Egy éves lett a Kézműves Magyar Ízek Vására kezdeményezés, amely eddig közel 130 magyar termelőnek adott lehetőséget, hogy megismertesse magát a magyar vásárlókkal. Március 9-11. között újra benépesedik a budapesti Millenáris B épülete, ahol a több mint 5 000 ízt most nem ízkategóriánként, hanem Magyarország és a határon túli magyar régiók szerint csoportosítják: Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország, Észak-Alföld, Nyugat-Dunántúl, Kárpátalja, Erdély, Délvidék és a Felvidék. A vásárlók így együtt kóstolhatják például a bükki kézműves sajtot a szilvásváradi füstölt pisztránggal.

A vásár tapasztalatai megmutatták: a fogyasztók szeretik tudni, hogy pontosan kitől származik, mit tartalmaz és hogyan készül a megvett áru. A szervezők szerint a vásárnak az a különlegessége, hogy sokkal szorosabb kapcsolatot hoz létre a termelők és a fogyasztók között. A rendezvények forgalma mindemellett eléri egy közepes szupermarket napi forgalmát is: a háromnapos vásárokon ugyanis átlagosan napi 25 millió forintért vásároltak száz százalékban magyar termékeket.

„Megvalósultak a kitűzött céljaink, hiszen a magyar termelők úgy tudnak részt venni ezen a vásáron, hogy ezért semmilyen részvételi díjat vagy standpénzt nem kell fizetniük, ugyanakkor komoly bevételhez és vásárlói bázishoz jutnak. Nem állunk meg itt, már a regionális üzleteink koncepcióján dolgozunk” – jelentette ki Pap Krisztián, a szervező cég vezetője.

A 2011. év elején bejelentett kezdeményezés már két sikeres Vásárral is büszkélkedhet, s népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy eddig a harmincezer vásárló összesen 150 millió forinttal segítette a magyar termelőket. A vásár termelőjét minden alkalommal a közönség választotta meg, 2011 őszén pedig megszületett Magyarország kedvenc ízkosara is a vásáron árusított kategóriák győzteseiből.
A 3. Kézműves Magyar Ízek Vásár fővédnöke idén márciusban Schmittné Makray Katalin, szakmai védnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a vásár háziasszonya pedig Borbás Marcsi szerkesztő, műsorvezető lesz. Az egy éve változatlan 1900 forintos jegy árát teljes egészében le lehet majd vásárolni Kézműves Magyar Ízek Márkaboltjában (1033 Budapest, Szőlőkert út 4/B).

Cikk megosztása