Jelentést adott ki az Európai Bizottság a Nemzeti Stratégiai Tervek és a Közösségi Stratégiai Iránymutatások gyakorlatba való átültetéséről. A dokumentum a jelenlegi hétéves költségvetési ciklus (2007-2013) eredményeit vizsgálja 2009 végéig.
Ebben az időszakban egyrészt a friss programokhoz való alkalmazkodás, másrészt a gazdasági válság nyomta rá a bélyegét a vidékfejlesztési programokra. Előbbi jobban hatott, mint utóbbi, ezért fokozatosan gyorsult a tagállamok támogatási felvevőképessége.
Ez az összesített adatokat is befolyásolta. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) összesen 90, 98 milliárd euró forrását vehetik igénybe 2007 és 2013 között a tagállamok, 2009-ig viszont csak 21,3 százalékát, 19,4 milliárdot költöttek el belőle. Ez időarányosan szerény eredmény, a hátrányt azonban a gyorsulással még „behozhatják” a tagállamok.
A gazdasági válság a kormányzatok és kedvezményezettek pénztárcáját is kiürítette, és a hitelfelvétel is nehezebbé vált, a kialakult hangulatban ráadásul a kockázatvállalási kedv is csökkent, kevésbé rizikós vagy elhalasztott projektekhez vezetve. A tagállamok a magas adminisztrációs költségekre és az eljárások összetettségére panaszkodtak, de a figyelem és – a 2004 után csatlakozottaknál – a tapasztalat hiánya is hozzájárult a vontatott induláshoz.
Két tagállam, Luxemburg és Írország már a rájuk eső keret több mint 40 százalékát elköltötte, hárman (a földekkel alig rendelkező kicsiny sziget, Málta, valamint a 2007-ben csatlakozott Bulgária és Románia) viszont tíz százaléknál is kevesebbet. A különbségek tehát nagyok, Magyarország viszont a 27 tagállamból álló mezőny közepén, a 14. helyen végzett, kicsivel az Európai Unió átlaga alatt.
Az első tengelyen („A mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és az erdészeti ágazat versenyképességének javítása”) az EMVA-támogatások 36 százalékát osztották ki. A második („A környezet és a vidék állapotának javítása”) részesült a legnagyobb arányban 46 százalékkal, míg a harmadikra („Az életminőség javítása a vidéki területeken, a diverzifikáció ösztönzése”) 18, a negyedikre (LEADER Program) hat százalék jutott.
A fenti arányokat számos tényező alakította ki. A második tengelyt hozta lendületbe leginkább néhány átmeneti támogatás a 2002-2006-os támogatási időszakból, miközben a válság visszafogta az első és a harmadik tengelyt. A negyediket pedig leginkább az korlátozta, hogy helyi stratégiákat kellett kidolgozni, valamint hogy a Helyi Akciócsoportokat bármiféle projekt megkezdése előtt ki kellett jelölni.
A nehézségek az eredményekre is kihatottak. Az első tengely révén 69 ezer ember részesült szakképzésben. Ez a 2013-ra kitűzött cél 32 százaléka, ami időarányosan biztató eredmény. Kevésbé fényes az új technikákkal dolgozó gazdaságok statisztikája: ezen a téren mindössze tíz százalékig sikerült jutni (33400 gazdasággal) annak ellenére, hogy a tengelyen belül a modernizálásra vonatkozó intézkedésre fordították a legnagyobb összeget, 9,7 milliárd eurót. A projektek gyakorlatba való átültetése néhány országban a jelentés szerint annyira felgyorsult, hogy érdemes lenne több pénzt fordítani erre a területre.
A második tengelyen a legnagyobb költségvetési háttérrel rendelkező intézkedések a legjobb felvevőképességgel is bírtak. A hegyvidékeknek nyújtható pénzügyi segítség 42 százalékát, a nem hegyvidéki hátrányos területek támogatásának 40 százalékát, az agrár-környezetgazdálkodásiaknak pedig 33 százalékát hívták le 2009 végéig. Ebből a tengelyből viszont leginkább a 2004 előtt csatlakozott országok tudtak pénzt nyerni.
A harmadik tengely is nagy különbségeket mutatott a tagállamok között, de általánosságban nagyon kis összeget tudtak lehívni. A teljes keretnek mindössze hat százalékát sikerült felhasználni 2009 végéig. Még a legjobb eredményt elérő intézkedés („Készségek elsajátítása, ösztönzés és a helyi fejlesztési stratégiák végrehajtása”) is csak 14 százalékig jutott. Ez a válság és az adminisztrációs terhek mellett annak is köszönhető, hogy bizonyos tagállamokban csak a LEADER-en keresztül valósítottak meg harmadik tengelyes fejlesztéseket, ezért az ottani csúszások itt is hatottak. A Helyi Akciócsoportokat (HACS) ugyanis csak a nemzeti vidékfejlesztési programok elfogadása után két évvel volt kötelező létrehozni, ezért 2009-ben hét tagállamban még egyáltalán nem is álltak fel ezek, és a nagyjából 2000 létező HACS is friss volt. A negyedik tengelynek így csak 2,9 százalékát használták fel. A HACS-ok ráadásul kissé felforgatták az állami adminisztrációt is, mivel projektötleteiket gyakran képtelenség volt beleilleszteni a létező intézkedések valamelyikébe, ezért az apparátusnak kellett alkalmazkodnia. Terveikhez gyakran igénybe vették a többi strukturális alapot is, sőt, néhol helyi fejlesztési társaságokként más nemzeti programok végrehajtásában is részt vettek.
A vidékfejlesztési támogatások kiosztásában tehát még volt hová fejlődni 2009 végén. A jelentés szerint menet közben sikerült korrigálni számos hibát, és ezek közül számos (pl. a Közös Agrárpolitika 2009-es felülvizsgálata, vagy az Európai Gazdaságélénkítési Terv) csak 2010-től érezteti a hatását. A programok, amelyek jó része csak 2008-ban indult, a válság ellenére egyébként is fokozatosan felgyorsultak 2009-ben, a 2010-es előzetes adatok szerint pedig már „cirkálósebességre” kapcsoltak. Biztosabbat azonban csak 2012-ben lehet mondani, amikor a nemzeti vidékfejlesztési programokat felülvizsgálják.
Forrás: Európai Bizottság