April 2016

alt

A VI. Tudományfesztivál és a Föld napja idén is tartalmas és interaktív programokkal várja a látogatókat 2016. április 21. és 22. között Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, amelyben a Herman Ottó Intézet is közreműködik.

alt

Nyíregyháza ad otthont április 6. és 8. között az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének a vízgazdálkodási szakmacsoportban, ahol a szakképzésben résztvevő tehetséges tanulók mérettetik meg tudásukat.

alt

A Herman Ottó Intézet idei második Helyi Aktivációs Műhelynapját rendezte meg március 31-én, Kárászon, egy alig több mint háromszáz lelkes, festői szépségű Baranya megyei településen, amely tapasztalatcserére és partneri kapcsolatok építésére is alkalmat adott.

alt

A Herman Ottó Intézet 2016-ban az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terekkel karöltve indította útjára a „Fogadd be a HAM-ot!” című rendezvénysorozatát, amelynek április 13-án Abaújvár ad otthont.

alt

Szakmai előkészítő úttal egybekötött Telihold túrán vett részt a Herman Ottó Intézet több munkatársa a Mecsek Zöldút Egyesület szervezésében 2016. március 23-án. A találkozó lehetőséget adódott az ország több pontjáról érkezők bemutatkozására és tapasztalatcseréje is.

March 2016

alt

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Herman Ottó Intézet a tavalyi évhez hasonlóan helyi gazdaságfejlesztést célzó szemléletformáló programsorozatot hirdet a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéken és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben működő helyi szervezetek támogatására.

alt

Évente 3,8 millió tonna, azaz két Gellért-hegynyi hulladékot termelünk Magyarországon, aminek nagy része újrahasznosítható lenne, ha kellő figyelmet fordítanánk a hulladék megfelelő kezelésére.

alt

A Herman Ottó Intézet és a Szent István Egyetem a fenntartható mezőgazdaság jegyében szervezett konferenciát, amelyen innovatív megoldásokat, vegyszermentes módszereket ismerhettek meg a résztvevők. A kétnapos szakmai rendezvénynek március 21-én Gödöllő, március 22-én a Herman Ottó Konferencia Központ adott otthont.

alt

Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér program koordinálásáért felelős Herman Ottó Intézet a Föld napjára való felkészülés jegyében szemléletformáló vetélkedősorozatot indít. Jelentkezési határidő: 2016. március 29.

 

alt

A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör 2016. március 30-án konferenciát rendez Budapesten, amelynek fókuszában a szabadkereskedelmi egyezmények állnak.

Oldalak