Egy nemzet lelkiállapotát legjobban az mutatja, hogy miképp bánik elődeinek míves alkotásaival, vagyis az örökséggel – hangsúlyozta Stadler Klára, a Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület LEADER Helyi Akciócsoportjának (HACS) irodavezetője. A Velencei-tó és környéke természeti értékekben gazdag, a népi építészeti kincsekben is bővelkedik, kiemelt üdülőkörzetként pedig a mai igényeknek megfelelően kínál olyat, ami másutt nem lelhető fel. Kicsi terület, bizalmas hangulat, a csöndes és vidékies miliő az erénye e vidéknek.


A helyi HACS tagjai, az önkormányzatok, civil szervezetek, a lokálpatrióta lakosság és a szakemberek e szempontok figyelembe vételével határoztak a helyiérték-leltár készítése mellett, amelyet a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásával és sok lelkesedéssel hoztak létre. A múlt természeti és épített értékeinek megőrzésével képzelik el a fejlesztést, az előrelépést is, derül ki az elkészült alapos felmérésből.


A szakmai alapot a Velencei-tó, helyi termék, helyi szolgáltatás, helyi érték néven működő hálózatépítő program szolgáltatta. A most létrejött adatbázis nem tekinthető véglegesnek, kiegészíthető bárkinek a javaslata alapján, hangsúlyozza Stadler Klára. A felmérő adatlap továbbra is elérhető az egyesület honlapján. Az elmúlt hónapok kutató munkái is bizonyították, hogy még mindig vannak olyan területek, ahol a közösség szempontjából fontos kincsekre leltek.


A leltárban felsorolt és felújítandó, megőrzendő, feltárandó értékek mintegy egymilliárd forint költséggel pompázhatnának régi fényükben. Ekkora összeget lehetetlen előteremteni és ezzel tisztában vannak a leltározók is. Ám lépésenként, az európai uniós pályázatok és a helyi erők összefogásával megkezdődhet a szisztematikus értékmentés.


A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg.

Forrás: Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület, fmh.hu

Cikk megosztása