„A vidékfejlesztési feladatok kommunikációja a városlakók felé” címmel tartottak nemzetközi konferenciát november 17. és 18. között az olaszországi Milánóban. Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat (ENRD) és az Olasz Nemzeti Vidéki Hálózat (NVH) közös rendezvényére az olaszországi régiókból és Európai Unió számos tagországából

Az első nap az olasz régióké volt, amelyek erős helyi öntudattal és mélyen gyökerező hagyományokkal rendelkeznek. A résztvevőket a házigazda Lombardia nevében Paolo Baccolo köszöntötte. Tapasztalatai alapján a régió képviselői elégedettek kommunikációs munkájukkal, megértették, miről szól a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (NVP). Ezt azonban a városiaknak is el kell magyarázni, ami sokkal nehezebb feladat, hiszen például sok gyerek még soha nem látott élő állatot. Paolo Baccolo véleménye szerint az adófizetőknek – különösen a gazdasági válság alatt – joguk van megtudni, hogy mit értek el az olyan alapok segítségével, amelyeket az ő pénzükből finanszíroztak.

Graziella Romito, az Olasz Nemzeti Vidéki Hálózat tagja egyetértett azzal, hogy a városiak felé ugyanolyan fontos kommunikálni a vidékfejlesztési programot, mint a gazdák felé. A sikeres kommunikáció nem csak marketingtrükk, hanem az NVP végrehajtásának sikerére is hat, hiszen a jó gyakorlatok továbbadásával, szélesebb résztvevői kör bevonásával jobb eredmények érhetőek el.

Elisabetta Cardosi azt a kiállítást mutatta be, amelyet a rendezvénynek otthont adó Palazzo Lombardia által közrefogott téren rendeztek be a kommunikációs programokból a beküldött anyagok alapján, és ahová a nemzeti vidéki hálózatok működését bemutató videókkal igyekeztek becsalogatni az embereket.

A résztvevők ezt követően különféle technikákat mutattak be, amelyekkel közelebb lehet hozni a városiakhoz a vidéket. Marche régió a „qui” („itt”) szóval igyekezett magának márkanevet teremteni, és ezt egy gerillamarketing-kampányhoz is felhasználták. A helyi vidéki hálózat tagjai fűkockákból rakták ki több város főterén a szót, ezzel felkeltve az érdeklődést, majd a látogatók táblákra ragaszott papírokon oszthatták meg mindenkivel, mit gondolnak a vidékről. Campaniában olyan videókat készítettek, ahol a gazdák maguk mutatják be, milyen sikereket értek el az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásainak köszönhetően. A kis lakosságú Basilicata egy mozikban is játszott vígjáték segítségével, szórakoztató módon tudott kitűnni a többi régió közül. Calabriát egy Olaszország számos pontján megálló vonat igyekezett megismertetni az ország lakosaival, de a régiók a legváltozatosabb módon igyekeztek elérni az embereket a standoktól és képregényektől kezdve a DVD-ken át a közösségi hálókig, Twitterig és geoblogig.

Az előadásokat különféle civil szervezetek bemutatói zárták. Többek között szó esett a „Nulla kilométer” kampányról és egy helyi termékeket áruló bolthálózatról, amelyek a távol megtermelt, drágán és környezetszennyező módon szállított élelmiszerekkel szemben a helyieket igyekeznek előnybe hozni. A résztvevők végül megtekinthettek egy, a lombard vidéket és mezőgazdaságot bemutató kiállítást.

Fontos más országok tapasztalatainak megismerése – nyitotta meg Giulio De Capitani a második nap programját, amelyen a különféle NVH-k képviselői tartottak előadásokat. Márton Balázs a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) képviseletében két kampány összehasonlításával mutatta be, hogy a személyes kapcsolatoknak, a civil szervezetekkel való együttműködésnek, az európai uniós támogatások felhasználásának, on-line közösségi hálóknak és egyéb „webkettes” szolgáltatásoknak köszönhetően hogyan tud egy gyakorlatilag ingyenes kampány egy több tízmillió forintoshoz hasonló médiazajt kialakítani. Az előadó kiemelte, hogy az európai gazdasági válság idején különösen oda kell figyelni a takarékosságra és a költséghatékonyságra.

Az internetes közösségi oldalak felhasználását mutatta be a holland Rob Janmaat, az olasz NVH tagja, Elisabetta Savarese pedig saját online hálózatukat, amelyet vidéki fiataloknak hoztak létre. Juha-Matti Markkola a finn NVH „Amaze Me Leader” programjáról beszélt, amelyet egy amerikai valóságshow inspirált. Ezen három-négyfős nemzetközi csapatok vettek részt, amelyek kaptak egy autót, egy GPS-készüléket és egy pont koordinátáit, amelyet elérve egy LEADER-programhoz kapcsolódó feladatot kellett teljesíteniük. Ha sikerült, megkapták a következő pont színhelyét.

 

Forrás: VM VKSZI

Cikk megosztása