A Vidékfejlesztési Minisztérium standján mutatkozik be a 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI), valamint a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH). Az OMÉK-on a VKSZI és az MNVH a minisztérium vidékfejlesztési főosztályával együttműködve külön vidékfejlesztési napot is tartanak a rendezvény pénteki napján, amikor az MNVH Tanácsa is megalakul.


Az elmúlt években az Európai Unió agrárpolitikáján belül egyre fajsúlyosabb szerephez jutott a vidékpolitika. Ez nem véletlen, hiszen a vidéki területek az unió területének több mint 90 százalékát teszik ki, ahol a lakosság több mint fele éli mindennapi, sokszor nem könnyű életét. A vidék és a város fizikai, szellemi valójában is eltávolodott egymástól. Viszonyukat éppúgy újra kell építeni, ahogy a kiszolgáltatott helyi termelő és fogyasztó egymásra találását is segíteni kell. Az MNVH másik lényeges feladata a térségközi és nemzetközi kapcsolatok kiépítése, a magyar nemzeti érdekek és értékek európai képviselete. Tevékenysége nyomán az Európai Vidékfejlesztési Hálózatban (ENRD) együttműködő 27 tagország megismerheti a magyar fejlesztési eredményeket, sikeres és hasznos gyakorlatokat. A hálózaton keresztül hazai vidékfejlesztő közösségek is tanulhatnak a külföldi mintákból.

A képzés területén a VKSZI évtizedes múltra visszatekintő szakmai tapasztalattal rendelkezik. Az agrárszakképzés értékteremtő munkáját segíti azzal, hogy tankönyveket ad ki, vizsgatételeket készít, a vizsgákon pedig az Intézet szakemberei látják el a felügyeletet. Országos hatáskörrel rendelkezik a szaktanácsadás területén is. Nyilvántartja a szaktanácsadói névjegyzéket és működteti a szaktanácsadói rendszerhez kötelező képzési struktúrát. A vidékfejlesztésért végzett munkájában kiemelt jelentőségű az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program kommunikációs feladatainak ellátása.


A VKSZI és az MNVH rendszeres kapcsolatot, gyors információáramlást és hálózatszerű együttműködést teremt a kormányzati, gazdasági és civil szervezetek tagjai, valamint a magyar vidékért tenni akaró szakemberek között. A nemzetközi és nemzeti vidékfejlesztési összefogás olyan lehetőség, amelyben sok-sok ezer ember legjobb tudásával járulhat hozzá a vidéken élők életkörülményeinek folyamatos javulásához.


A vidék élni akar! A 75. OMÉK páratlan alkalom arra, hogy bemutassuk a vidéki életet a maga teljességében. A kiállító termelők, gazdák mellett a tárca, a VKSZI és az MNVH is a vidék bemutatását tűzte ki célul maga elé.

 

mnvh.eu

Cikk megosztása