A Fiatalok Vidéken – Hazai és Nemzetközi Hálózatépítési Program idei első, magyarországi állomásán a Szlovákiából, Szlovéniából, Romániából, Cseh-, Észt-, Finn- és Lengyelországból érkező vendégeknek szervezetfejlesztési képzés adott lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek más országok jól működő, átadható gyakorlataival. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) közös programsorozata alatt szemléletformáló és vezetői tréningen is részt vettek a nemzetközi érdeklődők.

A négynapos sorozat részeként rendezték meg március 23-án Szegeden a „Közös Agrárpolitika 2013. után – fiatal gazdák a közép-európai régióban” nevű konferenciát is, ahol a fiatal gazdálkodók a Közös Agárpolitika (KAP) jövőjéről tanácskozhattak. Papp Gergely, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos munkatársa bemutatta, hogy a KAP új kereteit kijelölő jogszabálycsomag kapcsán milyen változásokra lehet számítani, különös figyelmet fordítva a fiatal gazdák támogatási lehetőségeire. Monika A. Król, a lengyel Mezőgazdasági Támogatási Programok Alapjának (FAPA) tagja beszámolt a környezetvédelem jogi eszközeiről a mezőgazdaságban, valamint bemutatta a szabályozás fejlődését Lengyelországban. Rok Sedminek, a Fiatal Gazdák Európai Tanácsának (CEJA) alelnöke szerint, ha megfelelő innovációt akarunk, akkor lehetőséget kell adni a fiatal gazdáknak arra, hogy dolgozzanak. A CEJA folyamatos lobbi tevékenységet végez és a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó javaslatait még az előző év októberében megküldte a bizottság részére. Weisz Miklós, az AGRYA társelnöke beszámolt kérdőíves felmérésük eredményéről, amelyben a kérdezők leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy ki ma fiatal gazda és milyen problémákkal kell megküzdenie. Legfőbb eredményként kimutatták, hogy a megkérdezettek 93 százaléka tervez a jövőben bővítést és kétharmaduk a nehézségek ellenére is bármikor újrakezdené a gazdálkodást. Ezen kívül valamennyi résztvevő ország részéről bemutattak egy jól működő gazdaságot.

Az utolsó nap délelőttjén két farmot látogattak meg a résztvevők. Ördög Nóra fiatal gazdálkodó földjén sárgarépát, burgonyát, sütőtököt és őszibarackot is termeszt. A csoport megtekinthette a sárgarépa tárolására szolgáló hűtőházat, valamint a gépparkot is. Nógrádi Tibor saláta termesztésével foglalkozik gazdaságában, ahol bemutatták az üvegházakat, valamint az ott alkalmazott technológiákat. Délután a csapat Bajára, egy gépipari cég kiállítására utazott, ahol egy alapvetően a mezőgazdaság, építőipar és az anyagmozgatás gépesítésére összpontosító szakmai rendezvényen vehettek részt. A nap zárásaként az AGRYA és a vállalat közös rendezésében megtartották az első Fiatal Gazda Party-t.

A megkezdett hálózatépítési munkát az AGRYA a továbbiakban mindenképp folytatni szeretné. Ehhez kapcsolódóan a következő konkrét program Bulgáriában lesz 2012. május 18-19 között.

Forrás: VM VKSZI

Cikk megosztása