A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület által augusztus 17-én Balatonkenesén megrendezett szakmai konferenciára az ország minden részéből érkeztek vidék- és közösségfejlesztő szakemberek. A magas színvonalú gondolatébresztő előadások mellett a kerekasztal beszélgetés alatt többen hangsúlyozták, hogy a hibákból tanulni kell, a sikerekből pedig erőt meríteni.

A rendezvényen megjelentek az ország LEADER Helyi Akciócsoportjainak (HACS-ainak) képviselői, helyi és térségi civilek, vállalkozók, agrárszervezetek, országgyűlési képviselők. A kormányzati szinten kijelölt megyei tervezési szint csak akkor lehet sikeres és eredményes, ha az ott készülő stratégia vidéki térségekre, vidékfejlesztésre vonatkozó részeinek összeállításában a helyi tapasztalatokkal és szakértelemmel rendelkező, terepen dolgozó vidékfejlesztőkre építenek – hangsúlyozták a résztvevők. Ennek érdekében az Európai Unióban 2014-től még jelentősebb szerepet kap az alulról építkező, helyi igényeken alapuló, LEADER szemléletű stratégiai tervezés.

Pergő Margit, a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület elnöke kiemelte, a térség példát kíván mutatni az ország más részeinek, de szívesen tanulnak a külföldi és magyar programoktól, hiszen együtt sokkal erősebbek. Gyenge Katalin, a helyi termék program vezetője a vidék önellátó és megtartó erejének fontosságára, a minőség elsődlegességére hívta fel a figyelmet.

A konferencia helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósítását bemutató tematikus részében a helyi termékeké, a helyi termékek piacra juttatásának lehetőségeié és a marketingé volt a fő szerep. A Széchenyi parkban felállított rendezvénysátorban zajló esemény interaktív módon adott lehetőséget arra, hogy az elmélet mellett a gyakorlatban is megtapasztalhassák a résztvevők, és természetesen a parkba ellátogató közönség, miért fontos, hogy a helyi értékekre, a helyi termékekre támaszkodjunk.

A programsorozat részeként megnyílt a Bakony és Balaton Gasztro Fesztivál is, amely a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által kiírt pályázaton nyert támogatást. Itt bemutatkoztak a térség települései, a látogatók a sátrakat körbejárva, bebarangolva a térkép kicsinyített másával találkozhattak. A Balaton partján emellett képviseltette magát többek között Vereb község a Velencei Tó térségéből, a spanyol Vidék = minőség – Calidad Rural marketing program, valamint a Tövishát LEADER HACS Erdélyből, és kóstoltatták a montenegrói jellegzetes ízeket, termékeket is.

A rendező Helyi Akciócsoport települései is elhozták tipikus ételeiket, kulturális programokkal, helyi fellépőkkel gazdagították a nap programját. Készült csülök, pörkölt, káposzta, tárcsás hús, harcsa, keszeg, kenyérlángos, és nem maradhattak el a fantasztikus házi sütemények sem. Mindenki nagy örömére a közönség is kedvére kóstolhatta a finomságokat. A zsűri és a közönség szavazata alapján a LEADER vándorkupa idén a többszörös győztes Sólyra került. A csapat a sólyi csülökpörkölttel és a színvonalas megjelenéssel vívta ki az elismerést. A színpadon is bemutatkozó csapatok mindegyike elismerő oklevélben és ajándékban részesült.

A színpadon egymást váltották az amatőr csoportok, idősek és fiatalok mindenki a térség és a vidék életképességét és élni akarását szimbolizálja számunkra. A színes kulturális programot Erdélyből és Szerbiából érkező amatőr vendégművészek fellépése színesítette. A helyi és térségi előadók színes programja megmutatta, milyen közösségépítő és erősítő szerepe van a kultúrának, legyen az tánc, zene, vers, néptánc, színjátszás, vagy bármilyen más produkció.

 

Forrás: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület

Cikk megosztása