Nagy érdeklődés kísérte 2011. október 15-én a ReGeneráció programsorozat részeként tartott rendezvényt, amelynek a Millenáris kulturális központ adott otthont. A minisztériumok mellett idén a 19 megyei kormányhivatal került a figyelem középpontjába.

„A kormány kiemelt célkitűzése a hazai közigazgatási rendszer megújítása, amely elképzelhetetlen egy új szemléletű, a közigazgatás ügyéért elkötelezett csapat nélkül. Más típusú közigazgatást szeretnénk felépíteni, melyben fiatal, udvarias és több nyelven beszélő munkatársak szolgálják a köz érdekeit” – összegezte gondolatait Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Hozzátette: a tavalyi évhez hasonlóan most is nagy sikere volt a rendezvénynek, hiszen sok fiatal érdeklődő látogatott ki a Millenáris parkba, így nem is lehet kérdés, hogy jövőre folytatni kell ezt a kezdeményezést, hagyományt teremtve ezzel a kormányzati munka megismertetésének, vonzóbbá tételének.

A minisztériumok és kormányhivatalok mellett idén, külön stand várta azokat a végzősként vagy friss diplomásként állást kereső fiatalokat, akik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj iránt érdeklődtek. Ezúttal is 150 fiatalnak lesz lehetősége részt venni egy 10 hónapos programban, amelyből két hónapot valamely EU tagállam kormányzati szervének munkájába bekapcsolódva tölthet el, 8 hónapig pedig valamely hazai minisztériumban helyezkedhet el. A Karrier Expo-n öt korábbi ösztöndíjas fiatal osztotta meg tapasztalatait az érdeklődőkkel.

A kilátogatók kérdezhettek a kiállítóktól, valamint beszélgethettek a minisztériumok alkalmazottjaival, megjelent vezetőivel, illetve folyamatosan zajló kerekasztal beszélgetéseken gyűjthettek be további hasznos információkat.

Az idei Karrier Expo-n mutatkozott be a 2012. január 1-jével megalakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar, a Rendészeti Főiskola, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem fúziójával jön létre. Ezen új felsőoktatási intézmény segítségével, valamint a Közigazgatási Ösztöndíjban résztvevő fiatalok képzésével a kormány célja megfelelő közszolgálati utánpótlás biztosítása az átalukáló közigazgatási rendszer számára.

 

Forrás: VM VKSZI

Cikk megosztása