenyésztők Szövetsége és tagszervezetei képviselőinek, dolgozóinak, hiszen a III. Kaposvári Állattenyésztési Napok sikere közös munka gyümölcse volt.

Reméljük a kiállítók és a látogatók is már jövőre előjegyezték naptárukba a pásztorok ünnepét, a Szent-Mihály napot, hogy 2010-ben is együtt adjunk számot a mezőgazdasági év fordulóján.
 

Cikk megosztása