„A Darányi-terv magában foglalja egyebek mellett az uniós vidékfejlesztési forrásokból és a nemzeti költségvetésből megvalósuló programokat, a jogi szabályozás korszerűsítését és az intézményi működés újjászervezését” – mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Darányi Ignác Tervet bemutató hétfői konferencián a Vidékfejlesztési Minisztériumban. „Darányi Ignác munkájából a mai napig hasznot hajt a mezőgazdaság, hiszen korszerű megoldásokkal, komplex rendszerekben gondolkozva, válsághelyzetekben találta meg a válaszokat a magyar vidék felzárkózására, a mezőgazdaság talpra állására” - emelte ki a tárcavezető.
„Magyarország minden híreszteléssel szemben eredendően mezőgazdasági ország” - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Darányi Ignác Tervet bemutató rendezvényen. Ezt igazolják földrajzi, természeti adottságai, történelme, kultúrája és hagyományai is. Az ország akkor volt erős - folytatta -, amikor virágzott a mezőgazdasága. Persze az is igaz, hogy a korszerű nemzetgazdaságok több lábon állnak, de a többi ágazat nem az agrárium ellenében, nem annak tagadásaként jön létre. „Nem fogadjuk el, hogy az ipart a korszerű, a haladó, a mezőgazdaságot pedig a maradi, a múltba ragadt dologként képzeljék el, képzeltessék el velünk" - mondta a miniszterelnök. Kifejtette: gyakran lehet hallani, hogy a jövő háborúi a termőföldért és az ivóvízért zajlanak majd. „A rossz hírem az, hogy ez a háború már elkezdődött, csak nem fegyverekkel vívják" - fogalmazott. A most induló Darányi Ignác Terv lényege a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) végrehajtása a vidéki minőségi élet elérésének érdekében, „hogy jó gazdaként éljünk azzal, amit a magyar föld adhat nekünk”.    
A terv célja a megőrzés, a megújítás, a minőség - foglalta össze a miniszterelnök, majd kifejtette: meg kell őrizni az időtlen értékeket - így a gazdag természeti adottságokat, az elődök tudását -, megújulásra pedig főként a mai magyar ember vidékről vallott gondolkodásában van szükség, ugyanis be kell látni, hogy a városok életképtelenekké válnak a vidék nélkül. „Az a nemzet, amelyik elszakad a földtől, magától a valóságtól szakad el, következésképpen legyengül” - fogalmazott, majd hozzátette, hogy a XXI. században a nemzeti önállóság alapja egyre inkább az élelmiszer-önellátás képessége. Úgy vélte, ha újra meglesz a minőségi élet lehetősége a vidéken, akkor a vidék ugrásszerűen képes lesz javítani a városi élet minőségét is.
Fazekas Sándor beszédében elmondta: „Nem kis feladat tíz évre szóló vidékstratégiát alkotni egy olyan helyzetben, ahol a jövő hétről sem tudunk biztosat mondani. A Nemzeti Vidékstratégia azonban a Darányi Ignác Terv elindulásával a mai napon életbe lép.” A miniszter aláhúzta: az NVS a korábban működő ágazati szakpolitikák helyett a mezőgazdaságot, a vidékpolitikát, az élelmiszerellátást és a környezetvédelmet egyaránt integráló vidékfejlesztési politikát kíván megvalósítani. Újszerű azért is, mert a magyar mezőgazdaságban a családi gazdaságoknak ad elsőbbséget. Továbbá a monokultúrás tömegtermelés helyett a minőségi mezőgazdaságot, a környezet- és tájgazdálkodást részesíti előnyben.
Az NVS alapelvei közé tartozik, hogy a  megvalósuló programok erős állami felügyelet alatt állnak. Emellett fontos az eredmények közösségi hasznosulása és az ebből származó haszon méltányos elosztása is. A Nemzeti Vidékstratégia csak akkor lehet sikeres, ha a családi gazdaságokon alapuló agrárszerkezet az együttműködésre, az összefogásra épül - mutatott rá a miniszter. Vagyis - tette hozzá -, hogy a helyi gazdaságok és a hálózati együttműködés egyszerre vannak jelen a programokban. Ez azt feltételezi, hogy a helyi közösségek részt vesznek a fejlesztésekben is a programok sikere érdekében.
A miniszter közölte: a szaktárca az idén a vidékfejlesztés valamennyi, felhasználható forrással rendelkező jogcímét megnyitja a gazdálkodók számára. „A magyar vidék és a Kárpát-medence sorsa van a kezünkben, ehhez a feladathoz kell felnőnünk és én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog” – zárta szavait a miniszter.
Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a nemzetek modernkori biztonsága függ attól, hogy tudjuk-e garantálni az élelmiszerbiztonságot, az energia- és vízgazdálkodás megfelelő működését, ezért sarkalatos kérdés a különböző ágazati stratégiák összehangolása. Kitért arra: a NVS keretében 42 nemzeti program valósul majd meg, ebben lesznek horizontális - azaz országos - és térségi programok egyaránt. Példaként említette a demográfiai földprogramot, amelynek keretében a gazdálkodást, a vidéki életet vállaló fiatalok juthatnak megművelhető földterülethez. Szólt a helyi közétkeztetési programokról, a helyi termékek értékesítését lehetővé tevő helyi piacokról, továbbá a génmegőrzés fontosságáról is.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár összegzésében azt emelte ki, hogy a most induló Darányi Ignác Terv biztosítja azokat az eszközöket és intézkedéseket, amelyek segítségével megvalósítható a Nemzeti Vidékstratégia. Elmondta: megújítják és ésszerűsítik a jogszabályi környezetet, és ügyfélbaráttá teszik a támogatási és az intézményrendszert - különösen a szaktanácsadást. Elkezdődnek a különböző nemzeti és uniós finanszírozású programok, például a tanyamegújítás, a vágópontok létesítésének támogatása, vagy a kertészeti tevékenység segítése. „A Darányi-tervnek összhangot kell teremtenie az Új Széchenyi Terv eljárásrendjével, a két rendszer előnyeit kell ötvözni annak érdekében, hogy megkönnyítsük a pályázást” – emelte ki az államtitkár. Az új pályázatokat a LEADER Helyi Akciócsoportokon keresztül hirdetik majd ki, és 2012-ben megnövelt, másfél milliárdos kerettel indul újra a tanyafejlesztési program. A szaktanácsadással kapcsolatban V. Németh Zsolt elmondta, fontos a szaktanácsadók képzése és a szolgáltatások átalakítása. Mindezen célok elérésében kiemelt partner a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) szervezete, amely képzéseivel, programjaival, előadásaival képes visszacsatolni a problémák megoldásához.
Fehér György, a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója méltatta Darányi Ignác, a XIX. és a XX. század fordulóján pályája csúcsán lévő agrárpolitikus életútját, aki több kormányban is vezette az agrártárcát. Ezt követően Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - a külföldön élő családtagok és a konferencián résztvevők jelenlétében - leleplezte Darányi Ignác emléktábláját.

 

A Nemzeti Vidékstratégia végrehajtásának keretprogramjáról - a Darányi Ignác Tervről - bővebben a csatolmányból letölthető pdf-ben olvashatnak.


Forrás: VM VKSZI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Cikk megosztása