2011 az erdők éve - jelentette be januárban az ENSZ New Yorkban. A szervezet az erdők fontosságát, azok fenntartható kezelését és megőrzését szeretné kiemelni, és ráirányítani az egész emberiség figyelmét az erdők védelmére.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) erdészeti kérdésekkel foglalkozó kiemelt nemzetközi fóruma volt az első alkalom, amelyen hazánk elnökként képviselte az Európai Uniót. Az unió tagországai csatlakoztak a kezdeményezéshez. A magyar EU-elnökség idején több fórum foglalkozik erdészeti kérdésekkel – jelentette be Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára. Az egyik kiemelt esemény éppen az ENSZ tárgyalási fóruma volt, amely négy-öt évente ülésezik New Yorkban, és amelyen már az EU soros elnökeként vett részt a magyar delegáció.

Az Európai Unió soros magyar elnökségének ideje alatt - március végétől - napirenden van a 2011 végéig érvényben lévő erdészeti stratégia megújítása. Az új stratégia előkészítésének a 2012 végéig kell javaslattal zárulnia. Megindul az állandó erdészeti bizottságon belül az egyeztetés az egységes erdészeti információs rendszerről is. Az elnökség feladata e téren a koordináció, felelőssége pedig az, hogy a téma a tagállamok részéről megfelelő figyelmet kapjon.

Az Európai Parlamenttel és a Bizottsággal is kapcsolatos, a magyar elnökség alatt tárgyalandó téma az erdők védelméről és az erdészeti információkról szóló úgynevezett Zöld könyv, amely társadalmi vitát generáló anyag, és akár jogalkotás is követheti. A parlament környezetvédelmi bizottsága első olvasatban már tárgyalta, májusban pedig a plenáris ülés elé kerül. A minisztérium szerint lehetséges, hogy a bizottság jogalkotási mandátumot kap arra, hogy a három-négy erdészeti üggyel kapcsolatban megindítsa a jogalkotói munkát.

Az erdészetet és az erdőgazdálkodást is érintő, átfogó téma a Közös Agrárpolitika (KAP) megújítása - emelte ki Kardeván Endre. Az erdészetről szóló fejezet intézkedéseinek nagy kihatása van az erdőgazdálkodásra, mivel a KAP-reform gazdálkodói érdekeket és finanszírozási forrásokat érint, közvetlenül befolyásolja a gazdálkodást. Az új szabályozás 2013 után lép életbe. Most az informális egyeztetések folynak, előreláthatóan 2011 őszére várhatóak az első rendelettervezetek. A tárgyaló szakemberek úgy vélik, hogy az agrárszerkezet átalakítása miatt a mezőgazdasági területek erdősítése továbbra is kötelezettség marad. Ez jól működő szabály, Magyarországon pedig különösen nagy jelentőségű, fontos társadalmi érdek, hogy erre a területre a jövőben is jelentős hazai és nemzetközi források jussanak.

Készül egy európai uniós erdészeti kommunikációs stratégia is, a tervezetet az erdészeti kommunikációs szakemberek Budapesten tartandó ülésén is megtárgyalják.
 

Cikk megosztása