Projektötletet, függetlenül, hogy melyik felhívásra vonatkozik, kizárólag az előzetes nyilvántartásba vételi eljárás során megfelelt, azaz ténylegesen nyilvántartásba vett, tevékenységükben a vidékfejlesztéshez kötődő vagy azt felvállaló, adószámmal rendelkező magyarországi szervezet nyújthat be. Az előzetes nyilvántartásba vételi eljárási kérelmeket az MNVH Állandó Titkársága (ÁT) bírálja el, döntési javaslataikat pedig az MNVH Elnöksége hagyja jóvá.

Nagyon fontos, hogy a jövőbeni potenciális partnerek a tényleges nyilvántartásba vételt ne keverjék össze az MNVH honlapjára (www.mnvh.eu) történő regisztrációval. Utóbbi mindössze azt a célt szolgálja, hogy a regisztrált személy vagy szervezet által a regisztrációs kitöltési eljárás során megjelölt, az érdeklődési körének megfelelő tengelyhez tartozó hírekről, eseményekről folyamatosan tájékoztatást kapjon.

Az MNVH nyilvántartásba vételi eljárása kicsit bonyolultabb a honlapi regisztrációnál. Az erre való felhívás és a kitöltendő dokumentumok szintén a hálózati honlapon találhatók meg, azonban ez csupán minden hónap első, teljes – nem csonka – hetében (hétfőtől hétfőig, tehát 2012. június esetében június 4–11 között) érhető el. Ezt követően inaktív. A dokumentumok kitöltését, illetve a véglegesítést követően egy munkanap áll rendelkezésére a kérelmező szervezetnek, hogy a három mellékletet (aláírási címpéldány, hiteles hatósági cégbejegyzés vagy másolata, illetve bankszámlaszámot igazoló okirat) postai úton eljuttassa az MNVH ÁT címére, valamint a 3000 forintos rendszerhasználati díjat befizesse. Ezt követően kerül sor az ÁT javaslatára, amelyet a soron következő elnökségi ülésen hagynak jóvá vagy utasítanak el. A jóváhagyott kérelem után a szervezet – a kiírásnak megfelelően – projektötleteket nyújthat be az MNVH felé.

A ténylegesen jóváhagyott szervezeteknek olyan vidékfejlesztési projektötlet benyújtására van lehetőségük, amely a benyújtásra nyitva álló határidő utolsó napját követő harmadik hónaptól valósul meg. A pályázat benyújtásának végső határidejét követő egy hónapon belül az MNVH meghozza a döntést, erről – annak eredményétől függetlenül – öt napon belül írásban tájékoztatja a pályázó szervezetet.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása